Ünnepi ebéd keretében emlékezett a montreali magyarság a Nőegylet évfordulójára  szeptember 21-én az Első Magyar Református Templomban.
Ebből az alkalomból felidézzük az 1938-as esztendő tiszteletbeli  elnök asszonyának beszámolóját:

"Egyesületünk becsülettel és lelkiismeretesen igyekezett eleget tenni kitűzött feladatának. Az áldás nem is maradt el. A megalakulás után alig pár év múlva ránk szakadt szörnyű gazdasági válság komoly próbára tette egyletünket. Örömmel mondhatom, hogy egyesületünk megállta a próbát.
Egyesületünk tagjainak nem csak a  családban, hanem azon kívül is nehéz, fárasztó munkát kellett végezniük, hogy a munkanélküli családapa helyett a család számára megszerezhessék a legszükségesebbeket.
Éppen ezért sokszoros hála és köszönet illesse mindazokat a derék asszonyokat, akik gondjaik, bajaik ellenére is kitartottak a Nőegyesületben és fáradhatatlan munkásságukkal lehetővé tették, hogy Egyletünk bajba jutott honfitársainkat segélyezze.
Csupán az 1930-as évben 504 dollárt fordítottunk munkanélküli honfitársaink ingyen ebédjeggyel való ellátására. Emellett több ebédet készítettünk, amelyen minden esetben százon felül részesültek meleg ételben nélkülöző honfitársaink.

Több ezer ingyen ebédjegyet osztottunk ki és kb. ugyanannyi kenyérjegyet. Nem dicsekvésből, csupán az igazsághoz híven említem meg, hogy segélyezésünkben nem néztük az illetőnek a vallását, hanem segítettünk, mert honfitársunk volt, és szükségben volt.
Az egyesület szépen kivette a részét az egyház támogatásából is. Évente juttattunk bizonyos összeget az egyháznak, részint a rendes kiadások fedezésére, részint pedig a templom alapra.
A magyar református templom ugyanis hő vágya Egyesületünk minden tagjának. A nehéz viszonyok miatt álmunk mindeddig nem valósulhatott meg, de rajta leszünk, hogy megvalósuljon.
Számtalan esetben nyújtottunk pillanatnyi pénzsegélyt arra szoruló személyeknek. Az egyetlen szempont amit irányadónak vettünk, hogy a honfitárs rá volt utalva. Gyermek-áldás idején is igyekeztünk segítséget nyújtani. Egyesületünknek külön beteg látogatói vannak, akik résztvevő szívvel látogatják meg beteg testvéreinket, vigasztaló szóval és virággal igyekeznek enyhíteni a betegszoba fájó, bús magányát.
Egyesületünk kulturális téren szintén igyekezett kivenni a részét a munkából. Több ízben rendezett műkedvelő színelőadásokat, melyeknek magyar szempontból komoly jelentőségük van itt az idegenben. Előadásainkat mindenki örömmel várta. E helyről is hála és köszönet illesse azokat a művésznőket (br. Csávossy Margit, Kovács Lili stb.), akik oly szívesen segítettek a tova tűnt tíz esztendő alatt. A bennszülött angolok között minden alkalmat megragadtunk, hogy nemzetünket, népünket kedvező oldalról mutassuk be.

A magyar kézimunkák megbecsülésében és népszerűsítésében határozottan szép eredménnyel munkálkodtunk. Ma már nem csak sokan ismerik a szép magyar kézimunkákat, hanem egyre többen és többen érdeklődnek utána. Bazárjaink látogatottsága is emellett tanúskodik ...
Nehéz és küzdelmes évek suhantak el felettünk. Ezelőtt tíz esztendővel talán senki nem gondolta közülünk, hogy 1938-ban is itt leszünk. Most sem tudjuk, hogy vajon együtt lehetünk-e 1948-ban. Ezt bízzuk a jó Istenre és fogadjuk meg, hogy míg itt leszünk mindenkor hű tagjai leszünk a mi kedves Nőegyesületünknek. Nehéz volt munkánk, az igaz, és sokszor meg kellett pihennünk, de sohasem csüggedtünk el. A szeretet, a jót tevés vágya, a segíteni akarás mindig erőt adott, s munkánk nem volt hiábavaló. Az első tíz esztendő tovatűnt. Alig vettünk tőle búcsút, máris integet felénk a másik.
Munkára hív, buzdít és reménysugarát ragyogtatja felénk. Ne engedjük észrevétlenül tovatűnni. Fogjunk össze, legyünk egyek szeretetben, akaratban, reménységben, s végezzük Jézus szellemében a könyörülő szeretet és segítés munkáját, úgy Isten megáldja a mi igyekezetünket."

Nt. Fehér Mihályné