Ez a kifejezés valamiképp vereségre, megalázottságra utal. Engedtessék meg nekem, hogy ellentmondjak, bár tudom, a teljes baloldali médiahatalommal megyek szembe. A legfrissebb eset kapcsán kimondhatjuk, ha valakinek voltak is kétségei Schmitt Pál államférfiúi képességeiről, el kell ismernie, hogy lemondásával felnőtt a feladathoz.

A megszerzett pozícióról való lemondás nem szerepel a magyar baloldal eszköztárában. Náluk a "Na és?" visszakérdezés, meg a "Mi az, hogy? Nagyon is?" pökhendisége a norma.

Talán emlékeznek még többen arra a szörnyű esetre, hogy a parlament szocialista elnöke elpoharazgatott elvtársaival, majd olyan rohanvást mentek a következő feladat helyszínére, hogy halállal végződő baleset lett a vége. Az illetőnek esze ágában sem volt lemondani. A következő ciklusban Nógrádi László miniszter úr gépkocsija elé hajtott ki, záróvonalon át, egy autó. Az ütközés miatt két ember meghalt. Nógrádi, aki nem vezette a kocsit, nem adott utasítást az erőltetett menetre, lemondott miniszteri posztjáról. A lefolytatott vizsgálat és per végén gépkocsivezetőjét is felmentették.

Vannak helyzetek, amikor az ember annyira fontosnak tartja egy tisztség méltóságát, hogy ártatlanul is visszavonul, csak ne akadályozza a feladat zavartalan ellátását.

Ez történt most Schmitt Pállal is. Akár szabályos, akár szabálytalan volt doktori értekezése, annak részben az eltelt húsz év, részben az egész kisdoktori jelentéktelensége miatt, semmi, de semmi köze nem volt a köztársasági elnöki feladatok ellátásához. Mivel azonban az állítólag média törvényileg gúzsba kötött sajtó elhitette a magyarok többségével, hogy Schmitt Pál szellemi értékeket eltulajdonító tolvaj, csaló, fontosabbnak tartotta az állam zavartalan működését, mint saját pozícióját.

Ellentétben a pufajkással, a böszmélkedővel, a titkos rendőrrel vagy a libással.

Feltehetjük a kérdést: a médiatámadások erejében van az eltérés, vagy a két oldal gondolkodásbeli különbségei a meghatározók? Emlékeim szerint Gyurcsány az öszödi beszéd kiszivárgása után igen rendesen kapott a jobboldali médiától, sőt olykor balról is voltak kritikusabb hangok. Mégis maradt. Ezért inkább azt hiszem, hogy a közéleti tisztségekről alkotott fogalmakban van az eltérés. A baloldal számára ez a zsákmány része, amelybe foggal-körömmel kell kapaszkodni. A mi szemünkben a posztnak magának is van méltósága, amelyet betöltője akaratlanul sem szennyezhet. Sietek hozzá tenni, hogy a jobb és baloldali eltérésről beszélni csak magyar vonatkozásban lehet. Minden idők számára éppen a szociáldemokrata Brandt kancellár adta váratlan és senki által nem követelt lemondásával a példát. Szomorú, hogy nálunk csak a jobb oldalon van követője.

A demokrácia felfogásban lévő eltérés magyarázza az eltérő reagálást. A proletárdiktatúrán, népi demokrácián felnőtt társaság nem is érti, hogy egy demokráciában a kiemelt posztok méltósága közérdek, amit adott esetben éppen a lemondással lehet a leginkább szolgálni. Ilyen ügyekben tehát nem kényszerül senki lemondásra. Hazájának, az általa betöltött méltóságnak önként, belső indítatásra teszi meg ezt a szolgálatot. Aki megteszi, annak tisztelet jár.

Sajnos a Schmitt ügy kapcsán nem találtam e tisztelet valamelyes kifejezését egyetlen baloldali orgánumban sem. Olvastam viszont a kesergést, hogy a Schmitt ügy aligha csökkenti le a Fidesz táborát. Nem csoda. A két tábor oly élesen áll szemben egymással, hogy bármit kiált az egyik, meg sem hallja a másik. Ami egyébként nem jó dolo