Zajlik az élet. A kommunikációs pókszövevénynek „hála” mindenről tudunk. No, nem arról, ami történik, hanem arról, amiről a média - és ezáltal a világ - urai akarják, hogy tudjunk. A lényeg az, hogy folyamatosan kapjuk a főként negatív híreket, azokkal foglalkozzunk, ne a köröttünk lévő hatalommal, mely abban a közegben tart így, amelyben akar. Persze, mindez csak akkor igaz, ha hagyjuk magunkat befolyásolni, megvezetni. Ha nem a saját józan eszünk diktál, hanem mások mondják meg, mit gondoljunk.

Mindez természetesen nem zárja ki azt, hogy jó és okos emberek szavára hallgassunk. Mint például Böjte Csaba, ki - mintha kicsit mai, leselkedő ellenségekkel és ál-ellenségekkel teli világunkról is szólna - így beszél: „Azt látom nagyon szörnyűnek és fájdalmasnak, hogy a mai társadalom nem hisz a változás lehetőségében, úgy gondolkodik, hogy ha valaki terrorista, az örökké terrorista marad, ha valaki szent ember, az örök életében szent lesz. Holott - szerencsére és sajnos - egyik sem igaz. Arról már nem is beszélve, hogy nem Hófehérkék és vasorrú bábák élnek ezen a földön - mindannyian fényből és sárból gyúrt lelkek vagyunk. Ahogyan mi magunk is irgalomra és nagylelkűségre vágyunk, nekünk is így kellene néznünk mások hibáit és gyarlóságait. Jómagam sok-sok emberrel kerülök kapcsolatba, bizalommal fordulok mindenkihez, de mindig gyanúsnak érzem, ha valaki keményen, alázat nélkül beszél másokról. Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. Télen miért nem virágzik a cseresznyefa? Mert nem látja értelmét a kibontakozásnak, tudja, hogy a fagy elpusztítaná a szirmait, nem bízik a környezetében, érzi, hogy veszélyben van. Az emberi szívben is megbújik egy kis bimbó, de ha nincs, aki kedvesen rámosolyogjon, hozzá szóljon, akkor inkább bezárva marad.” Igen, ennyi csak a kulcs: kedvesen rámosolyogni az embertársunkra, és - legtöbb esetben - működik a dolog.

Az emlegetett információs pókhálón kering mostanság a hír, mely szerint az Iszlám Állam a Vatikánt vette célba, és a Pápa ellen tervez merényletet. Ezt kivédendő kérik arra az embereket, hogy imádkozzanak el egy Üdvözlégyet, egészen addig, amíg tíz millió imádkozó nem leszünk. Szép feladat, nemes cél. Ám az egész hozzáállásunkkal kapcsolatban Ferenc pápa a következőkre kér: „Ne azért sírjatok, ami nincs, azért harcoljatok, ami van! Ne azért sírjatok, ami halott, azért harcoljatok, ami megszületett bennetek! Ne azért sírjatok, aki elhagyott, azért küzdjetek, aki veletek van! Ne azért sírjatok, aki gyűlöl Titeket, azokért küzdjetek, akiknek szüksége van rátok! Ne a múltatokért sírjatok, a jelenlegi küzdelmeteket harcoljátok meg! Ne sírjatok a szenvedésekért, harcoljatok a boldogságotokért! A most velünk  történő dolgokkal kezdjük  megtanulni, hogy semmit sem lehetetlen megoldani, csak el kell kezdeni.”
Semmi sem lehetetlen. Az erdélyi történelem és hagyomány teljesen különbözik a Regátitól. A régió mindig a civilizált Európa része volt. Európában itt hirdették ki először a vallásszabadságot (Torda, 1568). Erdély fejedelmei nagy hangsúlyt fektettek a kultúrára, toleranciára Egykor széleskörű autonómiája volt. Az 1918-as gyulafehérvári  egyesüléskor a legfejlettebb volt Románia régiói közül. A központi kormányok azonban gyarmattá sorvasztották. A Görög-katolikus egyházat megszüntették, kifosztották, mert hívei csak Erdélyben éltek. 1989 után a helyzet nem javult. Az itt összegyűjtött adók jogtalanul Moldvát és Olténiát gazdagítják. Erdély Románia kincsestára, nekik nagyobb szükségük van Erdélyre, mint fordítva. A régió képes az önfenntartásra. Erdők, hegyek, borvizek, középkori városok, várak, kastélyok, iskolák gazdagítják a tájat. Igazi turisztikai éden!

S az itt lakók joggal mondják, s egyre hangosabban: „Ami a  másé az nem kell, de ami a miénk azt nem adjuk!” Semmi sem lehetetlen. Mert ilyen a világ ma. Ha mi is így, ilyennek akarjuk. Együtt.