Március van, a szép és vértelen forradalom hava. Felemelkedésünk kiindulópontja, reformkori kívánságaink betetőzése lehetett volna, ha szabadságharcra nem kényszerülünk, s nem zúdul ránk a végén a muszka sereg.

Tanulsága, tanítása, máig ható kisugárzása van 1848-nak. Ez az igazi „élet tan”, magistra vitae. Elgondolkodni a múlt eseményein nem csak lehetséges, hanem egyenesen kívánatos. Figyelünk tehát a múltunkra és tanuljunk belőle.

A múlt sokkal gazdagabb, mint amennyit ismerünk belőle. A szakemberek előjoga és lehetősége, hogy kinyissák a kincsesládát és új, meg új elemeket tárjanak a közvélemény elé. Ezt tette Zubánics László, amikor a Kárpáti Magyar Krónika márciusi számának elején a 167. évforduló alkalmából az Ung és Bereg megyei történésekről írt. Ezek a megyék, ha lehet, akkoriban még távolabb estek Pesttől, mint manapság a határ szabdalta Kárpát-medencében. Ott csak március 23-án értesültek a forradalomról, de mire fegyverre lett szükség, már ők is készek voltak vérüket ontani a szabadságért. Nem csupán a fővárosból jött üzenetekkel foglalkoztak, hanem megfogalmazták a maguk elgondolásait, s képviselőiket arra kérték, hogy azokat próbálják érvényre juttatni.

A Bereg megyei Törzsi József sárosoroszi lakos által fogalmazott tíz pontot megyeszerte szélesztették, bejárták a falvakat, hogy megszerezzék az emberek támogatását az elképzelésekhez. Erre utal a bevezető: “A szabadság és jogegyenlőség küszöbén állunk, hogy innen beléphessünk oda, hol egyedül a törvények előtt kell meghajolni mindenkinek, hol embert ember fölé egyedül csak a polgári erény a becsületesség emel, szükséges, hogy félretéve minden vallási, nyelvbeli és osztálykülönbséget, minden személyes érdeket vagy részrehajlást, egy szívvel, egy lélekkel fogadjuk el az alább meg írandó pontokat, és teljesítsük azok elébe, kik képviselőinkül ajánlkoznak!”

Egy új, polgári világ kezdetén állunk tehát. Az említett pontok közül kettőre térek ki. A Charta XXI mozgalom szempontjából a 9 pont egyik követelése kulcsfontosságú: „Oly vidékeken, ahol a lakosság nagyobb része nem magyar ajkú, oly tisztviselők alkalmaztassanak, kik a magyar nyelven kívül az ott lakó népnek nyelvét is jól beszélik.”

Bár a történelem nagy vargabetűket írt le azóta, ezt a pontot szeretném megvalósítva látni az egész régióban. Nem különben időszerű, és mai törvényeinkben hangsúlyosabban kellene szerepelnie a 10. pontnak: “A sajtó és szólásszabadság oly lábra állíttassék, hogy mindenki politikai véleményét, bárminő légyen is az, szabadon kinyilváníthassa és egyedül az egyes személyek rágalmazása és becstelenítése légyen fenyítendő.”

Köszönöm Zubánics Lászlónak, hogy közkinccsé tette a fentieket. Március 15-e nemzeti lelkesedést kiváltó ünnep. Ám, ha a mélyére gondolunk, kesergésre is találunk okot. Milyen messze vagyunk attól az egységtől, amely Törzsi József felvezetőjében szerepel! Tudjuk, az egy szív, egy lélek akkor sem valósult meg szó szerint, de a mai szekértáborozás sokkal messzebb van az ideális nemzeti összefogástól, mint a 48-as megosztottság. Az egyes személyek rágalmazása és becstelenítése pedig sajnos napi gyakorlata lett egyes csoportoknak. Van okunk hát tisztelettel gondolni a régiekre és van okunk törekedni gondolataik megvalósítására.
48 márciusa ma is programadó számunkra.