Új jégkorszak?

Mire számít a Pentagon. Katasztrofális klímaváltozás lehetőségével (a Föld felmelegszik, elolvadnak a sarki jégsapkák, új özönvíz lesz, Hollandia és Banglades víz alá kerül) már sokat foglalkozott a sajtó az utóbbi tíz-húsz évben. Ez azonban a legelszántabb zöldeken kívül jóformán még senkit sem késztetett arra, hogy magába szálljon, és új életet kezdjen. Az amerikai Fortune hetilap 2004. január 26-iki számából viszont megtudhattuk: a Pentagon stratégiai tervezői annyira küszöbön állónak tekintik a Föld éghajlatának drámai megváltozását, hogy azt már évek óta komolyan tanulmányozzák.

A szakértők szerint nem az éghajlat fokozatos, évszázadokig tartó melegedésére, hanem jégkorszakba való hirtelen átbillenésére számíthatunk. Egyre több jel utal arra, hogy nem egészen tíz év alatt az egyik állapotából egy másikba helyeződik át az éghajlatot szabályozó hatalmas óceán-atmoszféra rendszer. Mint egy hajó, amely egy ideig dől-dől, aztán egyszer csak felfordul. Hogy e kritikus küszöbhöz mennyire vagyunk közel, azt nem látják a tudósok sem. De bekövetkezhet - a szakértők szerint - drámai éghajlat-változás még a mi életünkben, amihez a Föld országai aligha tudnak majd alkalmazkodni, alkalmazkodási kísérleteik viszont felborítják a mai hatalmi egyensúlyt.

Bár a felmelegedés váltja ki, a klímaváltozás mégis abban áll majd, hogy erősen lehűl az északi félteke, az Egyesült Államok és Európa jó részén hosszabb, keményebb telek lesznek. Ráadásul tartós, nagy szárazságok köszöntenek ránk, szántóföldek portengerekké, erdők pedig faszén- és hamu-sivatagokká változnak át. Mindennaposak lesznek az olyan hatalmas erdőtüzek, amilyenek 2003-ban Californiában pusztítottak. És ha arra gondolunk, hogy atomhatalmakat is sújthatnak efféle katasztrófák, amilyen Oroszország vagy Pakisztán, akkor érthetővé válik, hogy miért foglalkoztatja a Pentagont a hirtelen klímaváltozás.

Klímakutatók - új Cassandrák? Hogy egykori hőmérséklet-változásokra következtessenek, mintegy tíz éve tanulmányozzák klímakutatók a sarki jégtakarók azon rétegeit, amelyek az éghajlat régebbi változásainak nyomait őrzik. Az adatok vizsgálata azt mutatja, hogy a múltban rendkívül gyorsan, olykor mindössze néhány év alatt is történtek az átlaghőmérsékletben drámai változások. Az ilyen hirtelen változások legvalószínűbb magyarázata a következő. Az Egyesült Államok keleti partvidékét és Észak-Európát a Golf-áram melegíti, amely a trópusok felől halad az Atlanti-óceánban észak felé, és teszi viszonylag mérsékelt éghajlatúvá Nagy-Britanniát, holott az ugyanolyan távolságra van az Egyenlítőtől, mint a Labrador-szigetek. Ez a meleget és nedves levegőt hordozó hatalmas szállítórendszer észak felé haladva egyre hidegebb és sűrűbb lesz, majd az Atlanti-óceán északi részén le is süllyed, és az óceán fenekén ismét délnek fordul. A süllyedés következtében pedig víz áramlik délről észak felé, s így forog körben a hatalmas szállítórendszer.

Ha viszont melegszik az éghajlat, akkor a sarki jégtömbökből egyre több olvadó víz kerül az Atlanti-óceán északi tömegeibe, ami csökkenti a Golf-áramlat só-koncentrációját és sűrűségét, és északon fékezi annak süllyedő mozgását is. Ha melegebb az éghajlat, akkor több csapadék is hull, s emiatt tovább csökken a só-koncentráció. Végül is eltűnik az az erő, amely elsősorban tartja mozgásban a szállítórendszert, megszűnik a Golf-áramlat, e hatalmas hőszivattyú, és megváltozik az északi félteke nagy részének éghajlata.

