Montreal magyarsága szép ünnepségen emlékezett meg az 1956 -os Forradalomról és Szabadságharcról a a Magyar Bizottság rendezésében. A Magyarok Nagyasszonya Egyházközség Mindszenty tereme zsúfolásig megtelt ünneplő közönséggel.

A cserkészcsapatok bevonulása után, Androvich Tamás plébános nyitotta meg az ünnepséget.

Tőkés István cserkész parancsnok vezetésével, megkezdődött a programok előadása,

Csarnay Éva zongorajátékát a Cserkészek és Magyar Iskola tanulóinak műsora követte. Szép összeállításban adták elő verseiket, amivel az 56 -os hősökre emlékeztek.

A műsorban szerepelt Bencsics Klára, aki beszédében felelevenítette az október 23-i nap forrongó hangulatát Budapesten; a következőket mondta:

".Visszatérve Budára az irodába, azzal fogadtak, hogy a Bem szobornál is lesz tüntetés három órakor. Mire odaértünk, már hatalmas tömeg gyűlt össze. Bessenyei Ferenc színművész szavalta a Nemzeti dalt és a Szózatot. A szobor mögötti kaszárnya ablakaiból a katonák magyar zászlót lengettek ki, de már a lyukas zászlót.
Akkor már sejtettem, hogy ez a tüntetés nem lesz mindennapi.
Aztán a tömeg elindult a Margit hídon a Parlamenthez, addigra már a munkások is csatlakoztak a tüntetőkhöz. Száz- és százezer ember ment a hídon, köztük menve, a Himnuszt énekelve értettem meg, hogy egy történelmi pillanatnak vagyok tanúja és ezért a pillanatért érdemes volt élni!
Mire a parlamenthez értünk a tömeg még nagyobbra nőtt. Sok órás várakozás után, teljesen besötétedett és valaki újságból fáklyát gyújtott, majd a többiek is követték. Száz és ezer fáklyás magyar állt a sötétben és Nagy Imre megjelenését követelte.
Végre Nagy Imre kijött a Parlament erkélyére, és így kezdte beszédét: Elvtársak! A tömegben hangos morgás volt rá a válasz!
Majd beszédével csillapítani akarta az embereket (Menjenek haza békében stb.), de a kedélyeket ez nem nyugtatta meg. A tömeg két csoportra oszlott: volt, aki a Bródy Sándor utcába ment a Rádióhoz, mások a Hősök terére ledönteni a Sztálin szobrot.
Mi, barátommal, a Rádióhoz mentünk, már a Múzeum körúton nagy tömeg fogadott. A Rádióhoz nem tudtunk elmenni, végül a Nemzeti Múzeum kertjében álltunk meg és vártuk, hogy a diákoknak sikerül-e bemondaniuk a rádióba a 16 pontot?
Még egyszer körülnéztem a feldúlt Múzeum-Körúton és valahogy úgy tűnt, hogy évek teltek el reggel óta, mikor az őszi színeket csodáltam!
Azóta, minden októberben erre a napra emlékezem, mikor a természet újra felölti színes köntösét. Egy napra, ami megváltoztatta a magyar történelmet és mindannyiunk életét !"

Majd Korsós László ezeknek az eseményeknek a montreali magyarokra tett hatását elevenítette fel. A fellángoló érzelmeket, a segíteni akarást, a menekültek meleg fogadtatását és a szeretetet, amivel körülvették őket. Nem csak a magyarok voltak nagylelkűek, de a kanadai lakósok is, akik átérezték az esemény fontosságát.

Oly régnek tűnik, 1956. október, a mai közösség nagy része már nem is tudja, nem élte át, de azért mégis közeli a hangulat, amikor túlélők beszélnek róla, amit meg kell őrizzünk és soha nem feledni azokat, akik meghaltak azért, hogy ma az egész világon szebb világot élhessünk.

A műsort Nt. György Attila zárta, szavai erősek és elgondolkoztatóak voltak.
Mi is úgy fejezzük be beszédünket, ahogyan ő tette:
Úgy legyen.