Isten anyasága.
Dr. Pungur József

„Mint férfit akit anyja vígasztal, akként vígasztallak  titeket én”

(Ézsaiás 66:13)

Vajon hogyan gondolkozunk Istenről?  Mert valamiféle képzetnek meg kell jelennie előttünk amikor hozzá imádkozunk. Ez különösen vonatkozik ránk, magyarokra, akik a keleti örökséget hordozva inkább képekben gondolkozunk mint fogalmakban. Bizonyára nem tévedek, ha azt mondom, hogy legtöbbünk előtt Isten mint egy felhőkben űlő fehérszakállu fenséges öregember jelenik meg. Valahogy olyan mint Michelangelo freskóján a Sixtusi kápolna mennyezetén amint  újjával érinti Ádámot éppen életet adva annak. A Tízparancsolat kifejezetten tiltja Isten kiábrázolását, mert Istent nem lehet emberi szobrokban képekben kiábrázlolni. Egyrészt, mert Isten valósága nem szorítható be evilági kategóriákba, másrészt mert ahogy a középkori filozófia felismerte annak igazságát, hogy: “Finitum non capax infinitum”, azaz “ Véges nem fogadhatja be a végtelenet”. Az emberi kategóriákva foglalt isten végtelenűl szegényebb az valóságos élő Istennél. Jellemző, hogy a Biblia soha nem kisérli meg  meghatározni Istent, hanem egyszerűen bemutatja. Amikor azt mondja, hogy “Isten szeretet”(1 János 4:16), akkor nem fogalmazza ezt meg, hanem egszerűen bemutatja a cselekvő Istent,  ami megérteti az ő szeretetét: ”Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örökélete legyen” (János ev. 3:16).

A Szentírás Istent mint mennyei Atyát jeleníti meg.  Az ős-Egy-et – ha ókori görög filozófia nyelvén fejeznénk ki, az akiből minden emanálódott, és akihez minden visszatér. A Biblia ezt úgy fejezi ki, hogy Isten az Alfa és az Ómega – a kezdet és a vég. A keresztény dogmatika vallja az egy Istent, akinek három megjelenési formája lett nyílvánvaló: az Atya, a Fiú és a Szentlélek, vagyis a Teremtő, a Megváltó és az Újjáteremtő Isten. Ez egyébként a keresztény Trinitárius Istenfelfogás lényege.

Alapígénk most úgy mutatja be Istent aki bár Atya de anyai vonással is rendelkezik: Isten úgy vígasztal mint anya a gyermekét! Ez nem meglepő, ha meggondoljuk, hogy Isten   őslétező, így benne kell legyen az atyaság mellett az anyaság vonásai is. Ezt a titkot nyiltkoztatja ki Ézsaiás próféta alapígénkben. Ezt a titkot ábrázolta ki Rembrand, a hires németalföldi festő a Tékozló Fiú hazatérése c. képén (1663), melyen az atya mindkét kezével átölteli az előtte térdeplő megtérő fiának vállát: ahol az egyik keze férfikéz, a másik női!

Beszéljünk most Isten  három anyai tulajdonáságáról.

1. Mindenekelőtt mutassunk rá Isten teremtő, alkotó munkájára., arra, hogy létezést ad a nemlétezőnek, azaz megszüli, létrehozza. Isten a maga szellemi egziszteniájának méhében formálta, tökéletesítette, felkészítette, ellátta mindennel és életre szülte ezt a világot, hogy élje a maga életét. A világ a teremtés óta már nincs Istennek a köldökzsinorán, de rajta van Istennek láthatalan de állandó és valóságos anyai szeretétnek kötelékén. Éppúgy mint gyermek akit anyja megszül, s bár az élet sodrásában messze szakadhat tőle és bárhol is van, mégis a láthatalan, de valóságos anyai szeretet jelen van, körülöleli, vezeti és védelmezi.
Isten nemcsak megszülte ezt a világot, s benne az embert, hanem a Szentírásban azt az ígéretét adta, hogy a bűntől, nyomorúságtól és a haláltól megrontott, elrontott és elvesző világot, s benne az embert újjáteremti, újjászüli, új létre juttattja. Jézus nyíltan beszélt erről: “Szükség néktek újonnan születnetek” (János ev. 3:7). Istennek lelke a testi emberből (szarkikosz) lelki embert teremt (pneumatikosz), s ezt már elkezdi ebben az életben.  Olyasféle csoda ez, amin egy rusnya kis hernyó megy át miután begubózott majd amelyből egyszer csak a szivárvány színeiben tündöklő szárnyu lepke kél ki s repül tova a kék égbe. A régiből új, más teremtettségű, karakterű és minőségű élet állt elő. Az Egyház titka és “raison d'être”-je, létének értelme az, hogy benne a mindenkori ember újjászületése és megerősödése elkezdődjön, míglen teljességre jut az isteni új teremtésben, amikor minden újjá tesz. Megszűl egy új világot, amelyben “halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz röbbé “(Jelenések 21:4).