A tudósok nem tudják, hogy mi válthatta ezt ki a múltban - amikor nem volt még ember, és hő-szennyezésével nem okozhatta saját maga az éghajlat hirtelen megváltozását. De a most esetleg bekövetkező klímaváltozásért felelősek lehetünk mi magunknak is. A klímaszakértők 2001. évi konferenciája szerint egyre több dolog szól amellett, hogy az elmúlt ötven év globális felmelegedésének nagy részét mi, emberek okoztuk - azzal, hogy oly sok, a légkörben hőcsapdaként működő fosszilis tüzelőanyagot (szén, benzin, kőolaj) égettünk el. A felmelegedés tényét mutatja, hogy olvadnak a sarki jégtakarók, a gleccserek az Alpokban, és hogy északi szélességi fokokon is jóval korábban kezdődik a tavasz.

Nemrég még azt képzeltük, hogy ezek a jelenségek esetleg olyas valaminek az előjelei, ami miatt a gyermekeink vagy az unokáink feje fájhat majd. Most viszont - a klímatudósok szerint - előhírnökei ezek egy katasztrófának, amely nem fogja udvariasan megvárni, hogy meghaljunk. 2003-ban Davosban a világgazdasági fórumon R. Gagosian, a massachussettsi Óceánográfiai Intézet igazgatója ezért sürgette a politikusokat, hogy komolyan foglalkozzanak a húsz éven belül bekövetkező hirtelen éghajlatváltozás következményeivel.

A Pentagon forgatókönyvei. A Fortune szerint a Pentagon szakértői 2003 végén a következőképpen vázolták fel a várható, drámai gyorsaságú éghajlatváltozás lehetséges ,,forgatókönyvét,,. Ha leáll a Golf-áramlat, akkor bekövetkezhet egy, az újabb driasz korihoz hasonló lehűlés, amikor jéghegyek voltak Portugália partjainál is. De az is lehetséges, hogy egy időre csak lelassul a Golf-áramlat, aminek következtében csak kisebb jégkorszak köszönt ránk, amikor úgy váltják egymást kemény telek, nagy viharok és szárazságok, mint Európában 1300 és 1850 között. Ez a bő ötszáz év még kellemes volt az újabb driasz korhoz képest, de ez is nagy éhínségeket hozott. Harmadik lehetőségként azzal lehet számolni, hogy az északi féltekére a 8200 évvel ezelőtti, száz évig tartó száraz, hideg és szeles időjáráshoz hasonló klíma tör rá, amely valahol középütt lesz az újabb driasz kor és az 1300–1850 közti kis-jégkorszak között. Ezt a 8200 évvel ezelőtti száz éves száraz hideget alighanem szintén a Golf-áramlat leállása idézte elő, miután egy ideig akkor is éppúgy emelkedett az átlagos hőmérséklet, mint az elmúlt ötven évben. Tegyük fel, hogy 2010-ben ez a harmadik lehetőség következik be, és próbáljuk kitalálni, mi fog történni 2020-ig.

Eleinte sokan azt gondolják majd, hogy az időjárás szokásos ingadozásáról van szó, és csak ki kell várni, hogy visszazökkenjen rendes kerékvágásába az éghajlat. 2020 körül azonban mindenki látja már, hogy valami nagy dolog történik. Addigra Észak-Amerika és Ázsia egyes régióiban 15, Európában pedig 14,5 Celsius fokkal csökken az átlaghőmérséklet. (Összehasonlításul: az utolsó jégkorszakban az Atlanti-óceán átlaghőmérséklete csak 9–12 Celsius fokkal volt alacsonyabb, mint ma). Nagy szárazságok sújtják majd a legfontosabb mezőgazdasági termőterületeket. Észak-Európa éves csapadékmennyisége közel 30 százalékkal csökken, éghajlata pedig nagyjából olyan lesz, mint Szibériáé. Ahogy a Golf-áramlat közeledik a teljes összeomlás felé, egyre gyakrabban dúlnak pusztító viharok. Az egyik áttöri Hollandiában a védőgátakat, s lakhatatlanná válnak olyan part menti városok, mint Hága. Kaliforniában elpusztulnak a Sacramento folyó deltájának védőgátjai és velük együtt az északról dél felé haladó vízvezeték-csövek is.

