"Azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt ami bűneinkért az írások szerint; és hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint; és hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek;. azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, akik kozül többen mind máig elnek… azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak; legutolszor pedig…, nekem is megjelent." (I. Korinthus 15:3 - 8.)

A Biblia tudósai szerint a fenti sorok a legrégibb tudósitás Jézus Krisztus feltámadásáról, és azoknak a személyeknek a felsorolását is tartalmazza, akiknek a feltámadott Krisztus megjelent. Ez a bibliai szakasz régebbi mint az evangéliumokban elbeszéltek Jézus Krisztus feltámadásáról, annak körülményeiről s megjelenéseiről. Ez a tudósítás Kr.u. 56 tavaszáról keltezik. Ekkor írta Pál Apostol első levelét a korinthusi gyülekezetnek 56 tavaszán írta amien a régebbi származásu a fenti sorokat beletette. Jézus a 33-ik évében halt meg. Nemsokkal ezután Saul-Pál Jeruzsálemben volt, hogy üldözze a gyorsan növekvő keresztény egyházat. Ekkorra esik hirtelen megtérése a damaszkuszi úton  (Apotolok Cselekedete 9). Azt is tudjuk, hogy három évvel megtérése után, tehát 36-37-ben, Pál látogatást tett Jeruzsálemben a Galatákhoz írt levél 1:18 verse szerint, ahol találkozott az apostolokkal, közöttük Péterrel.

Ez azt jelenti,  hogy  Pál  apostol  Jeruzsálemben volt 3- vagy 4 évvel Jézus Krisztus halála és feltámadása után. E látogatása során kapta – valószínűleg Péter apostoltól – azt a listát, amely azoknak a nevét tartalmazta, akik személyesen találkoztak a feltámadott Krisztussal, tehát szemtanúk voltak. A Korinthusiakhoz írt első levélben Pál apostol ezt a listát másolta vagy másoltatta le. Pál fontosnak tartotta – Péter és a többi apostolok  nyomán  – ,  hogy  megőrizze a keresztény egyház a feltámadott Úrral találkozott szemtanúknak a listáját, annak történeti valóságát továbbadják nemzedékről nemzedékre. Tették ezt azért, hogy Krisztus halottakból való feltámadásának jó híre, evangéliuma, üzente, amely az apostoli, keresztény igehirdetés szívét képezi, ne csupán szóbeszéd maradjon, vagy egyfajta víziónak az elbeszélése, hanem szemtanúk által alátámasztott történelmi tény maradjon. E nélkül ugyanis a keresztény igehirdetés mit sem érne – mitosszá, filozófiává vagy mesévé silányulna.

A szemtanúk listája előtt van egy mondat: "Krisztus meghalt a mi bűneinkért és hogy eltemettetett, és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint”. A biblia tudósai kinyomozták, hogy ez eredetileg arám nyelven volt írva és továbbhagyományozva s amely az őskeresztyén gyülekezetnek a legősibb hitvallása volt Ez volt hitük tartalma,
summája és foglalata. Ez az ősi hitvallás aztán bekerült a későbbi hitvallásokba is; az Apostoli és: Nicea-Konstantinápolyi Hitvallásokba s onnan minden keresztény hitvallásba. Ez a hitvallási mag a listával együtt képezi az őskeresztyén u.n. "Paradózist" azaz azt a lényeges formulát, amit azért is fogalmaztak meg, hogy tovább adják az utókornak. Ez van tehát előttünk a fenti Újtestamentom-i igékben.    

Mindez azt jelenti, hogy a Krisztus kereszthaláláról, az emberiség bűneiért felajánlott és áldozatul adott életéről szóló híradás, valamint Krisztusnak a halálból való feltámadása felőli evangélium, jó hír nem szóbeszéden, fantáziáláson, vagy vizión nyugszik, hanem szemtanúk által alátámasztott történelmi tényen. S ez a híradás Krisztus feltámadása utáni 3-ik vagy 4-ik évből, tehát 36-37- ből származik, s erről az I. Korinthusi levél 56- ban ír!

Ez a leírt rövid documentum nem más mint a Keresztény Egyház Alapokmánya, Alkotmánya és Chartája! A keresztyén hit tehát többszáz személy tanubizonyságára alapozott alapokmányon nyugszik, akik találkoztak a feltámadott Krisztussal.               

    
A kétezeréves Egyház tagjai mindig erre a tanuk kégiója által hitelesitett történelmi alapokmányba foglalt bizonyságtételekre építették hitüket. A feltámadásba vetett hitünk nem szóbeszéden, hanem ősi dokumentumokon alapszik. 

Erre lehet építeni!