Egy nap októberben

„A Duna-parton hittől égve,
Nem félve járt a város népe
S a fák hullaták lombúkat.”
(Kannás Alajos: Hazám, 1956)

Az utcán sárga faleveleket kavar a szél, s én mint minden októberben, gyönyörködve csodálom a napsugártól bearanyozott színes fákat és emlékezem! – Akkor is, 54 évvel ezelőtt, ragyogó napsütés volt október 23-án

Reggel kilenc óra lehetett, hogy leszálltam a Kálvin téren az autóbuszról. A Múzeum- körútra siettem, hogy aznapi bevásárlásomat elkezdjem a Keravill üzletben.

Kezdő anyagbeszerző voltam a Radelkisz  Híradástechnikai Szövetkezetnél .Kitűnő állás volt, mellette elvégezhettem az esti
technikumot.  .   .

 Tehát a  Múzeum körúton mentem és gyönyörködtem az őszi színekben, mikor a fák törzsére ragasztva  piros-fehér–zöld  keretes plakátokra
lettem figyelmes, s megdöbbenve   olvastam; lehetséges lenne, a
diákság követelései 16 pontban, itt az utcán? Hallottunk már az Irodalmi Újság forradalmi hangú cikkeiről, a Műegyetemen tartott gyűlésről, de itt  a pontok követeléseit olvasni ,  bizony  megrázó élmény volt !

Az üzletbe érve az eredeti vásárlásom mellett, kötöző, elektromos zsinórokat is kértem, piros, fehér, zöldet., hogy kokárdát készítsek belőlük. Hiszen itt  tudtam meg, hogy a Petőfi szobornál az egyetemisták tüntetést szerveznek és szavalni fog Sinkovits Imre! A Ferenciek terén felhívtam az udvarólomat, későbbi férjemet, hogy mi készül a városban. Ő lebeszélt arról, hogy odamenjek, ”ki tudja hová fajulhat” felkiáltással Visszatérve az irodába, azzal fogadtak, hogy a Bem szobornál is lesz tüntetés három órakor  Mire ódaértünk, már hatalmas tömeg gyűlt össze.
Bessenyei Ferenc  színművész szavalta a Nemzeti Dalt és a Szózatot. A szobor mögötti kaszárnya ablakaiból  a katonák magyar  zászlót lengettek ki, de már a lyukas zászlót.

Akkor  már sejtettem, hogy ez a tüntetés nem mindennapi lesz...

Aztán a tömeg elindult a Margit hídon a Parlamenthez, addigra már a munkások is csatlakoztak a tüntetőkhöz. Száz és százezer ember ment a.hídon, köztük menve, a Himnuszt énekelve értettem meg, hogy egy történelmi  pillanatnak vagyok a tanúja és ezért a pillanatért érdemes volt élni!

Mire a parlamenthez értünk a tömeg még nagyobbra nőtt. Sok órás várakozás után, teljesen besötétedett és valaki újságból fáklyát gyújtott, majd a többiek is követték . Száz és ezer fáklyás  magyar állt a sötétben , és Nagy Imrét követelte, hogy megjelenjen.

Végre Nagy Imre kijött a Parlament erkélyére, és így kezdte beszédét:
Elvtársak! A tömegben hangos morgás volt  rá a válasz!

Majd beszédével csillapitani akarta   az embereket (Menjenek haza
békében stb.) de a kedélyeket ez nem nyugtatta meg. A tömeg két csoportra oszlott, : volt aki a Bródy Sándor utcába ment a Rádióhoz, mások a Hősök terére ledönteni a Sztálin szobrot.

Mi udvarlommal, a Rádióhoz mentünk, már a Múzeum körúton nagy tömeg fogadott. A végén, a Nemzeti Múzeum kertjében álltunk meg és vártuk, hogy a diákoknak sikerül e bemondaniuk a rádióba  a 16  pontot?

Elmúlt már talán 10 óra is, mikor az első lövéseket meghallottuk, majd egy egész sorozatot. Egyre „melegebb „ lett a helyzet, a Múzeum kertben az embereken pánik tört ki, hiszen a fegyvertelen diákokra lőnek az ÁVÓ-sok.( Egy montreali ismerősömnek a feleségét is itt lőtték le.) A hazafias lelkesedésnek máris áldozatai voltak.

Váratlanul, a Múzeum körútra teherautókkal katonák érkeztek, mi úgy gondoltuk, fegyvereket hoztak a felkelőknek! Leírhatatlan  volt a reakció, többen sírtak! „A katonaság mellettünk van, hihetetlen!”
(Jóval később tudtuk meg, hogy az ÁVÓ-sok hívták ki a katonaságot, hogy segítsenek a Rádiót megvédeni, de a katonák,  a felkelők mellé
álltak.)

 A tűzharc   erősödött és a tömeg szaladni kezdett a Múzeum-kert
távoli sarkába..

  A nagy izgalomban, alig vettük észre, hogy átáztunk a hideg őszi esőben, mely már órák óta szemerkélt...Úgy döntöttünk, hogy a szemben levő Múzeum kávéházba megyünk egy kávéra, mert egész nap alig ettünk és halálos fáradtak is voltunk. A kávéház zsúfolva volt.  Kávézás közben láttam Szabó Sándort színművészt szintén kávézni. Akkor láttam
őt   utoljára életemben..

.A harcok, a fegyverek még  harsogtak, de mi már nem tudtunk semmit tenni.

  A  Rádió körül a harcok  egész éjjel  folytatódtak,   de ahogy
később megtudtuk,  már reggelre a  forradalmárok  átvették a Kossuth rádió adását.

A villamosok  rég nem jártak már ,  ideje  volt hazagyalogolni......

Még egyszer körülnéztem a feldúlt Múzeum-körúton és valahogy úgy tűnt, hogy évek teltek el reggel óta, mikor az őszi színeket csodáltam!

Azóta, minden októberben erre a napra emlékezem, mikor a természet újra felölti színes köntösét. Egy napra, ami megváltoztatta a magyar történelmet és mindannyiunk életét !