A Magyarok Világkapcsolata  
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

 
 
    HIRDETÉS
HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514)626-0869
Email: itt

KERESÜNK
magyarul beszélő személyt, A Magyar Társadalmi Klub (Hungaria) keres, kiszolgálás és kisebb feladatok ellátására, hétvégenként és rendezvények alkalmával. Tel: 514-288-7966 kérje Tibort.

Dr. Machan Tamás
Családi fogorvos
6600. Trans Canada,
Suite 807
Pointe Claire, QC.
H9R 4S2
Tel:
514-426-4228
FOGSOR KLINIKA 
Schweitzer János d.d. 
denturologiset a hirdetés bemutatójának 15% kedvezményt adunk.
Tel: 514-738-2279 
5845. Cote des Neiges 
Suite. 350 
STEVE Electric Inc.
Szõke István
Hívjon bármikor:
Tel: 514 981-5527 
vagy (450) 688-59831
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212

 

 

Magyar Krónika,
2017. április 20.

 

 

 

A Karc Rádió – Magyar Hangok című műsora alapján. Elhangzott 2017. február 10-én. Műsorvezető-szerkesztő, riporter Sükösd Levente

A Kárpát-medencei megbékélési mozgalom a Gulágra emlékező utat és konferenciát szervezett Kárpátalján: a Szolyvai emlékparkban és Munkácson. A rendezvény a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve kapcsán a Gulág Emlékbizottság támogatásával jött létre. A magyarországi delegációt a mozgalom elnöke, az Európai Parlament volt alelnöke Surján László vezette. A konferencia előadói között volt Popovics Béla munkácsi magyar művelődéstörténet szakos tanár, a Magyar Kultúra Lovagja és a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa. A másik kárpátaljai előadó, a szintén munkácsi Matl Péter szobrász, grafikus, akinek a neve leginkább a vereckei honfoglalási emlékmű alkotójaként vált ismertté. Számos elismerése közül a Magyar Művészetért Díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét említhetjük. Velük hármukkal beszélgettem a szolyvai és a munkácsi emlékhelyen

Riporter (R.): Elhelyeztük az emlékezés koszorúit a Charta XXI nevében is Vajon lehet-e elégszer emlékezni, emlékeztetni?

Surján László (S.L): Elégszer? Ezt nem tudom mérni. Az emlékezésnek bele kell égnie a gondolkodásunkba. A szolyvai emlékpark óriási jelentőségű. Kialakítása még a szovjet időkben megkezdődött. Nagy bátorság kellett hozzá. Azóta folyamatosan bővül: újabb és újabb nevek kerülnek elő és íratnak ki. Nézzük meg a koszorúkat. A zöme természetesen piros-fehér-zöld szalagokkal díszített. Egész Magyarországról, de különösen Kelet-Magyarországról ide irányították a kényszermunkára szánt embereket, s ma mindenhonnan jönnek az emlékezők. Ez a hely nemcsak a gyűjtőtábornak, hanem az egész málenkij robotnak, a gulágnak is az emlékhelye. A koszorúkon olykor ukrán színeket is látunk.



R.: Igen, a kék-sárga is megjelenik.

S.L.: Magyarországiak is tesznek fel néha ukrán színeket, mintegy tiszteletadásul a terület jelenlegi gazdáinak, de ennél sokkal fontosabb, hogy ruszinok is jönnek ide, akik azonosultak velünk, sőt nekik is vannak áldozataik. Elvben a szláv nevű embereket annak idején ugyan elengedték, hiszen tudatos népirtásról volt szó, de azért nem minden ruszin menekült meg.

R.: Igen, lehet, hogy a világ milyen forgandó, most a mai világban a ruszinok a jelen Ukrajnájában, hát mondhatni, hogy szintén igencsak elnyomott kisebbségként, talán most a jelenben jobban átérzik a múlt keserűségét a magyarok szempontjából.

S.L.: Biztos, hogy ez is benne van, de a magyar és a ruszin kapcsolat sok évszázados. Ne felejtsük el, hogy Rákóczi mellé szinte legelőször ők álltak föl, ők lettek a „gens fidelissima”, leghűségesebb nemzet, és a magyar-ruszin kapcsolatokat kevés kivételtől eltekintve, mondhatni semmi nem árnyékolja be. A ruszinság nemzeti öntudatra ébredése a magyar királyságban történt. Arról is vannak adataink, hogy az osztrák cenzúra bizonyos ruszin nyelvű anyag kiadását Galíciában megtiltotta, de budai cenzúra ugyanazt a könyvet átengedte. Csak egy apró kulturális adalék arra, hogy milyen szoros szálak fűzik össze a magyarokat a ruszinokkal.

