Magyar Krónika, március 21.

Kiss Ida

Montreál

A montreali Magyar Iskola, a Cserkészcsapatok, a Gyöngyös Bokréta Népitánccsoport és az iskola tanárai együttes mûsorral köszöntötték a magyar Nemzeti Ünnepet, 1848 március 15 emlékét.

A mûsor jól megszervezett, a diákok részérõl alapos felkészültséget mutató elõadás, a közönség elismerését kiérdemelte. A hosszúra nyúlt mûsor ellenére, mindenki a helyén maradt és végéig élvezte a remek elõadásokat, ünnepi beszédet, és a kiváló zenei bemutatót.
Az ünnepi hangulatba beillõ események bejelentésének is tanúi lehettünk.Új református lelkész, Nt. György Attila, nemrég érkezett Magyarországról. Ez alkalommal mutatkozott be elõször a montreali magyar közönségnek.

Örömmel köszöntöttük és kívánunk sok erõt, egészséget neki és családjának a nagyon fontos és felemelõ munkájához itt Montrealban.
A Magyar Iskola már 18 éve mûködik Ciamarra Júlia vezetése alatt. Szomorúan hallottuk, hogy személyes okok miatt sajnos vissza kell lépnie az eddig olyan aktív közösségi munkájától. Biztosak lehetünk abban, hogy Júlia amint lehetõsége nyílik ott lesz továbbra is, ahol segítségre szükség van. Kívánjuk, hogy körülményei mihamarabb jól alakuljanak és megadják a lehetõséget további aktív munkásságra.

Utódjául az iskola igazgatójának Gabriel Ritát, az iskola tanárát jelölte. A kulturális programok szervezõjeként Simon Rita lesz utódja.
Mindkettõjüket szeretettel köszöntjük, és kívánunk munkájukhoz sok sikert.
Ciamarra Júlia 18 évi önzetlen munkáját a magyar kulturális szervek elismerõ oklevéllel fejezték ki, amit Pap László fõkonzul javaslatára küldtek Júliának. Ünnepélyes átadásra a közeljövõben kerül majd sor a fõkonzulátuson.

Az ünnepi beszédet Dr. Nikolényi Csaba professzor mondta. A fiatal professzor a Concordia Egyetemen tanít. Egyetemi tanulmányit a British Columbiai egyetemen fejezte be és feleségével nemrégiben érkezett Montrealba.
Beszéde nagy elismerést váltott ki a magyar közösségben határozott, erõteljes, tiszta hangjával és értékes mondanivalójával.

Pár gondolatot itt idézünk:
…...Mint tudjuk, a szabadságharc elbukott. Bár a hõsiesen küzdõ magyar honvédek gyõzelmek sorozatát mérte a túlerõben lévõ osztrák csapatokra, az orosz cár által biztosított túlerõ már túl soknak bizonyult. A nagyhatalmak közül senki sem sietett a maroknyi magyarság szabadságának megsegítésére. 1849. augusztus 13-án Görgey Artur vezérõrnagy feltétel nélkül letette a fegyvert Rüdiger orosz lovassági tábornok elõtt Világos mezején.

A szabadságharc bukása azonban nem jelentette a forradalom vívmányainak teljes kudarcát. Bár Bécs páratlan megtorlással lépett fel Magyarországgal szemben, a józan magyar politika Deák Ferencnek, “a haza bölcse”-nék vezetése alatt végül is sok mindent visszanyert a 48-as vívmányokból. Az ország függetlenséget elnyerni még nem tudta, az 1867-es kiegyezés széleskörû önállóságot biztosított.

A forradalom és a szabadságharc sok fontos üzenetet és tanulságot tartogat ma is számunkra. Ezek közül hármat szeretnék megemlíteni. Elõször; a márciusi forradalom világosan megmutatta, hogy az ország részese volt az Európa nyugati felén átsöprõ haladó mozgalmaknak. Különösen fontos erre ma emlékezni, hisz sok évtized után ismét lehetõség nyílik arra, hogy Magyarország politikailag Európa részévé váljék. Mikor Magyarország tagja lesz az Európai Uniónak, ne felejtsük, hisz nem szabad felejtenünk, hogy a magyarság Európa részese immár több mint ezer esztendeje. Ennek az európai kötõdésnek mutatták felemelõ példáját a márciusi ifjak, s mindazok akik hasonlóan gondolkodó európai kortársaikkal egyetemben készek voltak életüket adni a szabadság eszméjéért. Mikor Magyarország belép az Unióba, a 48-as forradalmárok egyik fontos törekvése valósul majd meg: a magyarság európai el- és felismerése.

Másodszor; szót kell ejteni a 48-as forradalom alapvetõen békés jellegérõl, hisz ez sokat elárul a magyar politikai kultúra alapvetõ jellegérõl. Petõfi és ifjú társai nem erõszakokra buzdították a pesti polgárokat, nem is csoda, hogy a krónikák vértelen jelzõvel illetik a márciusi megmozdulást. Hasonlóan, még a Pozsonyban ülésezõ képviselõk Kossuth vezette radikális csoportja is törvényes úton próbálta megoldani Magyarország helyzetének reformálását a birodalommal szemben. Tehát mind a magyar politikai vezetés, mind a magyar tömeg békés szándékától vezetve vette fel a küzdelmet a konzervatív osztrák uralommal szemben. Fegyverhez a magyarok csak akkor nyúltak, mikor a császári önkény törvénytelen, alkotmánysértõ módon kezdte a haza szabadságát veszélyeztetni.

A 48-as forradalmi eszméhez híven, békés szándék vezette a magyar forradalmárokat 1956-ban is, s ugyancsak az erõszakot elítélõ józan gondolkodásra építõ magyar politikai kultúra tette lehetõvé, hogy a polgári demokrácia 1990-ben vérontás nélkül jöjjön létre Magyarországon. Ugyanez nem mondható el a hazát körbevevõ posztkommunista államok mindegyikére.

Harmadszor; nagyon fontos megemlékezni a szabadságharc bukásának külpolitikai tényezojérõl. A szabadságharc elbukott, mert Kossuth és társai mögött nem állt nagyhatalmi támogatás, míg az osztrák érdekek kedvezõ megítélésben részesültek a jelentõsebb európai udvarokban. A történelem többször megmutatta azóta, hogy a magyarságnak okos külpolitikára van szüksége, hogy önmagát fenn tudja tartani s önmaga érdekeit meg tudja valósítani. Ezzel nagyon szorosan összefügg az is, hogy a magyarság boldogulása nemzeti összetartás nélkül nem lehetséges. A nemzetközi politika gyakran ellenséges viharait csak egyetértéssel, nemzeti összefogással tudja a magyarság átvészelni.

A 12 pontból legtöbb mára megvalósult, a polgári demokrácia lehetõvé teszi a 48-ban követelt alapvetõ polgári jogok tiszteletben tartását és garantálását. S az a tény, hogy az utókor 155 év távlatából sem felejt adózni a forradalmárok és szabadságharcosok emlékének, Petõfi jövendölésének beteljesülését igazolja:

“Hol sírjaink domborulnak
Unokáink leborulnak
S áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.”