Az Egyesült Államoknak főleg a déli államait nagy szárazságok és a mostaniaknál átlagosan 15 százalékkal erősebb szelek sújtják, amelyek homokviharokat és eróziót okoznak. Amerika azonban - változatos mezőgazdasági-éghajlati övezeteinek, gazdagságának, technológiai fejlettségének és bőséges erőforrásainak köszönhetően - a többi országnál jobban tud majd megbirkózni e problémákkal. Aminek visszája is lesz: mélyül a szakadék jómódúak és nincstelenek között, az amerikaellenesség meg fokozódik.

Erőforrásai őrzése végett az Egyesült Államokból erődítmény lesz. Megerősíti a határait az USA, hogy visszatartsa a Mexikó, Latin-Amerika és a Karib-szigetek felől jövő éhezőket. Mexikó és az Egyesült Államok között növekszik majd a feszültség, amikor az utóbbi felmondja majd azt az 1944. évi szerződést, amely szerint az USA vizet ad Mexikónak a Colorado folyóból. Növekvő energiaszükségletét Amerika kénytelen olyan eszközökkel biztosítani, amelyeknek nagy az ára mind politikai, mind gazdasági értelemben (atomerőművek alkalmazása és költséges szerződések közel-keleti államokkal), de végül is fenn tudja tartani magát Amerika katasztrofális veszteségek nélkül.

A hőmérséklet-csökkenés Európát sújtja a leginkább, ahol Skandináviából a hideg elől valóságos népvándorlás indul délre. Dél-Európát Afrika szárazság sújtotta övezetei felől és máshonnan induló menekültek próbálják elözönleni. Nyugat-Európa gazdagságának köszönhetően azonban megússza nagy katasztrófa nélkül Európa is a hirtelen éghajlatváltozást.

Fekvésénél és nagy kiterjedésénél fogva Ausztrália is meg tud birkózni a nehézségekkel - főleg az északi féltekét sújtja a Golf-áramlat leállása. Erős társadalmi kohéziójára támaszkodva a szűkösebb erőforrásokkal rendelkező Japán is átvészeli a katasztrófát, mégpedig úgy, hogy a japánok nagy részét a kormány rá tudja venni a viselkedésük megváltoztatására.

Rendkívül sebezhetővé válik azonban Kína, elsősorban hatalmas népessége és élelemszükséglete miatt. Kína helyzetét csak súlyosbítják az egyre inkább kiszámíthatatlan monszunesők, amelyek pusztító árvizeket okoznak a szárazságok által lecsupaszított területeken. Hasonlóan nehéz helyzetbe kerülnek Ázsia és Kelet-Afrika más részei is. Banglades nagy része lakhatatlanná válik azért is, mert a tengerszint emelkedésével ihatatlanná válnak a szárazföldi vízkészletek. Olyan országok (India, Indonézia), ahol a lakosság sokfélesége miatt ma is gyakran törnek ki összecsapások, az állandó változások közepette csak nagy nehézségek árán tudják majd fenntartani országuk belső rendjét.

Az új jégkorszak háborúi. Ahogy múlik az idő, egyre sürgetőbbé válnak politikai intézkedések és lépések. A történelem azt tanítja, hogy ha éhhalál és támadás között lehet csak választani, akkor támadni szoktak az emberek. Képzeljük el, hogy a lakosságuk élelmezéséért küzdő kelet-európai országok, ásványi kincseiért és energiaforrásaiért, megtámadják Oroszországot, amely a csökkenő népessége miatt amúgy is egyre gyengül. Vagy azt, hogy Japán szemet vet a közeli orosz olaj- és földgáz-tartalékokra, amelyeknek birtokában ivóvizet nyerhet a tengervíz sótlanítása céljából, és működtetheti energiaigényes mezőgazdaságát. Vagy azt, hogy hajba kapnak menekülteken, határfolyókon, művelhető földterületeken olyan nukleáris hatalmak, mint Kína, India és Pakisztán. Vagy azt, hogy halászati és halászati-jogi konfliktusok miatt összecsapások kezdődnek Spanyolország és Portugália között - annál is inkább, mivel a vízhőmérséklet változása és a halpopulációk vándorlásai miatt az egész világon tönkre mennek halászati területek.

