Angyalok és vámpírok

Először is elmondanám, kedves olvasó, hogy valami nagyon könnyű nyári olvasmányt szántam ide, de a nagy forgatókönyvíró más sorok megszületését rendelte el.

A napokban látott ismét napvilágot egy időszakos sajtókiadvány, mely a papír mindent elbír jelige jegyében született. Írói magukat angyaloknak tüntetik fel, de valójában teljesen más szárnyas lények csoportjába tartoznak: a mai magyar közélet vámpírjaik ők. Más véréből, munkájából szívnák energiájukat saját jólétük és fennmaradásuk biztosítandó, nem szeretik a városukat, annak lakóit, a minél rosszabb, annál jobb állapotban érdekeltek és ezért nem kímélnek sem Istent sem embert. Egyaránt irgalmatlanul megcsapolnának mindent, legyen az a településéért szív-lélekkel dolgozó helyi vezető sokszor erőn felüli munkája vagy országos - helyi viszonyokról alig valamit sejtő - kormánypárt pozitív erőfeszítéseinek nagy ere. Úgy látszik, a gyilkos általános felmelegedés lehetővé teszi Dél-Amerikai vérszívó denevérek helyi megjelenését is. Még ha átmenetileg, még ha a politikában is.

A békési Jobboldali Összefogás tagjai keresztény emberek. Szinte mindannyian tagjai a kisebb kormánypártnak, a KDNP-nek. Tetteiket azok az alapelvek vezérlik, melyek szerint mindenkinek fel kell vennie és viselnie kell maga a keresztjét, értsd: tudatosan kell élnie életét és végeznie dolgát. A maga, a családja, a városa, az országa, a magyarság érdekében. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, (valódi) angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”

De érdemes a következőre is odafigyelni: „Aki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét!” A mondás három feladatot tartalmaz. Önmagunkat megtagadni azt jelenti, hogy saját elképzeléseinket, vágyainkat és igényeinket félretesszük egy magasabb eszmény vagy érték érdekében. Itt, Békésen jelesül azt, hogy a választott képviselőnek, a polgármesternek az első a város és minden más, egyéni vágy sokad rendű. Az önmegvalósítást bálványozó és a személyes érvényesülést magasztaló korunkban sokak számára nehéz ezt megérteni, és szinte lehetetlen azt elképzelni, hogy a másik embert, a település közösségét szolgáljam életemmel. Az önzés önmagunk, a szeretet a másik felé fordít minket. A második feladata kereszthordozás. A saját keresztünké. Életünk során nem kell keresnünk kell a szenvedést, a fájdalmat, hanem el kell azt fogadni abban az órában, abban a helyzetben, amikor azt kapjuk. És viselnünk kell, mert ez a feladatunk. S végül, harmadikként a követés azt jelenti, hogy mindenben az Istent követjük. Ez természetesen nem általános elvárás ma, csak annak szól, aki tudatosan felvállalt kereszténysége értékrendje szerint akar élni. Annak viszont ezt a három lépést naponta meg kell tenni. És mosolyogva, mert bármilyen nehéz is ez a ma, az élet soha el nem hamvadó szerelme, a hite ezt kéri szépen tőle minden reggel, mikor a szemét kinyitja, és minden este, mikor - mielőtt lehunyná - elszámol tetteivel. Mikor a napi penzumomat mondom, pillanatra megtorpanok ellenőrizni, hogy megvan-e a mosoly az arcomon akkor is, amikor ide érek: „és bocsásd meg vétkeinket, miként mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek”.

Egy testületi ülésen, a rám és hozzám közel állókra méltatlanul támadóknak a szemébe mondtam, hogy én akkor is szeretem őket, ha ezt teszik. Nem értették, néztek rám, mint bolondra. Aztán visszahallottam, hogy nincs veszélyesebb a politizáló kereszténynél. Én azt mondom, nincs veszélyesebb a minden közösségi érdeket félretevő angyal álarcú saját zsebre ügyeskedőknél, az ezt eltűrő vezetőknél és a nem politizáló - értsd saját sorsát irányítani nem akaró, befolyásolható - tömegnél. De Békés békés. Mert értelmes emberek lakják, kik tudják, melyik szárnyas mire való.