2. Isten anyasága kitetszik abból is, hogy Isten gondviselő, azaz gondoskodik teremtményeiről, mint jó anya gyermekeiről.  Ma is ettél, mert volt kenyér asztalodon; ma is felöltöztél, mert van ruha testeden; ma is dolgoztál, mert volt hozzá eszed, erőd és akaratod. Bizonyára ma is szeretteid vesznek körül a családban: házastárad, gyemekeid, unokáid.  Vajon látod-e, hogy mindened amid van Istentől mint ajándék került kezedbe? Vajon el tudod-e mondani Istenről az Írással: “Megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal?” (Zsolt. 104:28).

Isten gondoskodáaában nemcsak az ember áll, hanem még a mező liliomai és az ég madarai is (Máté ev. 6: 25-32); benne van az egész világ, még akkor is, ha mindent megrontott a bűn – s lett a tökéletes világból tökéletlen.

Isten mint jó anya, nemcsak gyermekei jelenéről gondoskodik, hanem a jövőjéről is. Nemcsak iskoláztatja, műveli, szakmát, hívatást ad kezébe, nemcsak elíndítja a maguk élete útján gyermekeit, hanem jövőjükről is gondoskodik: vagyonát, házát, javait rájuk hagyja, hogy boldogabb legyen életük. Isten is gondoskodik gyermekei örökségéről: helyet készit nekik az ő országában (János ev. 14:3).

3. Isten anyai vonása van abban is, hogy Ő vígasztal…”mint akit anyja vígasztal, akként vígasztallak…én is” –  monjda ígénk.
Mi mindíg vigasztalásra szoruló emberek vagyunk. Mennyire és szinte mindig szüksége van vígasztalásra a gyermeknek. Emlékszel hogyan futottál édesanyádhoz, amikor játék közben elestél s felhorzsoltad térdedet…mikor  beütötted fejedet  az asztal sarkába… mikor eltörött a kedvenc játékod… Egyszóval mindenkor amikor csak fájdalom érte kicsi életedet volt kihez szaladj vígasztalásért, megnyugvásért, bátorításért. És édesanya akkor átölelt keblére szorított, könnyeidet letörölte, megvígasztalt, bátorított és lelket öntött beléd.

Aki életre született annak vígasztalásra van szüksége, mert az élet alapjában véve tragikus. Tele van füstbe ment tervekkel, szertefoszló álmokkal, a boldogság mindig elrepülő kék madarával, fájó csalódásokkal, megrendítő tragédiákkal, pótolhatatlan veszteségekkel, kifürkészhetetlen titkokkal, örökös tévedésekkel, úttalan útakon való bolyongással, és feloldhatalan magánnyal. Az emberi élet alapjában véve nem más mint a kapott sebeink nyaldosása, elsírt vagy elnem sírt könnyeink törölgetése, fájdalmaink elpanaszolása, valamint állandó és folyamatos vígasztalás keresése, kompenzálása  ételben, italban, kábíószerben, szerelemben, gazdagságban, sikerben és hatalomban…és mégsincs  igazi vígasztalás, belső béke és valós megnyugvás.

Pedig a teremtő, gondviselő és megváltó Isten lelki édesanyánk, örök és állandó vígasztalónk is akarna lenni, aki mindig, mindenkor, mindenhol és bárhonnan azonnal elérhető lehet – az imádság révén. Az imádság nem más mint egy mindig kezünknél levő mobil telefon, amelyen Ő és vigasztalása, tanácsa útmutatása és bátorítása mindig elérhető – csupán használni kellene!

Edmonton, 2015 anyák napján