Licskó Szabolcs atya három hete érkezett Montrealba, hogy átvegye a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség vezetését. Nagy örömet jelentett ez a montreali magyar plébániának, és kitörő lelkesedéssel fogadták Szabolcs atyát.

Ezúttal is szeretnénk köszönteni és megköszönni, hogy eljött közénk, még akkor is, ha ez áldozatokkal járt. Úgyszintén itt szeretnénk felajánlani segítségünket ehhez a szolgálatához – ami külön nehézséget jelenthet az Otthontól távol –, hogy jó pásztor módjára gondozhassa a reá bízott nyájat, ugyanakkor mi is jobban elmélyüljünk Isten szeretetében és közösségi életünk még szorosabbá és egységesebbé épüljön.

Kérem, mesélje el nekünk eddigi életét, pályafutását.

Nógrád megyéből származom és ott is nőttem fel. 1979-ben születtem Salgótarjánban szüleim első gyermekeként, Szabina húgom kilenc évvel fiatalabb nálam. Egy ideig Szalmatercs faluban nevelkedtem, de az általános iskola nyolc osztályát már Balassagyarmaton végeztem, majd négy évvel később Salgótarjánban érettségiztem. Érettségi után egy évig technikusi képzésben vettem részt, ahol számítástechnika és gépgyártás-technológia szakokon szereztem technikusi oklevelet.
A középiskolai évek vége felé fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy pap leszek. Édesanyám és húgom szó nélkül elfogadta döntésemet, de édesapám nagyon meglepődött. Nem sokkal később azonban már büszke volt rám.
Papi hivatásomban nagy szerepe volt a balassagyarmati Bosco Szent János Szalézi Plébániának és az ott működő szalézi atyáknak. Azok a papok, akik ott szolgáltak a plébánián, olyan példát mutattak, amelyet én is szerettem volna, illetve szeretnék követni. Bármikor mehettem hozzájuk segítségért, megoszthattam velük örömömet, bánatomat, elláttak tanácsokkal és végig mellettem álltak
Eleinte lelkes ministráns voltam a plébánián, majd később animátorként is vállaltam feladatokat. A lelki életben mindmáig sokat jelent számomra az Eucharisztia és a Mária-tisztelet. Ez az a két pillér, amelyekhez – Bosco Szent János híres látomása szerint – az Egyház hajója ki van kötve, és amelyek most is megtartják a viharokban.
Innen kerültem az Esztergomi Szemináriumba. Szeminaristaként ismertem meg a Regnum Marianum közösséget, melynek később tagja is lettem. 2004. május 15-én szentelt diakónussá dr. Kiss-Rigó László püspök úr az Esztergomi Bazilikában. 2004 szeptemberétől kezdődő féléves diakónusi gyakorlatomat a Kelenföldi Szent Gellért Plébánián töltöttem, ahol Forgács Alajos plébános atya mellett sok hasznos tapasztalatot szereztem és sok örömteli pillanat részese lehettem.
Teológiai tanulmányaim végére érve, Isten kegyelméből és elöljáróim jóváhagyásával jutottam el a papszentelésig, amire 2005. június 18-án került sor, szintén az esztergomi Bazilikában. Az ünnepi szentmisét jelenlegi főpásztorunk, dr. Erdő Péter bíboros mutatta be.
Papi szolgálatomat újmisésként a Soroksári Nagyboldogasszony főplébánián kezdtem meg. Sokat adott számomra első plébánosom, Szerencsés Zsolt atya liturgia iránti szeretete és elkötelezettsége, illetve az ottani közösség Mária-tisztelete. Lelkipásztori és hitoktatási feladataim mellett a plébániai csoportok (Mária kongregáció, cserkészcsapat, ministránsok) életében is igyekeztem részt venni.
Két év után kerültem 2007-ben második kápláni helyemre, a Magyar Szentek Plébániára, ahol Écsy Gábor plébános atya irányítása alatt négy évet töltöttem el. A lelkipásztori munka mellett továbbtanultam, kánonjogból 2009-ben bakkalaureátusi, majd 2010-ben licenciátusi fokozatot szereztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetében. Az ott töltött idő alatt nagyon megszerettem mind a közösséget, mind a Magyar Szentek-templomot és a Szent Júdás-Tádé-kápolnát. Nem volt könnyű, amikor eljött a búcsúzás ideje.
2011. július 29-én érkeztem meg a következő állomásra, a Budafok-Felsővárosi Jézus Szíve plébániára, hogy Hollai Antal esperes-plébános atyától – augusztus elsejei hatállyal – átvegyem a felsővárosi hívek közösségének vezetését. Nagyon jó plébániára kerültem, ami nagy öröm, de egyben nagy felelősség is volt számomra. Az ottani hívek valóban élő közösséget alkotnak és építenek. A néhány évtizede álló templomuk is a hívők összefogásával készülhetett el, ezért a felsővárosiak magukénak érzik. 2012. augusztus 5-én volt 55 éve, hogy a Budafok-Felsővárosi Jézus Szíve Önálló Lelkészséget plébániai rangra emelték.
Egy plébánia irányításának lelkipásztori feladata a felelősség mellett nagy lehetőséget is jelent. Szerettem volna megvalósítani mindazt a jót, amit korábbi plébánosaimnál és más atyáknál láthattam. A Családok éve alkalmából meglátogattam azokat a családokat, akik tevékenyen jelen voltak az egyházközség életében, és nagyon jó kapcsolat alakult ki velük. A plébánián a korábbi években számos közösség talált otthonra, köztük a – papokért és szerzetesekért imádkozó – Teréz Misszió egy csoportja, imaközösségek, énekkarok, ministránsok. A Budafok-Felsővárosban töltött rövid idő minden szempontból sokat adott nekem lelkipásztori hivatásomban.
Időközben azonban – először ez év júniusában-júliusában – szóba került a külföldi szolgálat vállalása és ennek egyik lehetséges helyszíneként a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség. A végső döntés természetesen több megbeszélés, egyeztetés eredményeként született meg. Úgy élem meg ezt a nagy változást az életemben, hogy a jó Isten újabb „leckét” akar elsajátíttatni velem.

