"Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért. 
S keservben annyi hű kebel 
Szakadt meg a honért..."

.

Talán legjobb lenne a megemlékezést  néhány  egyetemes visszatekintéssel kezdeni.  Hősök minden korban az emberiség történelmének  elkerülhetetlen vezéregyéniségei. A görög mitológiában a hős címet olyan valós, vagy mitológiai személyeknek adományozták, akik halált megvető bátorsággal majdnem elképzelhetetlen tetteket hajtottak végre valaminek, vagy valakiknek a védelmezésében. Haláluk után pedig isteni besorolást és tiszteletet kaptak.

Minden népnek megvannak a maga történelmi hősei, akiknek a kiérdemelt tiszteletét még az idő múlása sem emésztheti el. Nekünk magyaroknak olyan tragikus történelmünk volt, van és talán lesz is amely mindig hősöket szül, a nemzetünkért, a nyelvünkért és  további fönnmaradásunkért. Történelmi tény hogy akinek sok ellensége van annak mindig több hősre van szüksége.

Mi magyarok a honfoglalással olyan földrajzi, etnikai és vallási környezetbe kerültünk amelyben kezdettől fogva jelenlétünkkel ellenségeskedést, katonai ellenállást és szinte szüntelen támadást tapasztaltunk. Ez még a kereszténység felvételével sem szűnt meg. Korábban az egymással harcban álló német fejedelemségek kérték a katonai segítségünket, de soha nem riadtak vissza elárulásunktól, ha ez az ő érdeküket szolgálta. Lásd Lehel kürtjének a mondáját és a megcsonkított “gyászvitézek” haza küldését. Később a cseh királyság tört nagy erővel a magyarokra azzal a céllal, hogy eltüntessék őket Európából, az övéknek hitt Európából.

Ahhoz, hogy a csehek és a többi támadók sikertelenek lettek sok hős, sok emberfeletti áldozathozat kellett. Szerencsénkre minden történelmi periódusunk megteremtette a maga hőseit.
Aztán jöttek a tatárok a törökök és sok más szinte szüntelen veszedelem. Ezekben az esetekben a hősiesség nem egyedi sikerekben, győzelmekben nyilvánult meg elsősorban, hanem abban is hogy túléltük őket és a megmaradásunk volt a sikeres eredmény.

A ránk törő ellenségben soha nem volt hiány de szerencsénkre hőseinkben sem.  A török hódoltságot többnemzetiségű katonai segítséggel sikerült megszüntetni de csak úgy, hogy az elvérzett, vallásilag is megosztott magyar nemzetben volt annyi hősiesség és hős, hogy Magyarország megmaradt, de azonnal a megszállók prédájává vált. A nemzetközi segítségnek nagyon magas ára lett. A Habsburgok sajátjuknak és kényük kedvük szerint kifoszthatónak kiáltották ki a hazánkat, aminek az eredménye egy ideiglenesen sikeres Rákóczi felkelés lett sok hőssel és hősiességgel de sajnos önérdekeket kereső árulókkal is.

Történelmünk ellentmondásai és a nemzeti veszélyhelyzetünk eredményezte az 1848-as szabadságharcot, aminek a leveréséhez rengeteg vérveszteség és orosz beavatkozás kellett, de példa nélkül álló hősiességet tanúsítottak mind katonai, mind politikai hőseink, beleértve az irodalmi hősöket, akik lángra keltették a nemzet jövője iránt  érzett veszélyt. Ők tartották életben a nemzet jövője iránti aggodalmat a vesztes háború utáni elcsüggedésben. Emlékezzünk Kossuthra,Széchényire, Petőfire, Arany Jánosra, a kivégzett tábornokokra és a rengeteg névtelen hősre és áldozatra.

Utána következtek a világháborúk milliós áldozatokkal, országcsonkítással, világméretű ideológiai összecsapásokkal, gazdasági és politikai összeomlással, aminek a túléléséhez óriási hősiesség és hős kellett, kell és a jövőben is kell majd. 
A történelem folyamán sok nép eltűnt, beolvadt, nagy birodalmak döltek meg, újak születtek. Mindegyik esetben a hősök önfeláldozása, kitartása, vagy annak a hiánya egy fontos tényező volt és az is marad.

Mi évente ezen a napon örök hálával emlékezünk azokra a híres és névtelen történelmi hőseinkre akiknek hazánk fennállását és további megmaradását köszönhetjük.