Január 20-án a Montreáli Magyar Bizottság rendezte búcsúvacsorán vett részt a magyar közösség nagy része.

Búcsúztunk Dr. Csejtei Istvántól és feleségétől Ildikótól. Búcsúztunk a  montreáli magyar főkonzultól, akivel oly jó kapcsolat alakult ki a rövid másfél éves itt tartózkodása alatt. Most meg kellett válnunk tőle. De búcsúztunk a montreáli magyar főkonzulátustól is, ami immár-kis megszakítással 30 éven át szolgálta itt Montreálban a magyar kormányt, időről-időre változó színekben.

Mint ismeretes a hír amit az év végén zúdított ránk a jelenlegi magyar kormány, spórolás címén tíz konzulátus bezárásáról döntöttek. Sajnos az egyik áldozat a  montreáli főkonzulátus lett, arra hivatkozva, hogy az ottawai követség közel van, mindent el lehet intézni ott.
Sajnos ez a döntés olyan emberek kezében volt, akik nem ismerik pontosan a montreáli és a kanadai magyarok helyzetét, nem beszélve az ország politikai felépítéséről.
Az igaz, hogy Ottawa közel van, de ha kanadai szemmel nézzük a helyzetet, mikor gondolhat valaki arra, hogy majd Ottawából oldják meg a québeci problémákat, hogy majd onnan kapjuk a segítséget.

Sajnos Québec rendkívüli helyzete miatt erre soha nem kerül majd sor, akármilyen jóindulattal is viseltetik az ottawai iroda a magyarok québeci ügyei iránt. Lehet, hogy majd tudjuk imitt-amott tartani a kapcsolatot néhány fontosabb dologban, de sajnos az életet a kis dolgok határozzák meg, és ha ott nincs dialógus, akkor a nagy dolgokat mindig nehezebb megoldani.
Itt arról van szó, hogy ezzel a határozatával a magyar kormány elvesztette a magyarokat Québec tartományban, elvesztette a már oly jó úton haladó gazdasági politikai kapcsolatot  Québec-kel.                                                       

Ezt a tényt nem kell megmagyarázni senkinek aki itt él és tudja milyen a hangulat amikor a tartományunkban kívülről akar valaki akármilyen irányba is intézkedni.
Nekünk ebből az intézkedésből azt a tanulságot kell levonnunk, hogy  nem törődik velünk a magyar kormány, nincs szükségük ránk, tehát azt a választ olvassuk ki, hogy mi se számítsunk rájuk.
Szomorú ez akkor, amikor már évek óta olyan jó utat tapostunk ki a magyar képviselőkkel, főkonzulokkal. A kapcsolat rajtuk keresztül nagyon jó volt Magyarországgal,  kiküldöttjeivel, és minden alkalommal, amikor látogató érkezett, a montreáli magyarság megmozdult, hogy fogadja és további szálakkal fűzze szorosabbra kapcsolatait az anyaországgal.
Ez nyilván most megszűnik, mert a legjobb akarattal sem tudja Ottawa ezt biztosítani a Montreálban élő magyar közösségnek.

Sokat veszítünk mi itt, és azt hiszem minden elfogultság nélkül mondhatom : sokat veszít a magyar kormány is ezzel a lépéssel.
De sajnos nekünk ebbe nincs beleszólásunk, csak tudomásul vesszük, és pórbáljuk életünket ennek megfelelően rendezni, akkor is ha bizony fáj, hogy így gondolkodnak felőlünk otthon.
Köszönjük az eddigi szép, értékes munkáját Dr. Csejtei Istvánnak és Ildikónak, akik itt tartózkodásuk alatt tovább erősítették azt a kapcsolatot, amit elődeik elkezdtek.
Köszönjük, hogy köztünk, velünk élték a mi mindennapi életünket, megértve annak nehézségeit és szükségleteit, és segítve azok megoldásában a lehetőségek szerint.

Köszönjük, hogy együtt ünnepeltek velünk és részt vettek magyar életünkben, ami sajnos egy ilyen biztos támasz nélkül mint a magyar külképviselet, a jövőben semmiképpen sem lesz ugyanaz.
Nem lesz olyan támaszunk, akik mint kívülállók, mégis a legszorosabban hozzánk tartozók, mert ugyanazon a nyelven beszélnek, és ugyanolyan módon gondolkodnak mint mi.
Igaz, Ottawából is biztos mindig megkapjuk majd azt a segítséget, amire szükségünk lesz, de az már emberi természet, hogy ha egy kocsi nehezebben megy, az hamarosan el is felejtődik. A távolság sajnos elég nagy, nem lehet mindig megtalálni a kapcsolatot akkor, amikor arra éppen szükség van. Gondolom majd a jövőben, amikor új nagykövet jön majd, akkor még nehezebb lesz majd a helyzetünk, hisz nem lesz lehetőségünk megismerni őt,  nem lesz itt senki aki kapcsolatot teremt majd közte és a montreali magyarok között.

Ezekkel a gondolatokkal  vettünk búcsút a Csejtei házaspártól, azon túl, hogy személyesen is nagy veszteségnek tartjuk az ő gyors hazatérésüket. Milyen sok értékes dolgot tudtunk volna még csinálni segítségükkel az elkövetkező években...