Színzene
A 24. nemzetközi montreáli dzsesszfesztiválról

Jakab Edit
Montreal
augusztus 11.

Lüktetõ dallamfoszlányok, vérpezsdítõ ütemek és különleges hangszerharmónia járja be a teret, amelyen fiatalok-idõsek, nagymamák és totyogó kisdedek, helybeliek és messzirõl jöttek mintegy ellenállhatatlanul lengenek nap nap után a zene hatására. Valódi népünnepély a város kellõs közepén, utcai mutatványosokkal, hömpölygõ tömeggel, sörrel-kolbásszal és fõleg rengeteg lelkes zenével. Déltõl hajnalig egymást követik a fellépések a Mûvészetek terén: hét szabadtéren felállított színpadról ömlik, nem ritkán egyszerre, a világ sokszínû muzsikája – és mindez ingyen!

Idén június 26-tól július 6-ig tartották a világ elismerten legjobb dzsesszfesztiválját a kanadai Montreálban. Természetesen a mûsor fõbb attrakciói zárt elõadótermekben és megfelelõ díjazás ellenértékeképpen volt a közönség részére elérhetõ, de az idesereglett dzsesszrajongóknak kétségtelenül meg is érte, hiszen az idei felhozatal is olyan legendás világsztárokat vonultatott fel mint Ray Charles, Herbie Hancock, Jack DeJohnette, Joe Zawinul, Egberto Gismonti és Norah Jones. A montreáli fesztivál abban különbözik a többitõl, például a varsói "Jazz Jamboree"-tól, hogy a domináns dzessz mellett más mûfajoknak is teret ad, így többek között a funk, a pop, valamint a rock is képviselve van. Ez az év sem volt kivétel, a meghívott zenészek közt szerepelt Elvis Costello, Ben Harper, Cesaria Evora és az afrikai Orchestra Baobab is.

De bármennyire is lenyûgözõ a fizetõs koncertek listája, a fesztivál igazi varázsa a nagyközönség számára rendezett megszámlálhatatlanul sok ingyenes szabadtéri eseményben rejlik. A városközpontban, a fõ koncerttermeket övezõ területeken több szabadtéri színpad, számos lemezbolt és képtár, valamint egy zenei játszótér is található, ahol a gyerekek hatalmas zongorabillentyûkön sétálgathatnak le-fel. Míg az egyik oldalról blues szól, a másikról groove, és persze ott a dzsessz is, ami mindenhol, minden formában hallható.

A dzsessz-zongora rajongójaként nagy örömömre szolgált, hogy az idén a fesztivál szervezõi a zongorát választották a szólókoncertek hangszereként, minden este két neves zongorista lépett fel általában ugyanabból az országból. Európát a jugoszláv Bojan Zulfikarpasic és a kelet-német Joachim Kühn, az olasz Danilo Rea és Stefano Bollani, valamint a francia Baptiste Trotignon és Martial Solal képviselte.

Egy másik - több éves hagyománnyal bíró - nagyszerû sorozat a meghívásos koncerteké, melyek során a dzsessz két kiemelkedõ mestere kap négy estét, hogy az általuk választott vendégmûvészekkel játszhassanak. Az idén a dobos és zongorista Jack DeJohnette-t, valamint a cool dzsessz legendás alakját, Lee Konitz-ot kérte fel a fesztivál erre a szerepre. Mindkét mûvész felváltva használta a hagyományos dzsessz-instrumentációt és eklektikusabb zenei kombinációkat. DeJohnette egy csupa sztárból álló trióval indított, régi barátai, a bogos Dave Holland és a zongorista Herbie Hancock közremûködésével. Másnap a kóramester Foday Musa Suso-val alkotott duóban improvizált. A harmadik este egy ugyancsak sztárparádés latin csoporttal játszott, majd programját a new york-i énekes Bobby McFerrinnel zárta. Habár az elõadások spontaneitása nem mindig garantált kiváló zenét, mégis sikerült nyújtania néhány páratlan zenei pillanatot.

DeJohnette nevére még emlékezhetnek a magyar dzsesszimádók, hiszen nemrég, május végén járt Budapesten, hogy lemezt készítsen John Patituccival és Szakcsi Lakatos Bélával meg két fiával. A sztárdobos alaposan ránk ijesztett, a kanadai határ közelében ugyanis teljesen összetörte az autóját, de szerencsére sérülések nélkül érkezett meg és még aznap fel is lépett.