R.: Surján Lászlót, mint európai politikust is kérdezem, hogy vajon Európánk mennyire sikerült a figyelmét felhívni, ráirányítani a magyarok múltbeli szenvedéseire, akár a gulág tematika kapcsán. Ön, mint az Európai Parlament volt alelnöke mennyire derűlátó ebből a szempontból, mit szólván itt az emlékparkban az áldozatok előtt tisztelegve?

S.L.: Derülátó egyáltalán nem vagyok, de azért megemlítem, hogy malenkij robot címén az Európai Parlament magyar delegációja egy önálló kiállítást rendezett az Európai Parlament épületében bőséges képanyaggal. Így a mostani európai parlamenti képviselők nagy része szembesült a tényekkel.

R.: Az a tudathasadásos baloldali gondolkodás, ami azért még mindig jelen van az európai politikában, vajon fölfogja-e azt, hogy veszélyes nem tudomásul venni a megtörténteket a kommunizmus ideológia jegyében?

S.L.: A baloldal fél e témától, mint a tűztől, és talán az európai baloldal sem meri zászlójára tűzni, pedig a ki nem beszélt dolgok mindig veszélyesek. Egy adott pillanatban akár föl is robbanhatnak.

R.: Popovics Béla családja is érintett volt a gulág kapcsán. Erről is beszélt a munkácsi - egykori első - gyűjtőpont helyszínén, a Rákóczi-kastély udvarán lévő Gulág-emlékműnél.
Popovics Béla (P.B.): Vereckei emlékmű. Hiába rongálják, ha felrobbantják és egy lyuk lesz a helyén, akkor sem tudják megtiltani, hogy a magyarok felmenjenek és egy kis virágcsokrot elhelyezzenek ott el. És amíg megvan a nemzetnek az igénye, hogy elhelyezze azt a virágcsokrok, addig ez a nemzet élni fog. Nem keseregni kell, hanem nézni ezeket a pozitív példákat, mert van bennünk valami, ami az életről szól, csak bennünk kell ezt a kicsinyhitűséget helyre pofozni. És megfogni egymás kezét. Kárpátalja, a magyarság és a nem magyarság, nem élte volna túl a nehéz időket, ha azt nézi, hogy mi választ el. Ha azt nézem a másik emberben, hogy miért nem szerethetem, meg tudom találni, de aztán ha azt nézem, hogy miért szerethető a másik ember, azt is meg tudom találni. Tőlem függ, hogy mit keresek a másik emberben. És ezt kell valahogy megtanulni: a közöset megtalálni, megfogni egymás kezét, hittel imádkozni és az Isten tenyerébe helyezni magunkat és akkor lesz közös jövője a kárpátaljai magyarságnak, németségnek, zsidóságnak, mindenkinek, aki itt együtt él.



S.L.: Mondja ezt valaki, akinek a nagyapja nevét ott olvashatjuk az elhurcoltakat soroló táblán.

P.B.: Rákóczi földjén vagyunk. Innen indul a szabadságharc. Rákóczi nem holmi alapítványi pénzből csinálta meg a háborúit, a saját pénze ment rá, a saját családja, a saját házassága, saját gyerekének a nevelése. A politikusok tanulhatnának szolgálatot Rákóczitól. Ez a szabadságharc első kastélya, az ő idejében nem így nézett ki. Egy reneszánsz kastély volt, amit a Schönborn család építtetett át. Rákóczi első találkozása az osztrákokkal itt van 1703-ban. Az oroszok, amikor bejöttek, itt rendezték be katonai főparancsnokságot 44-ben, s azzal kezdték a tevékenységüket, hogy bevakolták a márvány-táblát, ami arról szól, hogy 1711-ben innen bujdosott el Rákóczi. A kétszáz éves évfordulóra Munkács elhelyezte itt ezt a táblát. 89-ben még ott volt egy nagy plakát a tábla előtt, hogy nehogy lássuk mi is volt itt. Azt mondanom se kell, hogy azt a Rákóczi-fejet is kiverték és Péter barátom [Matl Péter] segítségével lett a Rákóczi fej újra öntve. Valamennyire sikerült az emléktáblát is rendbe szedni.

