Berecz András különös mûvészete...

"... a csuvas zene a magunk megismerését mélyíti." (Kodály Zoltán, 1947.)



syeptember 15.
Dancs Rózsa

Berecz András budapesti népdal énekes és mesemondó több helyen mutatkozott be mûsorával a torontói közönségnek. Én a Parameter Klubban, majd a Coffee Mill-ben, Makkai Rita grafikus- és festõmûvész kiállításán hallgathattam meg. Lenyûgözõ elõadói tehetsége, mûsorának változatossága nemcsak szórakoztatott, hanem frissítoleg is hatott a hallgatóságra.
Berecz azonban a szórakoztatáson túl tanít is.

Tõle tudtuk meg, hogy létezik a nemzetközi folklórnak egy alig, vagy - ami még valószínûbb - egyáltalán nem ismert ága, a csuvas népköltészet, amely sok vonatkozásban rokon a magyar népköltészettel. Rokonok söre, Csuvas népköltészet címmel könyvet adott ki ennek az "Etil (Volga) középsõ vidékén, a folyó jobb partján és a Szura folyó mentén" lakó, erõsen rokontisztelõ"kis" néprõl, "amellyel Magna Hungariá-ban... a VIII-XIII. sz-ban magyarok laktak együtt..., akiknek országában a tengernyi mongol lovas pusztító látogatása elõtt egy nagy, gyalogos magyar, Juliánusz barát is vendégeskedett, és még magyarul értekezett..., akiknek térképén a Modzsar, Mozsar helységnév jó pár alakváltozata mind a mi nevünket õrzi..., akik a XX. század elején még fehér lóval áldoztak..., akiknek bolgár-török nyelvében 300 a miénkkel rokon szót tart számon a tudomány...".

Ennek a népcsoportnak a másik neve onogur volt. A könyv elõszava és bevezetõje alapos, sok évet és áldozatos munkát igénylõ kutatási munka eredménye, a manapság szinte egyeduralomra emelkedett borászattal egyenrangú területként tárgyalva a sörtémát, tudományos pontossággal feltárva annak történetét a magyarság életében. Általánosan tudott dolog, hogy az 1849-es világosi fegyverletételt követõen a kétfejû sas serege sörrel koccintva ünnepelt, a magyar nemzet ettõl kezdve a sört "német bornak", "idegen löttynek", "szalmalének" tartja, és etikánkká válik: "A magyar ember sörrel nem koccint!"

A szerzõ így elmélkedik: "A magyar hagyomány a sör közelében feltunoen elhallgat. A sörrõl alig dalol, nem mesél, köszöntõ szavakat mellé nem használ... Torkunk hûséges hozzá, szívünk jó ideje elfordult tõle, pocakunk várja, a nyelvünk félreáll elõle. Pedig egészen biztos, hogy amit ittunk, arról daloltunk és meséltünk is valamikor... Táltosaink is ihatták, a szellemeknek is kínáltuk... Még bújdosó Mikes Kelemen is Erdély határán, hogy haza gondolt volt, a zágoni sert emlegette mint jó, otthoni ízt! Szívére a honvágy, nyelvére a székely ser drága emléke egyszerre futott: „'Elég a', hogy ha Erdélyt meg nem láthatom is, de a köpönyegit meglátom, mert az erdélyi Havasok mellett menyünk el. Ha Zágonban sert nem ihatom is, de iszom a Bozza Vizibõl.'" A csuvas népköltészetet gyûjtõ és fordító Berecz András megfigyelte, hogy ennek a népnek sör nélkül nem lenne élet az élet.

Már az elõdeik is így erõsítik meg 985-ben az orosz krónikában lejegyzett, oroszokkal kötött békét: "Ha a béke tartós nem lészen, olvadjanak meg minden kövek, süllyedjen alá minden komló." A csuvas nép szertartásosan tisztelte a komlót, a sör alapanyagát, sõt Komló-istenük volt. Egy ráolvasó imádságban a levélre tekeredõ képe az elhidegült házasok összemelengetését jelképezi, a dalokban a komló a menyasszony, a rokonság, az összetartozás és összetartás jele. A csuvas ünnepek között sok söráldozati szertartás is található, pl. a Söráldozat, Leánysör, Jószág-sör ünnepe.

A századelõn Fehérló-áldozáskor is csak sörrel ünnepeltek. A csuvasok dalaiban, meséiben, imáiban vagy éppenséggel gyermekmondókáikban virágzik a sörköltészet, különösen a sördal. Mészáros Gyula kutató tudós jegyezte fel, hogy a mulatságokon "... elõkerülnek a szebbnél szebb sördalok, a csuvas népköltészet legnaivabb, legkedvesebb termékei." Ezek a dalok nem mindig az italról szólnak, nem annyira attól sördalok, mert a sört dicsérik, hanem attól, hogy a rokonságot dicsérik.

Ebben a költészetben a rokonság és sör páros fogalom. "A csuvas ember nyugodtan bízza életét és vagyonát a rokonaira, "Rokon a rokon nyáját szívesen õrzi", idézi közmondásukat is Berecz. A sördal ünnepélyes és tiszta költészet. Íme milyen képekbõl, illetõleg formai elemekbõl épül fel egy rövid örömhír: "Sárga nád tövibe sárga víz áll,/ tavasz jöttét így tudd meg!/ Sárga paripa kipányvázva csûrnél áll,/ rokonok jöttét így tudd meg!" A rokonok paripáit a sárga nád metafora, a rokonok jöttét a tavasz jöttének öröme szemlélteti. A rokonság magva, a család, ezen belül az idõsebbek iránti gondoskodás a csuvas nép lelkületének egyik legfontosabb jellemzõje. Tudják, hogy "Sárga lónak nyolc lába nincs, egymagunknak két élte nincs."

Befejezésül hadd idézzük magát az elõadót elhivatottságáról, ars poeticanak is tekintheto vallomásáról: "Az elsõ dalokat édesanyámtól tanultam, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfafa és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tud ma is. Majd húsz éve gyûjtök Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Szatmárban, Nyírségben... dalokat, meséket, tréfákat... embertársaim örömét keresgélõ énekes, mesemondó lettem. Így amirõl éjszaka álmodom, azt csinálom nappal. Óvodásoktól nyugdíjasokig, nevelõ intézettõl parókiáig mindenféle rendû és rangú ember "használ" - hazám az elszakadt részekkel, és a diaspóra is.

Kedves dalaim és meséim a honát keresõ és a nagyon szerelmes ember gondolatait hordozzák. Felnõttekhez szólnak inkább. 1997-ben "Bú hozza, kedv hordozza" címmel néprajzi tanulmányt jelentettem meg a néphagyomány ismeretlen "zeneesztétiká"-járól, most utóbb rokon népek sört dícsérõ költészetét ültetgetem át magyar nyelvre. Mûsoraimban a magyar népdalok és népmesék a fõszereplõk. Váltakozva adom el õket, egyiket a másikkal pihentetve. Hangvételüket az határozza meg, hogy nagyrészüket magam gyûjtöttem. A meséket ezért nem irodalmi nyelven, és nem kötött szöveggel mondom, hanem különféle, a köznyelvben alig ismert, ritkán használt szavakat beépítve, és a rögtönzésnek tág teret adva. Hiszek az önálló, Kodály által is fölvázolt magyar énekstílusban, amely valahol ott lappang a magyar népdalok kútfõinek torka mélyén."