Új szövetségi kapcsolatok is születnek a feszültségek növekedése miatt. Létre jöhet egy új észak-amerikai tömb úgy, hogy az Amerika-erődhöz csatlakozik Kanada - de megtörténhet az is, hogy Kanada magának tartja meg bőséges vízi energia készletét, amivel feszültségeket visz az energiára éhes Egyesült Államokkal való kapcsolataiba. Szövetségre lépve, Észak- és Dél-Korea egy fejlett technológiájú, atomfegyverrel rendelkező politikai alakulatot hoz létre. Valóban egységes tömbbé válik Európa, hogy megbirkózzék a bevándorlás problémájával, és védekezni tudjon támadókkal szemben.

Elkerülhetetlenül szaporodni fognak az atomfegyverrel rendelkező államok. Az éghajlat lehűlése miatt nő a szükséglet a kőolaj iránt, az olajkészletek pedig fogynak. Energia-ellátását sok ország atomenergiával próbálja javítani, ami gyorsítja az atomfegyverek terjedését. Atomfegyverrel szerelkezik fel Japán, Dél-Korea, Németország, valamint Irán, Egyiptom, Észak-Korea és Izrael. Készen áll majd az atombomba bevetésére Kína, India és Pakisztán is.

A változások könyörtelenül csökkentik, illetve felemésztik majd a föld eltartóképességét: a föld népességét fenntartó természeti erőforrásokat, társadalmi és gazdasági szervezeteket. Mivel túl gyorsan és túlságosan széles körben tör rá a földre a válság, aligha lehet tenni ellene valamit a technikai fejlődés és a piaci erők segítségével, amelyek az utóbbi 3–400 évben annyira megnövelték a föld eltartóképességét.

Ahogy zsugorodik bolygónk eltartóképessége, úgy tér vissza a bajok jól ismert megoldási módja, a háború - háború ennivalóért, vízért és energiaforrásokért. Körülbelül 1700-ig elfogadott és rendes viselkedésnek számítottak az erőforrásokért vívott háborúk, amelyek elpusztították a felnőtt férfilakosság egynegyedét. Amikor ránk tör majd a hirtelen klímaváltozás, az emberi életet megint a háborúskodások határozzák majd meg.

Nehéz idők? A Pentagon szakértői szerint valahogy így fest majd a következő húsz év. Tehát mi, akik ma élünk, vagy megfagyunk, vagy éhen halunk, vagy háborúban pusztulunk el, gyorsan és nagy tömegben? Nem éppen szívderítő gondolat - legalábbis a legtöbb mai ember számára, aki nem úgy gondolkodik, mint Pál apostol. Ő hitt a feltámadásban: ,,Tudjuk, hogy aki Jézust feltámasztotta, Jézussal minket is feltámaszt (...) A mostani pillanatnyi könnyű szenvedés a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök.,, A kereszténységhez hasonlóan a platonizmus is feltételezett egy másik, ettől a világtól különböző transzcendens valóságot, az ideák világát, és az ember feladatát abban jelölte meg, hogy forduljon el a testi világtól, és igazi énjét, a halhatatlan lelkét tegye méltóvá a halálon túli boldog életre.

A mai emberek között viszont sokan vannak a materialisták, akik nem hisznek sem transzcendens valóságban, sem másvilágban, hanem az egyetlen, testi életükben szeretnének boldogok lenni: szeretnék jólétben, békében és biztonságban élvezni a világ által nyújtható örömöket, a testi kívánságok teljesítésétől kezdve a szellemi örömökig és az önmegvalósításig. E materializmus és evilágiság nyilvánul meg abban is, hogy a modern emberek - ellentétben például az adventistákkal, akik várják a világ végét, Krisztus második eljövetelét - általában nem szívesen gondolnak sem a halálra, sem a világ végére. A haldoklókat kórházba vitetik, hogy a halállal, az életük végességével akkor se kelljen szembesülniük, amikor egy közeli hozzátartozójuk haldoklik.

