“A földön békesség és az emberekhez jó akarat” zengték angyali kórusok az első karácsony éjszakáján a bethlehemi mezők felett
(Lukács ev. 2:14).

Miért? Nem volt akkor béke a földön? Dehogynem! Hiszen akkor a híres Pax Romana – a római béke tatotta uralma alatt az egész ismert földet vagy ezer esztendeig. Ám ha ez valóban igazi béke lett volna, akkor nem hangzott volna fel ez az angyali ének. De nem volt az, mert ez a római légiók által a népekre erőszakolt, kényszeritett béke volt csupán. Béke volt – számtalan  háborúval spékelve melyben római légiók népeket igáztak le vagy a leigázott népek felkeléseit verték le újra és újra s akiken aztán kegyetlenül  bosszút álltak. 

Mi baj volt a Pax Romanával? Miért nem volt ez eléggé jó? Miért vonakodtak a legyőztött és meghóditott népek ezt elfogadni, ebbe beleszokni, s miért robbantottak ki újra és újra lázadásokat, felkeléseket és szabadságharcokat Róma hatalma ellen? A titok nyitja egyszerű: hiányzott belőle az igazi béke minősitő feltéle, melyet az angyali ének így nevez meg – “az emberekhez jóakarat!”  Ugyanis ez minden igazi béke alfája, ómegája és mércéje.

A Pax Romana minden volt csak nem jóakaratu béke. Ez a légiók fegyvere által kényszeritett vas-béke volt, mely Rómát tette a világ urává minden ember, nép és nemzet felett. Nem azért viselt háborút és győzött Róma, hogy valamiféle jóakaratot mutasson a legyőzöttek iránt, hanem mert rabszolgává akart tenni minden népet. “Vae victis” – jaj a legyőzötteknek! – volt a világ rendje – s ma is az –, mert a legyőzöttekkel azt tehetnek amit akarnak: rablás, hadisarc, kizsákmányolás és megalázás ezek sorsa. Csak azért hagyják őket életben, hogy legyen kiket dolgoztatni és adóztatni. Aki akkor lázadt az börtönbe került, vagy rabszolgának adták el, ha súlyos volt a bűne keresztre verték. Róma ellenségeinek keresztrefeszitett tetemei diszitették a városból kivezető útat a Via Appiát. Ma az emberi jogok korában mindez diszkrétebben zajlik.

Az első világháborút  minden háborúk végének kiáltották ki a győztesek. Ám igazságos béke helyett Versailles-Trianonban olyan csúfos, megszégyenitő és megalázó békét diktáltak a legyőzötteknek, melyben a jóakaratnak még a látszata sem volt meg. Ezeréves országunkat négyfelé szaggatták és 3.5 millió magyart vetettek idegen járom alá. Nemcsoda, hogy alig 20 év múlva újra zúgtak a fegyverek s még rettenetesebb árat fizetett az emberiség. Mindennek betetőzetéseképpen Európa keleti fele a Pax Sovietica – a Szovjet békeövezet alá került,mely szuronyokra épült, s pártdiktatúrát, a társadalom erőszakos átformálását,  kizsákmányolást, rabnépeket, Gulágokat és nem több mint 100 millió áldozatot eredményezett.

Milyen égő remények övezték a rendszerváltást 25 évvel ezelőtt, melyről csakhamar kiderült, hogy valójában csupán erőtlen rendszermódositás volt. Az új urak közben szemrebbenés nélkül hagyták, hogy az eddig négyfelé szakított magyarságot most már hétfelé szaggassák széjjel. A régi egypártrendszer politkai utódai settengettek vissza a hatalomba, akik aztán elherdálták ami még megmaradt, eladósitották az országot, elszegényitették és sarcolták a tömegeket s rájuk erőszakolnák a Pax Cosmopolitanat – a világpolgárok békéjét, amely már megtagad mindent ami magyar, kitagad egy harmadnyi nemzetet: az elszakított és a nyugati magyarságot; megtagadtak mindent ami igaz, becsületes és erkölcsös, s üdvözölnek mindent ami ezek szöges ellentéte. Saját népüket verették meg, lövöldözték könnygázzal és gumigolyókkal s kardlapozták lovasrendőrökkel. Ebből a békéből hiányzott a jóakaratnak még az írmagva is. Ma pedig piedesztálra állva kicsinylik, kritikzálják és fumigálják mindazt amit egy nemzeti kormány igyekszik építeni, s összefognak eszmei barátikkal a honon belűl és kívül.

A karácsonyi isten-gyermek Isten üdvösséges jóakaratának testetöltése volt az emberiség felé.  A jóakarat szeretetből fakad, annak szándékba fordulása aztán az irgalmasságban lesz valósággá. 
Ezért időszerű ma is a kétezer évvel ezelőtt felhangzott angyali ének üzenete: olyan békesség kell amelyben jóakarat uralkodik az emberi szívekben, családokban, közösségekben, népekben és a nemzetek közösségében. Ettől a békétől az emberiség még fényévnyi távolságra van – fájdalom, hogy egyre távolabb kerül!  

És mégis: legyünk mi ennek az Isten-szerint való jóakaratból fakadó békének fáklyavivői, hordozói és megvalósitói!