Tempfli Atya  halálára a Bihari naplóból!

Ma is hitetlenkedve  újra és újra olvasom,  s mérhetetlen fájdalommal  veszem tudomásul a  Nagyváradi Római Katolikus  Püspökség rövid, csütörtök  déli közleményét, amelyben        arról tájékoztatták a Bihari Naplót is, hogy 2016. május 25-én Nagyméltóságú és   Főtisztelendő Tempfli József nyugalmazott nagyváradi  római katolikus megyés püspök életének 86., papságának 54., püspökségének27. évében hosszú betegség után, szentségekkel ellátva   elhunyt.

Persze tudtuk, hogy  súlyos beteg, nincs jól, de imáinkban azt kértük,  hogy bárcsak ismét betoppanna  szerkesztőségünkbe félreismerthetetlen mosolyával, derűs egyéniségével,        végtelen alázatával, törékeny alkatával. Nem mondhatni, hogy gyakran, de rendszeresen  ellátogatott szerkesztőségünkbe, még azután is, hogy elköltöztünk a Kanono sorról.

Azt a székhelyet az ő jóindulatának, segítőkészségének  köszönhetően  használhattuk más redakciókkal   közösen, hiszen  Tempfli atya mindig szívén  viselte a magyar helyi sajtó sorsát is. Mindig érdeklődött az újságról, munkatársainkról.
Élményszámba mentek  beszélgetéseink, amikor vagy egy interjú miatt találkoztunk,
a választásokra kísértük  el, amikor megszentelte a Bihari Napló szerkesztőségét,
vagy csak egy jó kávét  ittunk meg a püspöki rezidenciáján,  ahová bárki szinte
bármikor benyithatott.

Tárt ajtó, nyitott szív fogadott bárkit rangtól, származástól, tisztségtől  függetlenül. S bármilyen  fontos, halaszthatatlan  dolga volt, mindenkit  türelmesen meghallgatott.        Megkérdeztem egyszer tőle, hogy nem tart-e attól, hogy  valaki(k) rosszindulatúan        visszaél(nek) ezzel a helyzettel, de ő határozottan kifejtette,az ő ajtaja mindenki  előtt nyitva áll, ő nem egy elefántcsonttoronyban él, hogy alkalmazottak, titkárok,    ügyintézők hadának esetleges jóváhagyásával találkozhasson valaki a főpásztorral.
Ő valóban a nép püspöke  volt, mindig büszkén vallotta,  hogy egy földművesi családból származik.

Alig néhányan dolgoztak  a titkárságán, szinte  mindent ő maga és általános  helynöke végzett, intézett  el, írt meg. Ahányszor csak tehette, személyesen telefonált    szerkesztőségünbe  is, ő küldött közleményeket,  s nem esett le a püspöki gyűrű a kezéről. Ő hitt a személyes kapcsolattartásban, mindig közel volt az emberekhez, tudott az  ő nyelvükön beszélni, megértő  volt és segítőkész.
Rettenthetetlenül alázatos, szerény, közvetlen, irgalmas  volt, nagyon távol állt tőle,
hogy rangjának megfelelően esetleg távolságtartó nagyméltoságú, excellenciás  úrként viselkedjen.

Várad 81. püspöke emberi habitusával, az egyház és a hívek feltétlen szeretetével,  hozzáállásával is jóval meghaladta korát, hiszen sok tekintetben Ferenc pápára  emlékeztet viszonyulása.      
Tudvalevő, hogy a jelenlegi Szentatya visszafogott, szerény körülmények között él, nem aggatja magát tele  aranykereszttel, közvetlen az emberekkel, saját maga  intézi telefonjait is, nem egy titkárra bízza azt. Messze áll tőle az önteltség, a tekintélyelvűség,        a pökhendiség.
Sok tekintetben hasonlított a        pápára Tempfli atya, aki 19        évig tartó püspöki szolgálata  alatt nem vizet prédikált és bort ivott. Egyszer azt írta: quot;Minden igaz embernek, aki  valós értéket képvisel, hármas  tulajdonsága kell hogy  legyen: amit gondolok, azt mondom, amit kimondtam,  azt teszem". És ő ebben nem  ismert tréfát. Akárcsak a  magyar nemzet feltétlen  szolgálatában. Igazi, vérbeli magyar püspök volt,  aki minden körülmények   között felvállalta a kisebbségi küzdelem megannyi gondját, keservét. Kitartóan harcolt, mindig újrakezdte, ha elakadt, mindig továbbment, ha a román hatalom  megalázta. Nem volt gond, s természetesen magától értetődő volt a magyar zászló  kitétele a templomokban, a  magyar himnusz eljátszása egy ünnepi szentmise után. Ő elsősorban magyar volt, s nem romániai magyar katolikus püspök! Mára már legendává  váltak beszédei, anekdotái, tanulságos, esetleg  vidám történetei. Ki ne hallotta  volna például, amikor külföldre utazott egy ünnepségre, és a román vámnál  színésznek nézték, mikor   meglátták miseruháját, vagy  amikor saját felelősségére betegen, nagy fájdalmakkal   elhagyta a kórházat, hogy  egy meghívásnak eleget     tegyen, és az autójával egy kátyún átmenve megszabadult a vesekövétől. Az Ő szavára, prédikációra mindig   oda kellett figyelni, mert  azok igazi hitből, hamisítatlan  szeretetből fakadtak.

