Van megérzés. - Bár ne lenne!
"Csodálatos vagy Júlia" - Napok óta ez a fél évszázados klasszikus filmalkotás járt az eszemben, melynek színpadi változatát óriási sikerrel tűzte műsorára idén több magyarországi színház.
"Csodálatos vagy Júlia," fogalmazgattam magamban délelőtt a mondatokat. - Bár ne tettem volna!
Késő délután csörgött a telefon. - Bár ne vettem volna föl! Bár mindegy... Bizonyos dolgok visszafordíthatatlanok. A hírt meghallván majdnem leestem a kerékpárról.

Csodálatos Júliánk nincs többé. 2015. július 6-án visszköltözött Teremtőjéhez. Ha valami biztos, akkor ez az!
Önzetlen, jószívű, áldott ember volt. Vidám, mindenen kacagó, mert Júlia soha nem nevetett, hanem a klasszikus értelemben véve: kacagott, s olyankor környezetében még azok is nevetésre fakadtak, akik nem is tudták, hogy Júlia min nevet? Szem nem maradt szárazon. - Senkinek semmije.
Ma még nem tudjuk mit veszítettünk. Egész életében a magyar közösségnek, a magyar közösségért dolgozott: civileknek, egyháznak - egyházaknak. - Igen! Mindegyik montreali magyar egyháznak, nem téve különbséget.

Nevéhez fűződik a montreali szépségverseny szervezése, melyet egy magyar lány nyert, ráadásul nem is érdemtelenül, hiszen utána Vancouverben Miss Canada lett.
Több mint húsz éven körösztül a Montreali Magyar Iskolát. irányította. Évtizedeken át szervezőként működött a Szent István Bál vezetőségében.

Csodálatos Júlia! Már akkor meghaltál, amikor tudomást szerezve a betegségedről szép tapintatosan, csendesen megpóbáltál kivonulni, a magyar közösség életéből. Nem sikerült. Továbbra is bíztak meg feladatokkal, melyeket lelkiismeretesen elvégeztél. - Betegen.
Ott voltál vasárnaponként a templomban, és senki de senki nem sejtette, hogy micsoda alattomos kór támadott meg.

Júlia! Hahóóó! Nem haltál meg. Hiába temetnek. Te élsz.

Emlékezünk Júliára

Szomorú szívvel vettük tudomásul, hogy Júlia nincs többé közöttünk.  Búcsúzunk Tőle mi, a Kanadai Magyar Művészek Közösségének tagjai, akikért időt és fáradságot nem sajnálva nagyon sokat tett, és ahol vezető szerepet töltött be.
Életét nem lehet pár mondatban összefoglalni, de lehet munkájára és segítőkészségére emlékezni. Azon kevesek közé tartozott, aki soha nem mondott "nem"-et, és ha valamit megígért, arra számítani lehetett, mert ígéretét betartotta.
Jó tulajdonságait oldalakon át sorolhatnánk:  széles látókörű volt, jóindulatú és meglátta mindenkiben a jót. Véleményét soha nem erőszakolta másokra, és nem ítélkezett mások felett.  Elfogadta embertársait olyanoknak, amilyenek - ami nagy teljesítmény, ha egy művészekből álló közösségről van szó, ahol sok az érzékeny ego. Ő mindenkivel jóban volt.
Nélküle nehéz lett volna megvalósítani a Kanadai Magyar Művészek Közösségének sok rendezvényét, melyek mind viselik az ő kezének a nyomát, s az ő munkájáról tanúskodnak.
Kosztolányi Dezső néhány sora híven visszatükrözi az igazi Júliát:

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
---------
...... és futott, telefonált,
és szőtte álmát mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
---------
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Nyugodjál békében, kedves Júlia.  Sose felejtünk el.

A Kanadai Magyar Művészek Közössége (CHAC) Z. Á.