".. a kor intõ szavát követem.." (Orbán Balázs)

május 12.
Dancs Rózsa

Az Erdélyi Hívogató a torontói Orbán Balázs Társaság bálja volt a hét végén, amelyet az újonnan megválasztott vezetõség rendezett a Magyar Kultúrközpontban. Akaratlanul is felébredt az emberben az összehasonlítás szándéka, hogy párhuzamba hozza az elmúlt évek hasonló rendezvényeit az ideivel. Nos, a legújabb bál is kiállta a próbát: a rendezés kifogástalan volt, a terem díszítése, a kitûnõ, többfogásos menü minden igényt és ízlést kielégített, a vacsorát megelõzõ mûsor pedig éppenséggel köszönetet érdemel.

A "legnagyobb székely" nevével fémjelzett szervezet új elnöke, Szabó András köszöntõje - ez magában foglalta Orbán Balázs életét és pályáját, valamint a Társaság szerepét, célkitûzéseit - rövid, pontos és frappáns volt. A Kecskeszem Együttes erdélyi táncokat mutatott be. Az est fénypontját Kilyén Ilka marosvásárhelyi színmûvésznõ elõadása jelentette, amelyet a közönség többszöri fennálló tapssal jutalmazott. Valamikor éppen a Magyar Élet hasábjain írtam, hogy "irigyelhetjük vén Európától Kilyén Ilka mûsorát" (utalván az Ágról szakadt madár c. csángó témájú összeállítására), és arra gondoltam, hogy "... egyszer meghívhatnók Kanadába is a mûvésznõt!".

Nos, az említett madár-mûsor még nem jutott el hozzánk, de Ilka tehetségében immár második alkalommal gyönyörködhettünk. Mûsora idevarázsolta ha röpke ideig is a hajdan-volt- otthon hangulatát, elhozta a hargitai fenyõk üzenetét, a kínkeserves sorsot, amellyel Erdélyt megáldotta a Fennvaló. A mûvésznõ kristálytiszta hangja, dalokból, folklor- és irodalmi kincstárunk remekeibõl összeállított válogatása sokáig emlékezetes marad azok számára, akik jelen voltak a Magyar Házban. A szûnni nem akaró tapsokra gondolva egy javaslatot sugallhatnék: az erdélyi szellemet és hagyományokat ápoló OBT szervezhetné jövendõ táncos összejöveteleit az otthoni, régi "színdarabos bálok" mintájára - ne feltétlenül az eszem-iszom és a tánc legyen a vonzóerõ, hanem egy-egy otthonról meghívott hivatásos mûvész vagy együttes elõadása, akik igazi mûvészettel és nem olcsó ripacskodással, góbéskodással töltenék ki a vacsora elõtti idõt, mondjuk a két órát -, azután következhetnék a vacsora, majd a hajnalig tartó tánc.

Valahogy így volt ez gyermekkorom erdélyi falvaiban. A jószínvonalú mûvészetnek mindig felbecsülhetetlen szerepe volt és mindmáig van a tömegek nevelésében, a nemzet lelkiségének megtartásában. Kilyén Ilka bizonyította, hogy ha a szakavatottak nem a mûveletlenség igénytelenségéhez hasonulnak, hanem az igényeket emelik fel az igazi mûvészetek szférájába, akkor egy-egy emigrációs magyar bál is messzemenõen többet jelentene. A Magyar Ház halljában megcsodálhattuk Paulovits Rudolf ötvös mester remekeit, amelyeken régi idõk motívumait örökítette meg. Veretes acél, ezüst és arannyal futtatott tálak, kancsók és egyéb apró tárgyak közül igazgyöngyökkel díszített kardja emelkedett ki, amelyik mindenkit lenyûgözött.

Egy asztalon ismeretlen népmûvész agyagszobrocskáit állították ki a rendezõk Csomakõrösi figurák címmel. Egy másik asztalt a sepsiszentgyörgyi születésû, Svédországban élõ Dániel Éva munkái foglalták el. A Stockholmban agymûtéten átesett asszony a hagyományos akvarellen és olajfestményeken kívül el kezdett festeni üvegképeket, majd kialakított egy újfajta festési módszert, a Hillman technikát.

Az életét megmentõ orvosáról elnevezett forma lényege, hogy három, illetõleg négy dimenzióban villantja fel a vászonra vetített figurákat. Az európai szakemberek korszakalkotó újításnak nevezték a Hillman technikát. Az Erdélyi Hívogató nemcsak To-rontoból csalogatta be a Magyar Házba az Erdélybõl, Dél-vidékrõl vagy az anyaországból idekerült magyarokat, hanem hangja elhallatszott messzebb tájakra is: Amerikából és Ontario távoli részeibõl is voltak vendégek a bálban, amelyen a Carneval zenekar muzsikált.