Magyar Krónika
1956 – 2019
Magyar Krónika 2019. 10. 19. kultúraDr. Pungur József
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A BOGÁRA bogár a földön mászik. De akár mászik, akár nem, mindenesetre három fő részből áll, úgymint: a fej, a tor és a potroh. Szervezetileg tehát sokkal fejlettebb, mint az ember, amelynek csak egy fő része van, úgymint: a has. Némely embernek a hasa helyett szintén potroha van.
hirdetés
Klikk ide
A két dátum között 58 esztendő feszül – több mint egy fél évszázad. Ezalatt döntő politikai változások történtek a nagyvilágban, s benne szűkebb Európánkban. Mindeközben mi magyarok nagy felismerésekkel lettük gazdagabbak.
JAmi a politikai változásokat illeti mindjárt ott van az 1956-os forradalmunk mely 12 napra visszaszerezte országunk elveszett szabadságát, ám  november 4-én a szovjet fegyveres intervenció ismét elvette azt 35 évre. Barakktábor lettünk ismét, igaz egy kicsivel vidámabb. Az 1989-1990-es rendszerváltással békés úton visszavettük szabadságunkat. A kettéosztott Európában merészen megnyitottuk a vasfüggönyt s ezzel elősegítettük a két Németország egyesítését – nem mindenki örömére –, amivel hozzájárultunk  a Szovjet birodalom békés kimúlásához és számos kis állam feltámadásához. Mindeközben szinte észrevétlenül az új hatalomban megmaradt, ám szint váltott régi káderek, a talpunk alól eladták és kiárusították országunkat nyugati tőkéseknek és bankoknak, és ezen ők meggazdagodtak. Az imígyen fokozatosan elszegényedő ország kénytelen volt uzsorakamatokat felvenni aminek kövekezménye volt a nehezen megszerzett szabadságunk fokozatos megnyirbálása. Valami remény csillant, amikor az Európai Unió tagjai lettünk, ám sok szempontból előnytelen szerződéssel.  A tankok rabságát felváltotta a bankoké.

Helyzetünk felismerése hosszú és fájdalmas volt – ehhez egy negyed évszázad kellett. Az első döbbenetes felismerés az volt, hogy bár a szabad nyugat szüntelenül hangoztatta, hogy kűzd a Szovjetunió uralma alatti "rab népek" felszabadításáért. Amikor az 1956-os Forradalom és Szabadságharc alatt erre valóban szükségünk lett volna hitszegően cserben hagyott, s páholyból nézte brutális leverésünket és a véres megtorlást. A másik nagy felismerésre 1990 után jutottunk a nagy privatizációs hullám után, amikor majdem egész nemzeti vagyonunkat elherdálták. Rákellett jönnünk arra, hogy mi a gazdag nyugatnak nem partnernek kellettünk, hanem egyszerüen piacnak, akik az elszegényedett népünkön is gazdag profitot arattak. Az Uniós csatlakozásunk után is hamar elszálltak a remények. Egyrészt azért, mert előnytelen szerződésünk miatt képtelenek voltunk felzárkózni a fejlett nyugathoz. Másrészt a trianoni és párizsi békedikátumokkal az utódállamok uralma alá hajtott 3.5 millió magyar tragikus helyzetének megváltozását reméltük a nagy demokratikus elveket valló Európai Uniótól. Mindebből azonban semmi sem lett. Az Unió eltűrte és eltűri az elszakított magyarság jogfosztottságát, kizsákmányolását, szenvedését, elűzését vagy beolvasztását, mint elődje tette – az enervált Népszövetség. Nem csoda, hogy az elszakított magyarság létszáma 2 millió körülire csökkent.

A magyarság többsége mára már ráeszmélt arra is, hogy a balliberális ideológiai rendszerekkel és kormányokkal a maga puszta léte került kockára. Nem véletlen, hogy válaszképpen erős, nagy felhatalmazottságú nemzeti kormányokat juttatott hatalomra 1998-ban, 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban. Sok minden pozitív irányba változott és fog változni. Innen érthető, hogy sem Nyugatnak, sem az Európai Uniót vezető balliberális oldalnak ez az új magyar politikai változás nem felel meg több okból. Először, mert ezzel az ország kiszabadult a Nemzetközi Pénzalap (IMF) és a Világbank karmai közül, akik hivatottak a nemzetállamokat növekvő eladósulásuk révén irányításuk alatt tartani. Másodszor, a magyar gazdasági és pénzügyi politika sikere ragadós példává kezd válni az Unión belűl. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy nem fog megvalósulni a tervezett Európai Egyesült Államok a nemzetállamok önfeladása révén. Harmadszor, félelem tölti el a környező országokat és támogatóikat afelől, hogy engedményeket lesznek kénytelenek adni az eleddig sikeresen elnyomott és fogyasztott magyar közösségeiknek. Innen van az, hogy Magyarország miért lett az Európai Únió "fekete báránya" az Európai Unió balliberális többségének szemében, s hogy évek óta  kritikák, vizsgálatok és támadások kereszttüzében tartják az ország javát kereső kormányát.

Az elmúlt 500 évben  öt szabadságharcot kellett vívnuk fennmaradásunkért. Úgy néz ki, most már benne vagyunk a hatodikban, amelyet jelenleg szövetségeseink ellen a diplomácia eszközeivel kell megvívunk! Ne legyen illúziónk, kár, hogy eddig mindig az volt!

Sors bona nihil aliud!

Edmonton, 2019 október 23