Még valamit mondanunk kellett volna, amíg élt
Apró, pislákoló fények, hulló falevelek, a sírokat díszítő krizantémok adnak sejtelmes hangulatot ezekben a napokban a temetőknek. Szeretteinkre emlékezünk, imába foglaljuk nevüket, emléküket. A hideg sírkövekre helyezzük az őszirózsát, meggyújtjuk a mécseseket. A piciny lángok mellett állva lelkiismeret-furdalás is gyötör olykor minket: még valamit mondanunk kellett volna az elhunytnak, amíg élt.

A mindenszentek a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja. Az ünnep és az azt követő halottak napja - egyházi jellegén túl - fokozatosan általános népi megemlékezéssé is vált. Ilyenkor mindenki kilátogat a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóit. Megtelnek a sírok őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. Az emberek gyertyát gyújtanak, és elvesztett szeretteikre emlékeznek.

Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett

A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték. Szobrot emeltek, szentélyt állítottak nekik. Marcus Agrippa Kr. e. 27-ben építtetett egy hatalmas templomot, amit Pantheonnak neveztek el. Itt az összes isten tiszteletére mutatták be a papok az áldozatot. A Pantheont aztán Rómában 610. (egyes források szerint 609.) május 13-án keresztény templommá alakították. Ez adott alkalmat az ünnep bevezetésére, hiszen ezen a napon IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte. A 4. századból is maradtak fenn adatok mindenszentek ünnepéről. Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János például már tudott az ünnepről, melyet május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnapon ültek meg. (E vasárnap neve a görög egyházban ma is a szentek vasárnapja.)

Az ünnep történetében újabb lépést jelentett III. Gergely pápa (731-745), aki a Szent Péter-bazilika egyik mellékkápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte. Az ünnep még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tevődött át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék. (A kelták november első napjaiban emlékeztek az elhunytakra különböző halotti áldozatok bemutatásával. Náluk már a VIII. században is közünnep volt november első napja, amely az év kezdetét is jelentette.) 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett.

Halottak napja

Halottak napját november 2-án 998 óta tartja meg az egyház. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat". A november 2-i halottak napja konkrétan Szent Odiló clunyi apáttól (962-1048) ered. Ő ezt az emléknapot a clunyi anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a 14. századtól Róma is átvette.

A bukovinai magyarok még a temetőbe is vittek ennivalót

Halottak napjának hetét a halottak hetének is nevezik. Ezen a napon szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és a gyertyagyújtás. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak: a gyertyák fényénél a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszatalálhatnak a sírba, nem kísértenek, és nem nyugtalanítják az élőket.

Sokfelé szokás volt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra (a bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót, s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták). Szeged környékén "mindönszentek kalácsa", "kóduskalács" néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt szétosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Nem szabad földet művelni, mosni, meszelni

Zentán mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát, azt tartották, hogy akié legelőször leég, az hal meg leghamarabb. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére. Többfelé úgy tartották, hogy a mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. A hagyományos paraszti közösségek egy részében "a halottak hetén" munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát besózni, hogy "ne zavarják a holtakat", s "mert a besózott káposzta meglágyul", és mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.