Rengeteg dolog van, ami pozitívként kell elmondani, mert változnak. Verecke: megálmodtunk valamit, teljesen irracionális volt, mégis meglett. Magyar iskola-rendszer. A szovjetek bejönnek 44-ben, azzal kezdik elviszik a férfiakat, bezárják a magyar iskolákat néhány hét múlva elkezdik összeszedni a református tiszteleteseket, a görög papokat, a zsidóságot elviszik. A görög egyházat úgy szűntetik meg, hogy Romzsa Tódort, a görög püspököt Munkácson meggyilkolja a KGB 47-ben. Az egész görög egyházat egy tollvonással elintézik, a papokat elviszik Szibériába. 47 után, amikor már a Szovjetunió már berendezkedett, összeszedik a magyar fiúkat, mert ugye a magyarság megbízhatatlan, ezért nem adhatunk kalasnyikovot a kezébe, ha elvinnék katonának a fiúkat. Ehelyett valamelyik idióta pártaparatcsik kitalálta, hogy a fiúkat vigyék kényszermunkára, rabszolgamunkára a Donyec, dombaszi szénmedencébe. Ők a donyecesek, a dombaszosok. Három év kényszermunka, brutális. Nem tudunk semmit csinálni, az iskola és a templom volt az egyetlen magyarság megőrző intézmény a család mellett. 87-88-ben már rohad szét a Szovjetunió annyira, hogy eltűrte, hogy különféle köröket kezdtünk létrehozni, mint Rákóczi-kör, vagy ilyen kör, olyan kör Kárpátalja szerte, majd a Kárpátaljai Kulturális Szövetség megalakulásával fölpörögtek a dolgok. Mondom, matematikailag nem kéne, hogy létezzünk. S tessék voltunk, mert voltak szüleink, akik merték elmondani nekünk a Miatyánkot, merték megfogni a kezünket, vállaltak bennünket, és értékre neveltek bennünket egy olyan világban, amely teljesen az ellenkezőjét próbálta sugallni. Tessék meglátni ezeket a dolgokat. Kezet nyújtani a másiknak, és vissza fog ránk nézni, és egymásra fogunk mosolyogni. Placid atya most halt meg, ugye ismeritek, ismerjük mi is, nagyon szeretjük. Tíz év a gulágon. Meghalhatott volna már két hét alatt. De nem, abban a szörnyűségben elkezdték a pozitívumot keresni, amiért lehet örülni. Így tudtak életben maradni. Ezt kell csinálni. Annyi mindenért hálát adhatunk, ami természetes, hogy van kezünk, lábunk, találkozunk, mind ajándék az Istentől.

R.: A Munkács központjában lévő Rákóczi kastély udvarában emelt Gulág-emlékmű alkotója, Matl Péter is érintett családilag az egykori munkatáborokban. Erről is beszélt a tanulmányút résztvevőinek a helyszínen.



Matl Péter (M.P.): Minden művésznek a felelőssége, hogy mit állít ki a közszemlére. Ezzel pont Zala megyében azonosultam. Egy polgármester megkért: fiatalember legyen szíves állítson a falunkba egy szobrot. Egy szép Makovecz kultúrház van a faluban de előtte egy szürrealista szobor egy 56-os emlékmű. Eléggé ilyen bizarr eldeformálódott arc-forma volt, szinte a hideg kirázott amikor megláttam. Legszívesebben nem csináltam volna semmit. De azt mondta a polgármester: faragjon nekünk valamit, ami eltakarja ezt a művet, mert, mert nem bírjuk látni, de ez már fel van avatva és itt van. Gondolkodtam, miért mondja ezt a falu polgármestere, meg miért van nekem is ilyen érzésem? Akkor értettem meg, hogy a köztéri szobrásznak, akinek a műve köztérre kerül nagy a felelőssége. Minden nap egy picike kis energiát adunk majd a másik embernek abból, ami a sajátunk. Elgondolkoztam ezen. Az embernek a negatív dolgokat otthon kell hagynia, vagy el kell veszítenie, és csak a pozitívumot hagyni kinn közszemlére. Ez a mű itt egy fájdalmas eseményről szól, a gulágot nemcsak a férfiak, hanem a nők is megsínylették borzasztóan, a gyerekeik, az idősebb emberek szintén, mert családfenntartó nélkül maradtak otthon. Gondolkoztam azon, hogy egy szimbólumként ábrázoljam a nőt, aki itthon maradt és egy szimbólumként egy törött szárnyú madárként a férfit, akit elvittek. A hit tud minket megmenteni.
Több nemzetiségű vidéken élünk - akár mit csinálok, most már bevagyok skatulyázva a Vereckei emlékműbe -, de annak is a fő motívuma, amit nem akart semmilyen sajtó, vagyis főleg az ukrán sajtó bemutatni, az a békés együttélés.



Találtam egy olyan motívumot, amely jelen van a Kárpát-medence összes népművészetének a motívumaiban. Egy cserge motívum, egy ilyen csillag-minta. És ez a cserge motívum, a csillagminta, ez van - tulajdonképpen a fele - megjelenítve az emlékműben. Tehát mindenkié, nem lehet Istent kékre, zöldre meg lilára festeni. Ő vagy van, vagy nincs. És ez az az alap, amiből kiindulok én, mint művész. De gondolom, hogy főleg egy ilyen sok nemzetiségű vidéken, mint ahogy mi élünk hogyha az emberek – amit Popovics Béla mondott -  ha a jót fogják keresni, akkor megtalálják, és ha a rosszat, akkor azt.

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © Magyar Krónika Rt.