TERMÉSZETRAJZBÓL: KITŰNŐ

Egy írással foglalkozó emberre nem csekély szégyen, ha azt kell bevallania, hogy soha nem szokott álmodni. Hát ez az én esetem. Éppen ezért valósággal megdöbbentem, midőn tegnap éjjel megboldogult természetrajz tanárom kopasz feje tűnt fel előttem. Közölte, hogy azért jött vissza a sáros földtekére, mert égi vándorlása közben azt olvasta ki a csillagokból: nem érdemlem meg természetrajzból a kitűnőt. Azt a bizonyos egyest, amely annak idején bizonyítványomban díszelgett. Neki a megdöbbentő felfedezés után az lett volna a kötelessége, hogy beírjon a mennybéli osztálykönyvbe. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy majdan kihajtanak az égi mezőkről, a fene megeszen, az ördög elviszen, és még egyéb bajom is lészen. Ezt ő nem akarja. Éppen azért, mielőtt beírná nevemet az égi osztálykönyvbe, eljött hozzám, hogy még egyszer megvizsgálja tudásomat természetrajzból. Ha legalább elégségesre lefelelek, nem lesz semmi baj.

A nem várt értesítés hatása alatt kezdtem magamat kutyául érezni. Mert hát kérem, igazat mondtak a csillagok. Természetrajzból nem egészen érdemeltem ki a jeles osztályzatot. Az úgy volt ugyanis, hogy az én természetrajz tanárom volt a világ legrendesebb embere. A rend nála annyira ment, hogy mindig ugyanabban a sorrendben feleltette az osztályt. Így azután, ha az embernek egy kis szerencséje volt, akkor is lehetett jeles tanuló, ha egy hónapban egyszer készült el rendesen, éppen amikor ő következett felelésre. Ezt azonban nem mondhattam el most a tanár úrnak. Hát inkább elkezdtem halandzsázni. Tanár úr kérem, én mindig készültem. Hiszen tetszik rá emlékezni, egyszer csillagos jelesre feleltem az elefántból. Azonban húsz év alatt bizony már sokat felejtettem. Tessék hát megengedni, hogy a vizsga előtt legalább átismételjem az anyagot.

A kopasz fej kicsit csalódottan nézett rám. De azután beleegyezett. Teljes huszonnégy órát kaptam az anyag átismétlésére. A tanár úr azt mondta, hogy ő addig elmegy egyet sétálni a Tejútra, melyet némelyek a Hadak útjának neveznek. Állítólag ott korzózik Csaba királyfi is. Avval akar beszélni. Adatokat kér tőle a turulmadárról most készülő értekezéséhez...

Eddig tartott az én első álmom. Másnap sokat mosolyogtam rajta, míg csak el nem érkezett az este. Ekkor már vacogó foggal gondoltam arra az eshetőségre, hogy újra megjelenik a tanár úr. Számon kéri tudásomat abból az átkozott természetrajból.

Lázasan kezdtem kutatni könyvtáramban egy természetrajz könyv után. De hát kinek a könyvtárában van ilyen? Nekem se volt. Csak egy 1635-ből származó természetrajzot sikerült felhajtanom. Lázas fejjel, didergő ujjakkal ebből írtam ki az alábbi jegyzeteket, melyeket ezennel hasonló helyzetbe kerülő embertársaim rendelkezésére bocsátok.

Az oroszlán

Igen nemes természetű állat. Fél a kerekek forgásától, a fehér színtől, a kakas kukorékolásától, meg a tűztől. Az előtte leborulóknak megkegyelmez. Szíve eledel közt bevétetvén, a negyednapi hideglelést elmulasztja.

A szarvas

Felette száraz állat. Úgy újítja meg magát, hogy a kígyót lyukából kiszívja, és megeszi. Az oktalan állatok közül egyedül a szarvas tud sírni, de csak akkor, amikor haldoklik.

A krokodil

Ha embert lát, könnyezni kezd, mintha sírna. Ha az ember megsajnálja, és közelebb megy hozzá, abbahagyja a könnyezést, és az embert megöli. Innen származik a példabeszéd a krokodilkönnyekről.

A róka

A szőlőnek ártalmas, mert a gerezdeket megeszi. Ha bolhák marják, szénát vesz a szájába, vízbe megy, és halkan először a térdét, azután a hasát, vállát, majd a nyakát a vízbe meríti. Eközben a bolhák mind a fejére gyűlnek. Végül lassan fejét is a vízbe meríti, a bolhák mind a szénába mennek, és akkor a szénacsomót a vízbe hajítja. Ebből látható, hogy igen ravasz és csalárd állat.

Az egér

Igen kacér állat. Éppen ennek következtében kevés ideig él. Szereti a sót, mely kacérságra ingerli.

A kígyók

Mezítelen embertől igen félnek, azt semmiképpen meg nem marják. Az asszonyokat inkább gyűlölik, mint a férfiakat.

A sas

Tollatlan fiait arra kényszeríti, hogy a napba nézzenek. Ha valamelyik hunyorgat, azt megöli, és a fészekből kiveti. Se vénség, se betegség nem árt neki, hanem végül is elkopik a csőre, nem tud enni, és így hal meg éhen.

A gólya

Minden esztendőben a fészkéből egy tojást, esetleg egy fiókát vagy néhány tollat vet le a házbelieknek a szállás jutalma gyanánt.

A főnix

Igen ritka madár. Boldog Arábiában él hatszáz évig. Akkor drága szerszámokból fészket csinál, melyet a nap melege felgyújt, és a főnix hamuvá ég. A hamuból ismét főnix támad. Ezt többször is megismétli, mert a főnix kilenc annyi ideig él, mint a holló. A holló viszont háromszor annyi ideig él, mint a szarvas. A szarvas életkora négyszerese a varjú életkorának. A varjú pedig kilencszer annyi ideig él, mint az ember.

A páva

Szép madár. Ha eszébe veszi, hogy sokan nézik, farkából legyezőt csinál. Ha rút lábát meglátja, farkát lebocsátja.

A tyúk

Ha a kakast legyőzi, kukorékol, és tollát felborzolja.

A harcsa

Jóízű húsa vagyon. De, aki borba fojtott harcsáról leissza a bort, bornemissza lészen.

Itt abbahagytam a jegyzetek készítését. Ha már 1653-ban ilyen sokat tudtak természetrajzból, vajon mennyit kell nekem tudni, ki közel háromszáz évvel későbben ültem az iskola padjában, hogy megismerjem a világ csodáit? Már éjfélre jár az idő. Mindjárt itt lesz a tanár úr. Akkor menthetetlenül kiderül, hogy tanárom bizalmával rútul visszaélve, ravasz számítások segítségével jutottam a kitűnő osztályzathoz. Rémesen drukkoltam. Jobban, mint az érettségi előtt. Sikerült is átdrukkolnom az egész éjszakát, aminek következtében még most is zúg a fejem. Hát ilyen az ember. Egy csacsi álom miatt tönkrement egy egész éjszakám. Csak az vigasztal, hogy mivel egész éjszaka nem volt alkalmam aludni, elmaradt a javító vizsga is. Remélhetőleg örökre, mert hiszen én - nem szoktam álmodni.