Gion Nándorra emlékezünk

Tegnap este. A tévéhíradóban bemondták. Meghalt Gion Nándor. Éppen dolgoztam valamin, írtam, közben az otthoni híreket hagytam kibugyorogni a dobozból. Az u.n. idegenben - ezt Gion Nándor is bizonyára tudta - fontos az otthoni hír. Az ember jobban ügyel.


augusztus 29.
Kalász István

Nem, nem ismertem személyesen. De könyveit megvettem. Többet mondok, elolvastam.
Többet mondok, szerettem azokat.

Igen, aztán jött egy interjú a Duna csatornán, egy részlet - a képernyõn Gion Nándor tûnt fel.
A fizióterápia szakmámból adódóan még tudom valamennyire fejteni a test jeleit - Gion úr puffadtnak tûnt, sápadt volt, a haja csapzott. Nem tûnt egészségesnek. Ott a kamera elõtt, abban a különös szemüvegben, azokkal a vöröses lencsékkel, melyekk el védte a szemét.
Gondolom.

De egy írónak valójában látnia kell, gondoltam tovább, így nem értettem azt a szemüveget.
Vagy már nem kellett neki az új, mert mindent tudott? Vagy semmi jelentõsége ennek a szemüvegnek?

Erre gondoltam, ahogyan néztem azt az öreg arcot a szemüveg mögött. Aztán Gion Nándor eltûnt a képernyõrõl, jött az új hír, hogy ezmegazmeg megfinaszirozás megstratégia meganatotagság...

Én pedig ma hajnalban csendben elõvettem egy könyvét, olvastam tõle.
Jó író halt meg. Nagy író. Igen.