Felszólalás a 2015. évi kisebbségi fesztivál nyitórendezvényén

Ha nemzetek közötti kapcsolatokról van szó, akkor két kérdést kell megvizsgálnunk. Milyen a viszony az azonos állampolgárságú, de más anyanyelvű emberek, más szóval a többség és a kisebbség között? A másik terület: Milyen az országok közötti kapcsolat?
A két kérdéskör a kisebbségek sokat emlegetett híd szerepe révén összefügg. Felszólalásomban ezek közül főleg az országon belüli helyzetet tárgyalom. Az államközi kapcsolatairól csak annyit említek, hogy Románia és Magyarország vezetése - lévén az Európai Unión belül azonos helyzetben - egymás gyakran támogatja. A közös érdek átlép az eltérő párthovatartozáson és akcióegységet generál.

Arad a különféle anyanyelvű, eltérő népművészetű, más vallású, azaz különböző kultúrájú népek egymás melletti életének, sőt tovább megyek: összetartozásának jelképe. Az volt a múltban, az most is, és hiszem, hogy az aradi multikulturalizmus, ami jóval előbb létezett, mint maga a szó, folytatódik a jövőben is. Szívesen jövök ide, mert amikor a megbékélés, a kiengesztelődés fontosságát hangoztatom, itt nyitott ajtókon dörömbölök. Ez a képes beszéd nem a feleslegességre utal, hanem a készségre, hogy meghallgassuk egymást. Persze, mint mindenütt, itt is lehetnek, voltak, lesznek is problémák, eltérő gondolkodások, esetenként rosszindulat és ellenségeskedés is. Ezek mögött félelem, gyanakvás van. Kezelésük egyik módja, hogy csak azokkal törekszünk jó kapcsolatra, akikkel lehet. De akikkel lehet barátkozni, azoktól akkor sem fordulunk el, amikor valaki rácsap kézfogásra nyújtott kezünkre. Ily módon az a háló, ami a jóakaratú emberek között kiépült, akkor sem szakad el, ha egyesek nagyon is szét akarnák azt tépni.

A másik, amit tenni kellene, s ez sajnos még nem gyakorlat, hogy gyanakvásainkat, görcsös félelmeinket beszéljük meg egymással. Nem meggyőzni, nem legyőzni akarjuk a másikat, csak megérteni. Nem baj, ha nem fogunk egyetérteni, első menetben ez szinte reménytelen. Ha annyit elérünk, hogy ismerjük egymás véleményét, már leraktuk a párbeszéd alapjait, amelyre támaszkodva a megértés akár egyetértésbe is fordulhat. A Duna völgyében élő népek közötti megbékélést hirdető Charta XXI mozgalom távlati terveiben sok ilyen megbeszélés szerepel.
Az Európai Unió alapító országai nagy utat tettek meg, de sok évtized kellett például ahhoz, hogy 2006-ban napvilágot lásson az első olyan iskolai történelem könyv, amelyből ugyanazt tanulta a német és a francia diák. Elképezhető ez román-magyar viszonylatban? Igen, elképzelhető. De adjunk rá időt magunknak.

Szólni kell még a napjainkban a legtöbb vitát gerjesztő kérdésről, a székelyföldi autonómiáról. Több oldalról megközelíthetjük ezt, eltekintek annak hangoztatásától, amit oly nagy erővel megtett Valentin Stan, hogy az autonómia ígérete benne volt a Gyulafehérvári nyilatkozatban. Arra sem hivatkozom, hogy amikor a székely zászló betiltására törekedtek egyesek Lucian Mindruta értetlenségét fejezte ki és facebook oldalán nemcsak kitette a zászlót, hanem magát székelynek nyilvánította. Ezek tiszteletre méltó, szép gesztusok, amelyekért hálásak vagyunk, Megmutatják, hogy autonómia ügyben nem románok és magyarok állnak egymással szemben, hanem két eltérő világlátás, s mindkét oldalon lehetnek mindkét népcsoportból. Gabriel Andreescu bukaresti szociológus professzor gesztusoknál is többet, elmélet alapot ad: Amint az egyénnek joga van a magánélethez, ugyanúgy ez a közösségeknek is jár. Amint újságírók kérdésre már egy éve elmondtam itt: az autonómia nem szeparatizmus. Épp ellenkezőleg. Aki autonómiát kér, tartósan illeszkedne be az állam belső rendjébe, mindössze a magánélethez való jogát kéri elismerni. Nem a skótok útját járjuk. Történelmileg is előbb volt Észak-Erdély Magyarországhoz csatolása, és később jött a Maros Magyar Autonóm Tartomány. Az autonómia tehát nem feszültség forrás, hanem feszültség oldó gyógyszer, sőt, mondom Andreescuval: alapvető jog.
Mondhatni persze, hogy ez nem aradi probléma. Igaz, de a megoldás feszültség csökkentő, ami Aradnak is jó, a probléma lesöprése pedig feszültség növelő, ami Aradnak sem jó.

Haladjunk hát a Megbékélés és Együttműködés útján. Lehet, hogy van más út, de én nem ismerem. Abban biztos vagyok, hogy ezen az úton jutunk a legmesszebb, románok és magyarok kölcsönös békessége felé. Hívok mindenkit, aki ezzel azonosulni tud, hogy aláírásával erősítse mozgalmunkat. Öt és félezer ember már megtette ezt, 15 százalékban nem magyarok. Javítsák kérem ezt az arányt. A közép-európai népek közötti kiengesztelés és együttműködés ügyét eddig 89 aradi polgár támogatta. Ez kiemelkedő az erdélyi városok körében, a romániai aláírók 12,5 százaléka. Összehasonlításul: Bukarest 10 százaléknál tart. Fogjunk hát össze és adjunk hírt erről az összefogásról. Teremtsünk egy jobb, boldogabb, békésebb világot.