Ez az első találkozása külföldi magyarokkal?

Még esztergomi kispapként a szeminárium akkori prefektusának, Horváth Zoltán atyának a segítségét kértem, hogy az egyik nyári szünetben angol nyelvterületen gyakorolhassam a nyelvet. Így kerültem egy másik magyar kispappal együtt Kanadába, a winnipegi magyar plébániára. Itt az akkori helyi plébános, Paul Hancko atya – aki nem magyar ugyan, de nagy szeretettel szolgált a magyarok között – volt a segítségünkre. Hat hétre befogadott és vendégül látott minket. Külön öröm volt, hogy ez alatt az idő alatt sok család otthonába is ellátogathattunk. Már odaérkezésünk után nem sokkal rájöttünk, hogy ez a hat hét nem pusztán nyelvgyakorlás és tanulás lesz, hanem annál sokkal több. Megismerhettünk egy másik világot, azt hogy ott hogyan élnek a magyarok, miként élik meg hitüket. Megtapasztalhattuk, hogy milyen áldozatos szeretettel vannak irántunk. Betekintést nyertünk a plébániai életbe, ahol alkalmunk volt megismerkedni kanadaiakkal, portugálokkal, olaszokkal, franciákkal, ukránokkal, Fülöp-szigetiekkel és természetesen olyan nagyszerű magyarokkal is, akik egy messzi országban is igyekeznek fönntartani Szent István királytól kapott hitüket és magyarságukat.

Hogy látja a montreali közösséget?