Felsorolni is hosszadalmas  lenne, hogy mi mindent  köszönhetünk Tempfli atyának, hiszen a hosszú ateista,  kommunista időszak után  vette át 1990 márciusában   az egyházmegye irányítását,  amikor Boldog II. János Pál kinevezte püspöknek.
A kommunista rezsim által  eltulajdonított ingatlanokat   - köztük a Püspöki Palotát,  a Kanonok sort és még    számtalan értékes épületet   - szerzett vissza, akárcsak
a felbecsülhetetlen egyházi  kegytárgyakat és egyéb  ingóságokat, értékeket, erdőket és szántóföldeket.

Nem beszélve a római katolikus  iskola létrehozásáról,   az egykori Olaszi temetőből 118 elhunyt földi maradványainak  exhumálásáról,  templom- és plébániaépítő tevékenységéről...   Kicsiny püspöki lakhelye  is szerény, mértéktartó volt, több esetben is elmondta,  hogy ha még lehetősége lenne rá, akkor sem fog az általa visszaszerzett Püspöki  Palotába költözni. Minek neki egy hatalmas lakosztály...

Igazi mecénása volt ő nemcsak  a s ajtónak, hanem  a magyar kultúrának is.
Szintén ő biztosított székhelyet  a Kanonok soron a Tibor Ernő Galériának, a Bunyitai
könyvtárnak és még sorolhatnánk, hogy mi mindennel  segítette, támogatta önzetlenül
a magyar könyvkiadást, a kutatómunkát, értékeink megmentését.
Az, hogy a világ minden táján mennyire tisztelték  munkásságát, és szerették,mint embert, azt a számtalan  díj, oklevél, elimerés,  érdemrend is igazolja, hisz nemcsak belföldön, hanem  külföldön is elimerésnek örvendett.

Nyugalomba vonulása után is tovább akart tevékenykedni,  nagy tervei, komoly  célkitűzései voltak. Szentjobbi   címzetes apátként bővíteni,  fejleszteni akarta az apátságot,  és még könyveket is  szeretett volna írni egyházmegyéjéről.  Sajnos már egészségi állapota nem tette lehetővé,  hogy a püspöksége idején a  tőle megszokott komoly munkatempót  folytatni tudja.
Tempfli József püspöki  jelmondata a Petra  Christus, azaz A szikla, Krisztus volt. Egész tevékenységére  jellemző volt,  hogy mindent alávetett  ennek a hitvallásnak.  Tudatosan, megalkuvást nem  ismerve.
Nyugdíjba vonulás  után nem sokkal azt nyilatkozta: quot;Ha még 50 évig éltetne a Jóisten, és már  nem kapnék semmit, akkor sem tudnám meghálálni  azt, amit eddig kaptam az Istentől és az emberektől. Ez az egy bánt, hogy úgy fogok távozni az életből, hogy mindenkinek  adósa maradtam. quot; Kedves Tempfli püspök atya, mi maradtunk az Ön adósai  végérvényesen és visszavonhatatlanul!

Kérem továbbra is, vigyázzon és oltalmazzon minket onnan fentről, a mennyei birodalomból.

RAIS W. ISTVÁN  ISTVAN.RAIS@RUSSMEDIA.RO