(Krisztus) Rájuk lehelle és monda nékik: Vegyetek Szentlelket
(János ev. 20:22)
Korunkban a keresztény nagyünnepek formálisan megvannak ugyan, ám lényegük rendszerint elsikkad. Különösen is igaz ez Pünkösdre. Míg karácsonyban, Nagypéntekben és Húsvétban van valami kézzelfogható: az egyikben a szent gyermek, a másikban a keresztfa, aztán az üres sír – addig Pünkösdben szélnek zendülése, kettős tüzes nyelvek jelenése, egy apostoli beszéd – mind mind olyannyira megfoghatatlan jelenségek. Nem csoda, hogy Pünkösd ünnepe mára igencsak eljelentéktelenedett – holott Pünkösd jelentősége óriási, egzisztenciális és világtörténeti, mert Pünkösd nem más, mint az új teremetés kezdete az emberen!
1) Idézzük fel a teremtéstörténetből az ember teremtését (I Mózes 1- 2). A teremtmények hosszú sorában Isten utoljára megteremtette az első emberpárt, Ádámot és Évát. Alkotta az embert a föld porából, mint minden más élőlényt, de a maga képére formálta és a maga lelkéből isteni lehelletet lehelt belé. Ezáltal lett az ember különleges lény. Állati testhez hasonló testben isteni lélekkel felruházott teremtmény. Ez határozza meg az ember helyét a teremtésben: egyszerre tartozik a földi és a mennyei világba és az isteni szikra minősíti az embert emberré, aki képes feladatát betölteni: uralmát a föld felett, s eközben Istennel közösségben élni.
Az ember azonban elbukott (I Mózes 3), mert fellázadt teremtésbeli állapota ellen és nem akart Istennel közösségben élni, hanem a teremtmény a teremtője helyébe akart lépni. Tragédiája nem csak az, hogy kiűzetett Isten közeléből az Édenből, hanem összetörte magán Isten képét. Elindult a maga bizonytalan útján mely útvesztőkkel van tele¸ egy életre amelyben a dzsungel törvényei uralkodnak; ahol az ember már nem testvér, hanem ellenség, ahol mindenki harcol mindenki ellen, ahol az ember embernek farkasa és ahol népek támadnak népekre, ahol ismeretlen a béke – mert csak háborúk közti szünetek vannak; ahol a győztesek országokat darabolnak szét, ahonnan kiirtják a legyőzötteket vagy azonnal, vagy lassan, kizsákmányolás révén; ahol hiányzik a béke, szeretet és irgalom, de tort ül az erőszak, a háborúság és a válogatott kegyetlenség. A mai világ nagy illusztrációja annak, hogy az mivé lett az ember kezén! Nem csoda, hogy ebben a világban az arasznyi emberi létet egyre többen találják érthetetlennek, élhetetlennek és elviselhetetlennek.
A középkori teológusok úgy látták, hogy Istennek a bűnnel szemben három lehetséges terve volt. Az egyik, hogy elpusztítsa a bűnt, s vele az embert és világát. Azonban Isten ezzel beismerte volna vereségét: a teremtés kudarcot vallott! Isten azonban nem tette ezt meg önmaga dicsősége miatt. A másik, hogy megtűrje a gonoszt a világában együtt élve azzal. Isten ezt sem engedte meg, mert az ő isteni szuverenitása mellett nem fér meg más akarat, erő és hatalom. Isten végül úgy döntött már a világ felvettetése előtt az örökkévalóságban meghozott Békesség Tanácsában, hogy a bűnt megbocsátás révén iktatja ki a világból, s a kiengesztelődés, megbocsátás és újrakezdés révén – tehát a válság művét a Fiúra bízta.
2) Ebben az összefüggésben lássuk meg a feltámadott Krisztus cselekedetét, amikor megrémült tanítványaira lehelt és Szentlelket adott nekik.
Ezzel a lehelettel indul el az ember új teremtése ezen a világon! Mint ahogy az első vagy ősteremtéskor az emberbe lehelt isteni lélek (I Mózes 2:7) lett a kezdete az értelmes világnak, úgy most a feltámadott Krisztus lehelletével – a Szentlélekkel indul el a világ újjáteremtése! Pünkösdnek, a Szentlélek kitöltetésének és az Egyház létrejöttének világtörténelmi jelentősége az, hogy az isteni üdvterv szerint megkezdődött a világ újjáteremtése!
