"A mesterművek életünket kiteljesítő üzenetet hordoznak. Bevilágítanak az emberi lélek mélységeibe, lemennek a poklok fenekére, majd onnan ujjongó örömmel szabadulnak fel a fényre. Mindaz, amit Schumann, Liszt, Chopin, Mozart, Bartók hagyott nekünk ajándékba, segít megérteni, miért érdemes élni" - (Hegedűs Endre)

 Az 1956-os magyar forradalom szinte megállította a világot - a lélegzeteket mindenképpen. Mert világ csodája volt, hogy az a parányira zsugorított, megnyomorított Magyarország kiállt szabadsága mellett. Egymagában, segítség nélkül, éhesen és fázósan, de izzó lélekkel.
Ennek a történelmi eseménynek érkezett el félévszázados évfordulója, amelyre a világ minden sarkán ünnepségsorozattal készül a magyarság.

Torontóban csodálatos nyitánya volt ennek az emlékévnek: Hegedűs Endre magyarországi zongoraművész hangversenye.
Január 20-án érkezett a torontói Magyar Kultúrközpontba Hegedűs Endre, ahol az Árpád-terem gyönyörű koronacsillárja alatt játszotta el kedvenc darabjait.

"Az 1956-os hősök tiszteletére" szervezett koncert megálmodója Bede Fazekas Zsolt, a Magyar Ház kultúrigazgatója, aki tisztségébe lépése óta minduntalan megfogalmazza, hogy a nyugati szétszórtságban élő magyarok közé csak magas színvonalú kultúrát érdemes hozni, hogy a Ház azzá váljék, amire hivatott: minőségi magyar kulturális centrummá. Mert - hadd aposztrofáljuk éppen Petőfit! - nem a tömeges félműveltséget kell ápolgatni, az igazi művészetnek nem a "néphez" kell lesüllyednie, hanem a tömeget kell felemelni a szép és a jó befogadásának, a művészi üzenet megértésének szintjére. Ha sikerül tartósan kialakítani a magyar diaszpóra igényét a dilettantizmustól mentes kultúra iránt, akkor biztosan nem tűnik el sem az újonnan érkezett kivándorló, sem a másod-, sőt negyedgenerációs magyar az idegen nyelvűség tengerében.

Hogy van elvárás az egyetemes kultúrkincsek megismerésére, azt a Hegedűs-koncert is igazolta. A szép számú közönség végtelen nagy lelkesedéssel fogadta a világhírű, ám rendkívül szerény, közvetlen és kedves zongoraművész előadását.

De ki is igazából Hegedűs Endre?

Életrajzából kitűnik, hogy a világszerte elismert művész számos nemzetközi verseny nyertese. A monzai Rina Sala Gallo- és a morconei Rahmanyinov-zongoraverseny első díjasa volt, míg a sydneyi Nemzetközi Zongoraversenyen és a milánói Scala Dino Ciani-versenyen második díjat kapott, munkásságáért elnyerte a Steinway Artist címet, a Cziffra György-és a Liszt-díjat, feleségével, Katicával pedig a Kultúra 22 díjával tüntették ki. Folyamatosan koncertezik és tanít a világ minden pontján Magyarországtól Japánig, Ausztráliától Dél-Koreáig.

Hegedűs Endre sikerének titka minden bizonnyal tehetségében rejlik, ám ezt erősíti hihetetlenül kifinomult mesterségbeli tudása és Istenbe vetett mélységes hite. Egész ember, mert lelkileg kiegyensúlyozott. Istentől kapott adottságát, érzékenységét szülei segítették kiteljesedni, amint elmondta, édesanyja éneklése és édesapja zongorája jelentette számára a zenével való első kapcsolatot. A hódmezővásárhelyi otthonból nemcsak a muzikalitást hozta magával, hanem a magyar nép szabadságharcáról őrzött első emlékét is: két éves korában hallotta azt a puskalövést, amely édesanyjával való sétáján megijesztette.

"Hegedűs Endre nemcsak felkészült szólista, hanem gyakorló tanár is. Tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetében, s foglalkozott egészen kis gyermekekkel is. Dolgozott két teljesen eltérő mentalitású országban: Japánban, ahol diákjainak visszafogottságát kellett áttörnie, s Amerikában, ahol a laza tanár-diák kapcsolathoz kellett hozzászoknia. Bevallása szerint szeretettel és lelkesedéssel nevel. Nem tudja és nem is akarja elválasztani a zenét a mögötte rejlő lelki, etikai és erkölcsi tartalmától. Volt kitől tanulnia, hiszen olyan mesterek óráira járt, mint Antal István, Kocsis Zoltán, Rados Ferenc, Schiff András vagy Hajdú Anna", írja róla Czár Katalin a művész életútját bemutató, Ferenczi Andrea Hegedűs a zongoránál c. könyvet méltatva.

A világ egyik legjobb Liszt-játékosaként számon tartott Hegedűs Endre torontói repertoárjának zömét Liszt- és Chopin-számok alkották, de megajándékozta hallgatóit Bartók Régi táncdalok, Este a székelyeknél és Allegro barbaro c. darabjaival is. Minden szám előtt kis előadást tartott a felcsendülendő zeneszámról, amelyet aztán olyan átéléssel adott elő, kotta nélkül, hogy szinte maga is feloldódott a dallamokban. Mintha nem is a kéz játszott volna a Reményi-ház kölcsönözte remek zongora billentyűin, hanem Isten lelke, amely áthatotta az egész előadást.

Hegedűs Endre játékát nemcsak élmény volt hallgatni, hanem az élet ritka ajándéka, felejthetetlen és egyszeri. Liszt darabjának címével, Isten áldása volt a magányban, az anyanyelv éltető melegétől messze, felemelő és mindennapjainkat lélekkel és érzéssel feltöltő áldás.
Köszönjük