Zene, lélek, Európa

Régi „mikós” osztálytársaimmal a 40. érettségi találkozóra készülődünk. Hónapok óta megy a szívmelengető levélváltás: ki, hogy’, hol van, mit csinál, hogy’ néz ki, stb. Közben szó esik a napi dolgokról is. Most épp abban egyeztünk meg, hogy a „Felszállott a páva” és a „Virtuózok” a kedvenc, az Eurovíziós fesztivált csak azért követjük, hogy a magyar versenyzőnek drukkoljunk, illetve az erdélyiek szavazzanak is rá, hisz mi ezt nem tehetjük meg, ők meg kötelességüknek érzik. Magam kicsit motyogtam, hogy épp Joci képvisel minket, de miután megnéztem az elődöntőt gondolatban bocsánatot kértem tőle, hisz egy szív-lélek embert láttam 100%-on égni, a nyújtott élmény meg katartikus volt. „Megtisztulásomhoz” Zsuzsi barátném is hozzájárult, aki nagyon egyszerűen értette meg velem a lényeget: A mi magyar Jocikánk olyan, mint a bajnokságot nyert szentgyörgyi kosárlabda csapatban  a színes bőrű és román lányok. Minket, a magyar Sepsiszentgyörgyöt képviselik, ezért drukkolunk nekik. Azért mondom, hogy magyar szentgyörgyieket, mert a bírók, a más városi drukkerek, a viselkedésükkel ezt az érzést váltják ki belőlünk, nekik meg megtanítják a kisebbségi lét „szépségét.”

Nos, a verseny véget ért. A vájt fülű ítészeknél nem futottunk be, de a határon túli magyarok és a lélekben, a tiszta emberben még hívők felröpítették versenyzőnket a 8. helyre. Igen, szívvel és lélekkel teli volt az előadás. „Arra gondoltam, ha haza kell mennem, akkor ne azzal az érzéssel tegyem, hogy hát, ez olyan 70%-ra sikerült, hanem érezzem, mindent megtettem.” Az elődöntői színpadra lépést megelőző percekben rabul ejtették az ér¬zelmei. Sírásban tört ki, annyira, hogy a könnyek nyomait az utolsó pillanatokban tüntették el az arcáról a sminkesek. Ezután ő és a lányok, Emese és Alexandra kézen fogva együtt imádkoztak. Ezalatt a Március 15. téren összegyűlt rajongók egy emberként, kiabálva és tapsolva szurkoltak a magyar fiúnak és a két lánynak. „Mérhetetlen boldogság volt hallani, hogy Magyarország továbbjutott, sikerült bejuttatnom az országomat a döntőbe.” A magyar dal a mezőny legérdekesebbjei közül való volt, ez azonban semmire sem elég az Eurovízión, ahol vagy LMBTQI dicsőítést kell írni, vagy „nyomatni a kretént”- mondta valaki. Közben Joci a verseny történetében az első roma, aki döntőbe jutott, ráadásul kifejezetten a saját zenei gyökereit feldolgozó szerzeménnyel. "Örülök, hogy egyike lehettem a döntőben a sokszínűséget képviselő előadóknak és büszke vagyok arra, hogy a magyar és a roma kultúrából 180 millió tévénéző kaphatott ízelítőt a produkcióm által." De Joci mást is mondott: „A rosszindulatú embereknek pedig azt üzenem, hogy én bizony velük együtt szeretem Magyarországot! Imádkozom értük minden este, hogy nekik is legyen boldog életük!” Hát igen. Erről ennyit. De valami még ide kívánkozik, hisz annyi mindent mondanak Magyarországról. Közben meg 19 európai országban gondolták úgy a nézők, hogy az első tízben valók vagyunk, és 14 ország zsűrije szavazott ránk! Vujity Tvrto is szurkolt Jocinak. „Egy fiú elénekelt egy dalt. Szívéből, lelkéből tette. Hiszem továbbá, hogy minden jóérzésű, szélsőségektől mentesen gondolkodó magyar honfitársam szívből szorít az Eurovízió magyar versenyzőjének, Magyarország büszkeségének!"

Megtettük. S közben megtörtént a másik csoda: egy súlyos beteg, szívátültetésre váró 28 éves pszichológus portugál srác húga, Luísa dalával lazán megnyerte a versenyt. Ő Salvador Sobral, „aki elképesztően ért ahhoz, hogy könnyedén, tele érzelemmel énekeljen, ezzel pedig valósággal magához bilincselje a közönséget.”

Másról szólt volna a „vízió”, de a nézők vették az adást, értették a lélek szavát és szépen meghekkelték a produkciót. Nagy élvezetünkre.