Az utcák, házak, üzletek tele karácsonyi díszekkel, a levegő karácsonyi énekekkel, a szülők biztosabb rejtekhelyeket keresnek az ajándékoknak, a gyerekek pedig idejüket felederítő-expedíciókkal töltik, hogy megtalálják az eldugott ajándékokat. Karácsonyra készül a világ.
Az újságok ilyenkor tele vannak hirdetésekkel, és előbb-utóbb megjelennek a cikkek, olvasók levelei, amelyek panaszolják, mennyire kommerciális lett karácsony ünnepe. Azonban ettől függetlenül is nagyon megváltozott a karácsonyi hangulat, mióta azt gyerekkorunkban Magyarországon ünnepeltük. Itt Santa Claus nemcsak Mikulást, hanem Jézuskát is kiszorította, annyira, hogy a parádéján Jézusnak nem is szabad megjelennie. Jó alkalom ez arra, hogy azok, akiknek karácsony még mindig elsősorban vallásos ünnep, elgondolkozzunk, tulajdonképpen mit is ünnepelünk?
A válasz majdnem automatikus: a Jézuskát! A kis Jézus születését, nem? Micsoda kérdés! Erről szólnak karácsonyi énekeink, ezért állítjuk a karácsonyfa alá a betlehemet, ezért mondjuk (vagy legalábbis mondtuk) kisgyerekeinknek, hogy az ajándékokat Jézuska hozta.
De ha egy kicsit jobban elgondolkozunk ezen, valami azért nincs egészen rendjén. Ha karácsony Jézus születésnapja, akkor miért a betlehemi kisdedet ünnepeljük, aki több mint 2000 évvel ezelőtt született? Ha a családom néhány hét múlva a születésnapomat ünnepli, akkor nem azt az -édesapám leírása szerinti- vörös, ráncosbőrű, kilógó nyelvű bömbölő vakarcsot fogja ünnepelni, aki akkor meglátta a napot, hanem a 78 éves férjet és apát, aki ma vagyok. Akkor hát miért a csecsemő Jézust ünnepelnénk a születésnapján? Talán sohasem nőtt fel?
Érdekes sorokat olvashatunk Máté evangéliumában. Amikor József megtudta, hogy Mária, akivel el volt jegyezve, de akivel még nem élt házaséletet, más állapotban van, csendben vissza akarta küldeni a szüleihez, hogy a várható botrányt mennél szűkebb keretek közé szorítsa. Álmában azonban megjelent egy angyal (tehát Isten hírvivője), és azt mondta: "József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen akit a szíve alatt hord, az a Szentlélektől van. Fiút szül, akit Jézusnak neveznek el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől." Az evangélium folytatja: Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: "Anya lesz a szűz és fiút szül. Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten".
Ez megint furcsa. Eltekintve a szűz terhességétől (végeredményben Istennek, aki a világegyetemet megteremtette, igazán nem nagy probléma ilyen csekélységet elintézni), nem nagyon tiszta amit ez a szöveg a születendő fiú nevéről mond. Először is, miért pont Jézusnak neveznék, ha azt akarják mondani, hogy megszabadítja népét a bűntől?
A név maga (eredeti arámi-héber formájában Josua vagy Jehosua) abban az időben gyakori volt a zsidók között, tehát alapjában nem lehetett meglepő, hogy az újszülöttet is annak fogják hívni. Csakhogy a magyarázat egyáltalán nem volt szokásos. Jehosua szó szerint azt jelenti, "Isten megvált" vagy "Isten üdvözít". Ha tehát Isten az, aki megvált és üdvözít, mi köze ennek a születendő gyerekhez?
A választ a prófétai idézet adja meg. E szerint a gyereket nem Jézusnak, hanem Emmánuelnek fogják hívni. Ez a név pedig azt jelenti, "Isten velünk van". Jézus születésével tehát Isten jött közénk. Ez már valóban nagy dolog, méltó lenne megünnepelni akkor is, ha aztán harminc-valahány évvel később Isten, Jézus személyében, visszament volna a mennyekbe, és továbbra is onnan igazgatná a világ dolgait. De Máté evangéliumának utolsó mondata visszatér erre; itt Jézus megígéri, én veletek vagyok a világ végéig.
Isten tehát Jézus személyében velünk van ma is. Ha pedig Jézus velünk van, és a születésnapját ünnepeljük, nem volna helyesebb a ma itt, velünk élő Jézust ünnepelni? Lehet, hogy azért húzódunk inkább a jászolban fekvő kisded képe felé, mint a velünk, itt élő, létező Megváltó felé, mert amaz valahogy kényelmesebb, kevesebbet kíván tőlünk?
Valakinek a születésnapját általában a családja és barátai ünnepelik. Igaz, van amikor egy vállalat alkalmazottai összeállnak, hogy a főnök születésnapját megünnepeljék, gyűjtenek is, hogy megfelelő ajándékot tudjanak adni, de az azért nem "az igazi". János evangéliumában Jézus azt mondja, hogy akkor vagyunk a barátai, ha megtesszük, amit parancsolt. Ő pedig egyetlen parancsot adott: szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket. Ha igazán Jézus barátai akarunk lenni, ha igazán ünnepelni akarjuk születése napját, akkor nekünk is így kell szeretnünk: feltétel nélkül, teljesen, csak a másik szükségleteit nézve. Ha karácsony közelebb tudna bennünket vinni ehhez a szeretethez, milyen másképp nézne ki közösségünk, hazánk, világunk! Vajon van-e merszünk az idei karácsony ajándékaként megpróbálni e szerint élni? |