Ami a szaxofonista Lee Konitz-ot illeti, mûsorai fénypontját a három teljesen különbözõ, felváltva játszó zongoristával alkotott duója jelentette, valamint a fiatalabb zenészekbõl álló új dzsessznonettje, a ragyogó Ohad Talmor fenségesen egyedülálló zenei átdolgozásaival.

Ezen kívül még két nagyon népszerû koncertsorozat érdemel említést, az egyik a dzsesszdívák új generációját vonultatta fel, többek között Lizz Wright-ot, a másik a világ különbözõ pontjairól érkezõ nagyhírû DJ-knek adott teret, hogy hajnalig táncoltassák rajongóikat.

A montreáli fesztivál sikerének nem elhanyagolható tényezõje a rendkívüli tehetségû helyi dzsessz-zenészek sokasága. Egyesek a szabadtéri színpadokon szerepeltek, míg másoknak külön sorozatot biztosítottak a fesztivál szervezõi az intim atmoszférájú Gesù színházban, ahol többek közt Charles Papasoff, Yannick Rieu és Christine Jensen is fellépett.

Késõ este ugyanebben a színházban, a "Jazz dans la nuit" koncertsorozat merész zenei elképzelésû mûvészeket vonultatott fel egy kicsi, de lelkes közönség elõtt. Kiemelkedõ elõadást nyújtott a két olasz duó, a klarinétos Gabriele Mirabassi és Luciano Biondini harmonikamuvész közremûködésével, valamint a szaxofonista Sandro Satta-val Antonello Salis zongorakíséretében. Ugyanolyan felejthetetlen élmény volt a zongorista Kenny Werner trióját hallani.

A világsztárok Montreál csodálatos Wilfried Pelletier koncerttermében léptek fel. Itt élvezhette a közönség a fesztivál egyik legpazarabb koncertjét Herbie Hancock új kvartettje elõadásában, a vibrafonista Bobby Hutcherson közremûködésével. A várt nosztalgikus Blue Note éra-beli dzsesszmuzsika helyett Hancock merész új hanggal lepte meg hallgatóságát, az impozáns dobos Terri Lynn Carrington-nal és a kiváló formában levõ Hutcherson-nal.

Ugyanez a terem volt a színhelye a Django Reinhart halálának ötvenedik évfordulójára emlékezõ nagyszabású koncertnek. Ez alkalomból, a gitáros Biréli Lagrène úgymint Angelo Debarre mindketten elhozták cigányzenekarukat Montreálba, az estét a két együttes egy rendkívüli "jam session"-nel fejezte be.

Nem hagyható szó nélkül még néhány igen nagyhatású koncert, mint például a zongorista Abdullah Ibrahim triójának gyönyörû elõadása, Dave Holland nagyzenekara, valamint Kenny Wheeler/John Taylor dob nélküli kvartettje, a nagybogon ugyancsak Holland-dal és szaxofonistájával, Chris Potter-rel.

Minden évben a fesztivál közepe táján tartják meg azt a különleges eseményt, ami garantáltan a közterekre hajtja fél Montreált: egy hatalmas szabadtéri koncert keretében, amelyet a tévé is egyenes adásban közvetít, utcabállá alakul a belváros. Erre az idén New York egyik legismertebb szalszazenekarát, a "Spanish Harlem Orchestra"-t hívták meg (lásd a képet). A délutáni nagy felhõk és záporok miatt félõ volt, hogy esetleg elmarad a koncert, de az este végülis tökéletesen sikerült, õrült szalszázók százaival a különbözõ színpadokon és persze végeláthatatlanul a tömegben is.

A fesztivál nagy sikert jelentett a fesztiválszervezok számára is. Tizenegy nap alatt, becslés szerint, 1,8 millióan látogatták meg a színhelyeket, és elõször a dzsesszfesztivál történetében, egyetlen kinti elõadást sem kellett törölni rosszidõ miatt.

Bármennyire varázsos is volt az idei fesztivál, már most nagy lelkesedéssel várja mindenki a jövõ évi negyedévszázados évfordulót, amely 2004. június 30-tól július 11-ig tart majd. A szervezõk azt tervezik, hogy visszahívják az elmúlt 25 év alatt itt megfordult legfontosabb mûvészeket, és többek közt olyan neveket is rebesgetnek, mint Keith Jarrett-ét. Egyetlen vérbeli dzesszrajongó sem hagyhat ki egy ilyen világraszóló eseményt!