A napokban Liza Frullával, a kanadai liberális párt tagjával, a federális kormány örökségi miniszterével volt alkalmunk beszélgetni.

A miniszter asszony két évvel ezelőtt, a Magyar Szent István Bál fővédnöke volt és azóta is meleg szívvel gondol a magyarokra.  Találkozásunk első pillanatai ebben a hangulatban folytak, ahogy arra emlékezett, milyen nagyszerű estét töltött a magyarok körében, amit a legnagyobb, legszebb bálnak jellemzett Montrealban. Azt mondta, királynőnek érezte magát  és ezt nemcsak a körülmények tették, de a hangulat és a meleg fogadtatás, amiben része volt. Ezt nem tudja elfelejteni és amint alkalma nyílik, ismét boldogan velünk bálozik.Pár kérdésünkre is választ kaptunk, amit a közelgő események kapcsán tettünk fel a miniszter asszonynak.

2006  a magyaroknak  fontos éve, mivel az 1956-os forradalom 50. évfordulójára emlékezünk. Tudott az, hogy 40 ezer magyar kapott Kanadába belépést Gondol-e a kanadai kormány arra, hogy ebben az évben országos szinten is megemlékezzék a magyarok Kanadába érkezéséről?

Az Örökségi Minisztérium  feladata, - mondta Liza Frulla -  hogy támogassa minden  etnikai csoport  kulturális megmozdulását. Nem látnék semmilyen akadályt abban, hogy ezt megtegyünk, ha arra a közösség felöl kérelem érkezik hozzánk. Eddig még nem tudok róla, hogy ilyen irányú megközelítést kaptunk volna a magyar közösségtől. Mi nagyon sokat tudunk segíteni, de kell, hogy a miniszterelnöki hivatalhoz intézett kérés a közösségtől jöjjön, és azt onnan továbbítsák hozzánk kivitelezésre. Segítséget tudunk nyújtani különböző rendezvények szervezésében, sőt többek között anyagi segítségre is készek vagyunk, hogy támogassunk a közösség által szervezett eseményeket.

 Az elmúlt időkben, a tendencia a magyar  közösség részéről az, hogy a liberális pártot támogatták szavazataikkal. Úgy tudom a Bloc próbálja ezeket a szavazatokat megszerezni magának. Hogy tudná a liberális párt ezeket a szavazatokat mégis megtartani?

A Bloc és persze a Party quebecois meg kell győzzön minden etnikai közösséget, hogy bízzanak bennük, hogy amit ők ajánlanak és hirdetnek, minden esetben, valóban győzelmet jelentene.  Mert ha programjukkal  igazán győzni akarnak,   szükségük van az etnikai közösségek szavazataira, teljes bizalmukra. Tehát arra kell emlékezni,  és arra a kérdésre kell válaszolni, hogy  miért vagyunk itt, miért hagytuk el az anyaországot. Mindenki, aki itt él elhagyta hazáját és nem azért, mert nem akart többé ott élni, de olyan okok miatt, amiért saját országukban lehetetlen volt számukra a további nyugodt élet. Elhagyták, mert politikailag, gazdaságilag  nem volt biztonságban  életük  attól függ,  melyik közösségről beszélünk.

Tehát ha arra gondolunk, hogy itt akartunk élni azért, mert biztonságot találtunk ebben az országban,  Kanadát elfogadtuk, mert megkaptuk tőle annak az életnek körülményeit, amit saját hazánkban már nem találtunk meg.
Azért tettük ezt a komoly lépést, mert gazdasági és politikai biztonságot kaptunk,  gyermekeinknek jövőt tudunk biztosítani itt. És  akkor most azt kérdezem, hogy ha el akarunk szakadni,  új országot alakítani,  hol a biztosíték, hogy ott is megtaláljuk mindazt a biztonságot, amit ebben az országban élvezünk.

Ha ehhez a mozgalomhoz akarunk kapcsolódni, akkor ezekre a kérdésekre kell választ kapjunk. Annyit tudunk, hogy a "separation"  nem jelenthet mást, mint ismét bizonytalanságot gazdasági, kulturális, politikai téren. Biztonságosnak tartjuk-e azt, hogy azt az országot, ahol megtaláltuk megélhetésünk feltételeit akarjuk szétszakítani, olyan új ország miatt,  ahol lehet, hogy sikerül és jobb lesz, lehet, hogy biztonságot is tud majd adni, lehet, hogy gyermekeink boldogok lehetnek majd, de csak annyit mondhatunk,  lehet, hogy mindez bekövetkezik, ugyanakkor az is lehet, hogy nem. Akkor miért volt az az áldozat, amit hazánk elhagyása jelentett, ha most ezt a stabilitást ki akarjuk cserélni valamire, ami bizonytalan.

 Ezekkel a gondolatokkal búcsúzunk, sok sikert kívánva a választási időre mind a pártnak, mind saját magunknak és biztos jövőnkre itt, Kanadában.