Magyar Krónika, január 10.

Szõke Mária

Budapest

Nézd, a földgolyó csak egy, a végtelenben tévelygõ kivilágított üveggömb... Rohan, rohan bele az Idõ õsi káoszába és ebben a világmindenségben, most kell elmondanom Neked, hogy ez az év, ez nagyon különleges év lehet… Ha akarod, ha akarjuk...
Mert ebben az évben sem történik különösebb, mint a nagy csoda. Élünk, itt élünk ezen a kivilágított üveggolyón... Mondanám játszunk kishercegesdit és én ellátogatok veled az emberi lelkek egy – egy bolygójára.
Látod, õ a modern ember. Olyan mint sokan mások. Siet, rohan, olykor meg - megtorpan a megalapoliszok káoszában, megnézi a tévéhíradókat, mesét is mondana a gyermekének, ha nem lenne ennyire fáradt... mindennapjai mókuskerekében már õ sem tudja a komputer fénye miatt szökik olykor könny a szemébe, vagy valami furcsa, szent és iszonyú hiány csurog bele a pupillákba.
Ima is száll ezen a kivilágított földgolyón. És az imákat, vigyázz, jaj, húzódj félre, sokszor halálhörgés, fegyverropogás kíséri… Mert Isten nevében, az Élet nevében ölnek és öletnek politikai zöldasztalok kalandorai, és meggyalázott templomokat lízingelõ farizeusok és hamis próféták… mert ez, ugye tudod, egy különleges év.
Látod, robbantgatások füstje sebzi meg az ég arcát...nevezheted bárminek, de „szent háború” nincs, mert az Élet bolygóján nem lehet szentnek kikiáltani a pusztítást egyetlen isten és egyetlen ember nevében sem.
Nézd, vannak akik örülnek ...mert ez, ez ilyen év is lehet... Õ örül, mert kenyere van, örül mert szeretni mer, örül mert rámosolyognak a barátok, mert a kormos felhõk mögül kisüt a Nap, mert akárhogyis recsegjenek az Idõ fogaskerekei, aki élni mer az örülni is mer.
De most gyere, mert én most magyarokat is mutatok neked, mert kell ez nekem és neked, mert én magyarul írtam és te magyarul olvasod ezeket a sorokat... Nézd, a Duna két partján ez még mindig a mi városunk…
Lehetsz akárhol és lehetek akárhol, ez a város mégis az enyém és a tied, míg el mered ilyenkor énekelni, hogy: Isten, áldd meg a magyart... Ne törõdj a politikai hamiskártyásokkal, a történelem zúzópréseiben a szemét úgyis felõrlõdik majd, de a gyémántok megmaradnak.
A székely havasok rengetegében, az alföld álmodó síkságában, Ady verses fohászaiban… te, te maradsz igazi, míg érzed a Magyarok Nagyasszonya bánatos madonnaarcával vigyázva kíséri lépteidet.
Kérdezhetnéd, miért különös ez az év?...
Különös, mint minden ajándék, amit Istentõl kapunk....Ajándék, hisz minden baj, bánat ellenére igenis megmaradhatunk embernek, jó embernek. Ha TE, legyél bárhol ezen a teremtett világon nem szégyelled, hogy jó maradj, nem restelkedsz, ha „ódivatúan” igenis szeretni vágysz és szeretve lenni, ha enni adsz a koldusgyereknek, csontot dobsz a kóbor kutyának, s már tudod, a késsel nem ölni kell, hanem kenyeret, olykor „lelki kenyeret” szelni éhezõ valóságunknak...
Szóval, ebben az új esztendõben JÓ lehetsz.
Nem is olyan nehéz, és hidd el ebben a globalizálódó világban is, elõbb – utóbb kiderül a háborúk, bajok, veszedelmek ellenére, mégiscsak az Emberség a legjobb befektetés, mert Isten „bankjában” nincs infláció és a júdáspénzek hamis kódjára is hamar ráismernek.
Ebben a pillanatban, mikor ezeket a sorokat olvasod, körülötted a kivilágított üveggolyón éppen megölnek valakit, éppen megszületik valaki… éppen történik az Élet. Háborúk dúlnak, szerelmesek sétálnak a folyók partján, betegek nyöszörögnek steril kínok között… szóval ma is lesz tévéhíradó… ma sem vagy mentes a világmindenségtõl.… De ha eldöntöd, hogy a Jó legalább benned gyõzni fog, bármi is legyen… és én is eldöntöm és még sokan eldöntjük, ez az év, az az év lesz, amikor igenis kevesebb lesz a háború és több az öröm.
Emeld fel fejed ebben a modern betonrengetegben…
Mert ez az év, az az év, amikor megtalálhatod a virágot, a madarat… az Istent... Mert a virág, a madár, az Isten mindenkié...
És míg tudod, hogy van neked virágod, madarad és Istened... ez az az év, a TE éved lesz ezen a furcsa, kivilágított földgolyón...