I. László a székesfehérvári bazilikában szentté avatta az 1038-ban meghalt I. István király relikviáit. Ennek emlékére ünnepeljük Szent István királyt és a keresztény magyar államalapítást. Szent Istvánnal egyidőben szentté avatták Gellért püspököt is. Ez alkalomból I. László kiengedte Salamont a börtönből, aki IV Henrik német-római császárhoz utazott Regensburgba. Szent László uralkodása idején az I. István által minden évben Nagyboldogasszony napján (augusztus 15-én) tartott törvénynapokat áttetette augusztus 20-ra, István király szentté avatásának napjára. 1342-től, Nagy Lajos uralkodásától kezdve Szent István ünnepének napja, a keresztény magyar államalapítás emléknapja, a legősibb magyar ünnep, egyházi ünnep volt. 1771-ben Mária Terézia nemzeti ünnepként felvetette a naptárakba. Elhozatta a Szent Jobbot Bécsbe, majd Budára, amelyet ettől kezdve minden évben körmenetben vittek végig a városon. 1891-ben Ferenc József az ünnepet munkaszüneti nappá nyilvánította.

Szent István ünnepét, a keresztény államalapítás emléknapját a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepének nyilvánították, 21 éve, 1991. auszgusztus 20-án.

A két világháború között Szent István és a keresztény magyar államalapítás ünnepe új jelentést is kapott. Kiegészült a Szent Istváni (vagyis Trianon előtti) Magyarországra emlékezéssel. 1949-től 1989-ig augusztus 20-át mint az új alkotmányt, a szocialista államalapítás ünnepét, az "alkotmány napját" ünnepeltük, valamint az Elnöki Tanács 1950-ben a "népköztársaság ünnepévé" is nyilvánította. 1989-ben a régi hagyományok szerint ismét megrendezésre került a Szent Jobb körmenete.

1945. augusztus . 20-án eltörölték Szent István ünnepét. Teljesen nem szünt meg, hanem az "új kenyér ünnepe" néven újult meg.

Legősibb magyar nemzeti ünnepünket vallási és nemzeti tartalma miatt törölték el.

V. István, magyar király 33 éves korában halt meg.
A Csepel-szigeten halt meg, a Nyulak szigetén - a mai Margitszigeten - lévő domonkos apácakolostorban temették el. 1239-ben született IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária gyermekeként. 1245.08.20-án apja királlyá koronáztatta, 1246-tól rövid ideig Szlavónia hercege volt, majd nagykorúvá nyilvánítása után, 1257-ben Erdély hercegeként a keleti országrészeket kormányozta. 1262-ben felvette az "ifjabb király" és a "kunok ura" címeket is. A hatalommegosztás kérdése miatt apjával egyre inkább megromlott  viszonya. 1264-ben nyílt belháborúra került sor közöttük: a feketehalmi csatában V. István még alulmaradt, de az 1265. évi isaszegi csatában megszerezte a végső győzelmet. 1266-ban a Nyulak szigeti (margitszigeti) egyezség zárta le a viszálykodást. Több hadjáratot vezetett: a Balkán-félszigeten harcolt 1261-ben, 1263-ban és 1269-ben. Apja halála után, 1270 májusában lépett a trónra, és ismét királlyá koronázták. IV. Béla egykori hívei, akik rettegtek V. István bosszújától, II. Ottokár cseh királyhoz menekültek. A cseh király támadását visszaverte, majd 1271 júliusában békét kötöttek, amelynek értelmében II. Ottokár nem támogatta többé a hozzá menekült magyar főurakat, V. István pedig cserébe elismerte ausztriai és stájerországi hódításait. 1272 júniusában a bárók egy csoportja fellázadt ellene és elrabolták fiát, László herceget, a későbbi IV. (Kun) Lászlót. A király hadai megostromolták Kőkapronca várát, de bevenni nem tudták. V. István betegen tért haza, néhány hét múlva meghalt.