„Uram, bízunk benned. Taníts meg engem remélni és bízni azok helyett is, akiknek nincs reményük és bizalmuk! Uram, mindenekfelett szeretlek. Szeretnélek azáltal szeretni, hogy az imádságban minden szavadra odafigyelek és megújítom az elhatározást, hogy Szent Igéd életem részévé teszem. Azok helyett is szeretni akarlak, akik híján vannak a szeretetnek. Azzal a reménnyel jöttem hozzád, hogy készségesen elfogadom húsvét misztériumának ajándékát - az új életet…”

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Egész évben próbálok mindenkit személyesen megszólítani, de most szeretném, ha üzenetem azokhoz a hívekhez is eljutna, akik a távolság, egészségi állapot vagy más okok miatt nem jutnak el templomunkba. Szeretném buzdítani minden egyes katolikus testvérünket, hogy a személyes találkozás örömében osztozva látogassák miséinket és azokat az egyházközségi rendezvényeinket, amelyek szintén a közösség építésére, megtartására szolgálnak. A mi közösségünk nemcsak vallási, hanem kulturális közösség is, aminek a fő pillére magyarságunk. Hagyományunk, kultúránk úgy maradhat fenn, ha együtt, közösen meg akarjuk tartani.

„. A kezdeti vakság.” Először Mária Magdolnánál láthattuk legszembetűnőbben, hogy nem ismeri fel Jézus feltámadásának tényét. Ő érzelmileg nagyon kötődött Jézus emlékéhez, akit a vándorló rabbinak ismert meg és szeretett itt a földön. Ezért is mondja „elvitték az Urat a sírból”. Ebben a pillanatban még nem képes mélyebbre látni és megérteni, hogy mestere új életminőséget kezdett. Vajon nem esünk-e mi is ebbe a hibába? Nekünk is a kísértések, megpróbáltatások, a csalódások és mindennapi kemény küzdelmeink mögé kell néznünk – Jézus ezt kéri tőlünk –, hogy tudatában lehessünk az Ő ígéreteinek, miszerint egykor a végtelen öröm és béke részesei lehetünk. Ezt tartsuk hát szem előtt!

„Pillantás a reményre és a vágyakozásra.” Elképzelhetjük, ahogy Péter és János a sírhoz rohantak. Úgy tűnik, ez a két apostol nem felejtette el, amit az Úr előzőleg mondott nekik arról, hogy majd a harmadik napon feltámad. Valószínűleg a lelkük mélyén ezzel a tudattal rohantak lélekszakadva a sírhoz. Remény és bizonytalanság töltötte be szívüket: „Lehetséges, hogy tényleg bekövetkezett, amire gondolunk? Jézus megtette az elképzelhetetlent?” Izgatottságukban és elfogódottságukban a tanítványok lelkében küzdelem is dúl, hogy higgyenek-e a feltámadt Úrban? Nem szabad elfelejtenünk, hogy a feltámadt Krisztusban való hit végső soron ajándék és kegyelem, amiért térdre borulva kell könyörgünk, s amely nem csupán egy lelki mutatvány vagy értelmünk terméke. Ahogyan Péter és János aznap reggel tanúsították, hogy a sír üres volt, ezt sokan mások is megtehették (a főtanács tagjai, a római hatóságok, római katonák stb.), bár közülük nem mindannyian lettek ezáltal hívők. Néhányan olyannyira hitetlenek voltak, hogy a történteket még meg is akarták hamisítani.

„Egy tanítvány látott és hitt.” Mindenki más és más időpontban jut el életében a feltámadt Krisztussal való találkozás mélységes örömére. A tanítvány, akit Jézus szeretett, úgy látta a sírt, ahogyan az Úr hagyta. Ő hitt a feltámadásban. Ebben a pillanatban megindult lelkében egy folyamat: szíve és lelke mélyén szembesült a feltámadott Krisztus titkával, tehát nem a „szemével hitt”. Az első tanítvány hite hamarosan másokat is elvezet a hitre. Péter ebben a pillanatban még kételkedik, hogy valóban feltámadott-e az Úr; még nem heverte ki a fájdalmat Jézus kereszthalála és háromszori megtagadása miatt. Az üres sír látványa önmagában nem változtatta volna meg se Péter, se János életét, ha mindehhez nem társult volna az Úr feltámadásának titka iránti nyitottság és az imádság. A feltámadott Krisztus mindkét tanítványát előbb egy belső találkozásra hívta, mielőtt először megjelent nekik. Indítson Ő minket, hogy újragondoljuk életünket és törekedjünk arra, hogy Krisztus jelenlétét meglássuk minden emberben, akivel csak találkozunk.

Fohászkodjunk együtt:
„Uram Jézus, tudom, hogy hinnem kell; segíts hitetlenségemen! Vezessen el benned való hitem – még ha ez vak hit is – a Te fényedre! Hitem tegyen képessé arra, hogy továbbmenjek akkor is, ha mindennapjaimban nehézségeim lesznek, és összekuszálódnak a dolgok az életemben.”
Ezzel a gondolattal kívánok kegyelmekben gazdag, és boldog, allelujás Húsvétot!

Montreal, 2015.Húsvétján
Licskó Szabolcs, plébános