Csak alig három hete, szeptember elsején kezdtem el itteni szolgálatomat, így csak a kezdeti benyomásokról számolhatok be. Igyekszem sok emberrel beszélni, lehetőleg mindenkit meghallgatni. Ugyanakkor – noha óhatatlanul van bennem valamiféle előzetes várakozás – nyitottságra törekszem, igyekszem kerülni az elfogultságot.
Az eddigi tapasztalataim nagyon kellemesek, hiszen nagy örömmel vártak, és igen jól esett az a szívélyes fogadtatás is, amiben az egyházközség tagjai részesítettek. Úgy látom, hogy sok segítségem lesz lelkipásztori munkámban. Noha a gondnoki tanáccsal még nem volt alkalmam találkozni, a kurátorok, a Szent Erzsébet Nőegylet tagjainak segítő kezeit már megérezhettem. Megismerkedtem a gitáros csoport vezetőjével is, bár magát a csoportot egyelőre csak az interneten, felvételről láthattam zenélni.
Ha felmerül a kérdés, hogy milyen távolabbi terveket szeretnék megvalósítani, nagyon egyszerűen fogalmazok. Elsődleges számomra, hogy azoknak a magyar embereknek, akik saját anyanyelvükön akarnak imádkozni, lehetőségük legyen arra, hogy Isten felé fordulhassanak, saját nyelvükön vehessenek részt a liturgián, járulhassanak a szentségekhez. A liturgia, a szentségek az Istennel és az emberekkel való legmélyebb közösség, a hitélet, a lelki élet forrásai és táplálói. Emellett jelen szeretnék lenni a magyar emberek között, de a nagy, látványos – ám ugyanakkor olykor felszínes – dolgok helyett elsősorban a tartalmas, mély feladatokra szeretnék figyelmet fordítani. Az eddigiek alapján három területet igyekszem majd különösen is szem előtt tartani a plébánia életében. Ezek a Magyar Iskola, a cserkészet és a Magyar Otthon. A Magyar Iskola segítheti leginkább a magyar nyelv ápolását. Nagyon pozitív élmény volt az első találkozás az iskola igazgatójával és a cserkészekkel. A harmadik említett hangsúlyos terület a Magyar Otthon, amely segíti a találkozást, a törődést az idősebbekkel, az ifjúsággal, mindazokkal, akik közösségünkhöz tartoznak vagy kapcsolatba kerülnek velünk – akik igénylik és kérik a gondoskodást.
Sokat köszönhetek Dr. Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök atyának, aki nagyon a szívén viselte, hogy ez a plébánia magyar papot kapjon. A kezdeti időszakban – már az előkészületektől fogva – igen sok támogatást kaptam Pierangelo Paternieri atyától is, aki a kulturális és rituális közösségek püspöki helynöke az egyházmegyében. A hivatalos ügyintézésen, kapcsolattartáson messze túlmenően gondoskodott a beilleszkedésemről: elvitt egy itteni papi közösségbe, és igyekezett alkalmas lelki vezetőt is találni számomra, aki iránymutatásaival segítheti életemet és papi szolgálatomat.
Sokat jelent számomra a Jó Pásztor alakja. Papi jelmondatomat is a Jó Pásztor-zsoltárból választottam: „Jóság és irgalom jár velem életemnek minden napján.” Szeretnék a Jó Pásztor nyomában járva – amennyire tőlem telik – jó lelkipásztorrá válni.
A hit megélésében a családot tartom legfontosabbnak, hiszen a gyermekeket is a családi közösségeken keresztül tudjuk megismerni, nevelni. Szeretném, ha a hitoktatás nem csak információátadás lenne, hanem általa kialakulna egyfajta közösségi élet is. Ehhez elengedhetetlen a szülői támogatás.
Nagy jelentőséget tulajdonítok az élő emberi kapcsolatoknak, ezért szeretném megismerni a magyar plébániához kötődő embereket, találkozni velük a szentmiséken, keresztelésen, elsőáldozáson, bérmáláson, házasságkötésen és temetésen kívül is, hétköznapi élethelyzetekben és közösségi rendezvényeken.

Szeretettel ajánlom az olvasóknak Reményik Sándor egyik versét, ami arra hív, hogy mélyen látó tekintettel, belső csendünket megőrizve fedezzük fel életünk történéseiben Isten örök szeretetét és békéjét. Ebben van a jövőnk.

Reményik Sándor:

Béke

Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.

Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.

Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.

Bent:
Csend.
Isten hozott.