Az Újtestamentum tele van ennek hirdetésével. Jézus már Nikodémusnak megmondta volt: “Szükség néktek újonnan születnetek” (János ev. 3:7). Pál mondja: “Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az” (II Kor. 5:11); “felöltözzétek amaz új embert” (Kol. 3:10). A Jelenések könyvében hangzik fel Isten végső terve: “Imé mindent újjá teszek! (21:5).
3) A mindenkori ember mindig is érezte, hogy a világ nem az, aminek lennie kellene: a való világ nem a kellő világ, s hozzáfogott egy jobb, szebb és élhetőbb világ felépítéséhez. Az ember technikával, tudománnyal, civilizációval, új szociális berendezkedéssel és új ideológiákkal, ha kellett forradalmakkal, háborúkkal, meggyőzéssel vagy erőszakkal jobb világot akart teremteni. A világtörténelem nem más, mint ezeknek a jámbor vagy erőszakos, szép vagy rettenetes emberi erőfeszítéseknek története – és még nincs vége. Korunk embere szorongva várja vajon, mit hoz a holnap? Vajon kémiai, biológiai vagy nukleáris fegyverek valamelyikével, vagy ezek együttesével pusztítja el az emberiség önmagát és világát?
Miközben egy új, jobb és szebb világ felépítéséért az ember mindent meg akart változtatni – csupán egy lényeges dologról feledkezik meg, nevezetesen arról, hogy önmaga változzon meg radikálisan! A kereszténység nagy felismerése az, hogy az Isten ellen fellázadt, s tőle elszakadt ember elhallgattatván önmagában az isteni lelket, fokozatosan csúszik le a szubhumán-állati világba s lett önző, csak a maga érdekeit kereső, a másikat manipuláló, kizsákmányoló és leigázó teremtmény, aki elvesztette örök céljait, s lett útatvesztett bolyongó, céltalan, félelemtől mardosott és űzött koldus, örök idegen egy ellenséges világban, melyben ezer veszedelem leselkedik reá, melyben nem lelki sem maga, sem világa értelmét!
Erre a lehetetlen emberi állapotra a keresztény üzenet egy jó hír: lehet mindent elölről kezdeni visszatérve Istenhez! Így értheti meg az ember, hogy a világ megváltoztatását önmagán kell kezdenie. Azért, mert ott kell kezdődnie az újjáteremtésnek, azon a ponton, ahol a rontás-romlás bejött a világba – s ez a pont maga az ember!
Krisztus tanítványaira lehelte a Szentlelket, mely új emberré teremtette őket! Ez a Lélek ma is készen áll, hogy téged is megillessen, újjászüljön, újjáteremtsen! Ez a Lélek az ő Igéjéből áramlik ma is, hiszen Ő mondta: “A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet” (János 6: 63). A Biblia olyan szelence, melyet, ha kinyit az ember akkor az Isten újjászülő Szent Lelkének ereje árad ki belőle – engedd, hogy benned is elkezdje és elvégezze az új teremtés munkáját!
Az első keresztény gyülekezet a Szentlélektől újjászületett, átformált és átalakított emberekből állt, akik az új világ zsengéi voltak. Vajon mai kereszténységünk nem inkább csupán egy emlékező gyülekezet-e, ahelyett, hogy Istennek a világot újjáteremtő zsengéje, a jövendő világ hírhozója és megvalósítója lenne?
Ne mástól várd a világ megújulását, kezd el magadon – engedj Krisztus életedet újjáteremtő Szent Lehelletének!
Ne feledd: Ez a Pünkösd lehet a te új életednek a születésnapja. Ehhez csak az kell, hogy Krisztus lehellete – szájából jövő szavai, üzenete megöbbentsen, meghódíton, azaz meg- térírtsen nyomorult magadtól és a vesztébe rohanó világtól az ő megváltó, megmentő és újjászülő karjai közé, hogy e földi életed megmaradt és gyorsan múló részében már mint az Ő követője, válságánk részese, a jövendő élet boldog örököse légy.
Krisztus itt van és ezen a Pünkösdön rád lehel – ugye elfogadod életedet újjászülő lehelletét?
|