Magyar Krónika
1918: hazánk régi pilléreinek rohamos szétmállása
Magyar Krónika 2018. 10. 29. kanadai hírekSurján László
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A SASA sas ragadozó madár, ami azt jelenti, hogy ha egy sast csirizzel bekenünk, és a falhoz vágjuk, hát odaragad.
hirdetés
Dr. Tomas Machan DentistKlikk ide
Nem látják-e ezek a tébolyult vakok, hogy minden erejükkel a forradalom útjára kényszerítik az országot? Görcsösen ragaszkodnak mindahhoz, ami elavult, ami előjog és reformoktól reszketésük fölidézi a atasztrkófát
Nem akarják a rögtönös békét, tehát be fog következni a fegyverletétel.
Nem akarják a nemzetiségek önkormányzatát, tehát be fog következni a nemzetiségek elszakadása.
Nem akarják az általános választójogot, tehát megbuktatják a főrendiházat is.
Nem akarják a földreformot, tehát fölidézik a nagybirtok kisajátítását.
Nem akarják az önálló magyar külügyminisztert, tehát be fog következni Magyarország teljes elszakadása.
Nem akarják a királyi hatalom engedékeny politikáját, tehát be fog következni a köztársaság.”

Részlet a Népszava 1918. október 29-én megjelent vezércikkéből. Nem gondolom, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt központi közlönye irányt tudott volna mutatni az ország már feltartóztathatatlan szétesése idején. De ez a részlet szívbemarkolóan éleslátásról tanúskodik. Vezércikk, tehát nevet nem tudok hozzá rendelni. A felelős szerkesztő Garami Ernő volt. Talán ő kiáltott fel:
„Hát nem látják a jeleket? Nem érzik, hogyan terjed a bomlás? Nem hallják a mélység hang-jajt? Nem tapintják uralmuk eddigi pilléreinek rohamos szétmálását? Hiszen csupa jel, csupa figyelmeztetés, csupa világító fény szikrázik föl mindenfelől, amerre csak széttekintenekAligha hihető, hogy Garamit a korábbi világ szétmállása különösképp zavarta volna. De jobboldali szociáldemokrata volt, és nem hitt a proletárforradalomban. Ebben tökéletesen igaza volt, 1919 tragikus eseményei igazolják.
Mi pedig egy csak fél szívvel vagy avval sem magyar, lényegében hatalmát veszített királynak és egy privilégiumaihoz és ábrándjaihoz ragaszkodó, tárgyalásképtelen politikai vezetésnek kiszolgáltatva nem annyira a forradalomba, hanem a pusztulásba rohantunk.
A kocsi rohant a végzete felé, s az illetékesek nem azt akarták eldönteni, hogy merre menjünk, hanem azt, hogy ki vezessen. Trianont a legzseniálisabb vezető sem tudta volna elkerülni, de lehetett volna kevésbé fájdalmas. Vigaszunk csak annyi: és mégis élünk.