De korántsem nyilvánvaló, hogy a mai ember viszonyulása az élet nagy eseményéhez, a meghaláshoz - a halál elutasítása, elfojtása - morális értelemben jó, helyes vagy akár magától értődő lenne. Szókratész például - azért, hogy jólétben és biztonságban élvezhesse még egy pár évig az életet - bár tehette volna, nem menekült el a halál elől. Amelyről egyébként is azt tanította, hogy az az élet legfontosabb eseménye, és az bölcs, aki egész életében a halálára készül. A memento mori-val (emlékezzél, meg fogsz halni!) nem elsősorban ijesztgetni akart öregeket és fiatalokat az egyház sem, és nem is az evilági örömöktől kívánta őket megfosztani, hanem a meghalásra, mint etikai feladatra hívta fel a figyelmet, és azt próbálta tudatosítani, hogy az érzékelhető, kézzelfogható valóságon kívül van egy másik valóság is, Istené, amely még fontosabb is az árnyékvilágnál.

De vajon kinek van igaza ezekben a kérdésekben? Platónnak? Szókratésznek? A kereszténységnek? Vagy plázákba járó polgártársainknak? És mit válaszoljunk a végső kérdésekre, ahogyan azokat például Kant fogalmazta meg: mit tudhatok (csak ez a világ létezik-e, vagy van egy másik, isteni valóság is); mit kell tennem (mi a jó és mi a rossz); és mit remélhetek (van-e örök üdvösség és kárhozat, vagy minden véget ér a halállal)?

Ezeket a nagy kérdéseket veti fel a klíma melegedése és a jégkorszak mint (küszöbön álló vagy távoli?) lehetőség, és sokféle magatartást tanúsíthatunk ezekkel kapcsolatosan. Reménykedhet valaki például abban, hogy amíg ő él, addig nem történik klímakatasztrófa, és XV. Lajos nyomán mondhatja az illető, hogy ,,utánam a jégkorszak,,. Vagy gondolkodhatnak úgy, főleg gazdag országok polgárai, hogy másutt valószínűleg lesznek ugyan nagy bajok a világban, de őket - amerikaiakat, ausztrálokat vagy nyugat-európaiakat - ez sem kényszeríti arra, hogy változtassanak megszokott gondolkodás- és életmódjukon, és továbbra is ragaszkodnak ahhoz a hiedelmükhöz, hogy a boldogság nem más, mint kívánságaik minél sikeresebb kielégítése.

De lesznek talán majd Don Quijoték is, akik Buddha nyomán nem kritikátlanul tudomásul vett vágyaik (újabb autó, újabb magánrepülőgép, újabb fürdőmedence a családi ház kertjében stb.) beteljesülésében keresik a boldogságot, hanem a vágytalanság, a szükségletnélküliség útján próbálnak majd közeledni a szamádhi felé. Vagy a szent közömbösség szellemében ezt vallják majd Loyolai Szent Ignáccal: ,,Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje, s szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse. (...) Szükséges ezért, hogy közömbösekké tegyük magunkat minden teremtménnyel szemben. (...) Úgyannyira, hogy a magunk részéről ne akarjuk inkább az egészséget, mint a betegséget, a gazdagságot, mint a szegénységet, a tiszteletet, mint a gyalázatot, hosszú életet, mint a rövidet, és következetesen így minden másban; egyedül azt kívánva és választva, ami jobban elvezet bennünket a célba, amire teremtve vagyunk.,,

Jöjjön vagy ne jöjjön bár új jégkorszak: akinek ez a vezérelve, az Pál apostolhoz hasonlóan tud szűkölködni is, és tud bővelkedni is, és fagyoskodva is, izzadva is tudja szolgálni Isten nagyobb dicsőségét.

vigilia@katolikus.hu