Hukkle - a 27. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál magyar sikerfilmje

Egy darab természet elevenedik meg itt, amott egy másik válik felfejtetté a kamera nagyítólencséje alatt, elbûvöl az élet sokhúrú, felfokozott rapszódiája, a sokszín titok. Idegborzoló képváltakozások indítják a Hukkle cimû magyar filmet, zavar és izgat, hogy nem veszünk észre a jelenetek között semmiféle összefüggést, nincs lezárása semminek, nincs folytonosság majdnem semmiben.


szeptember 27.
Dancs Rózsa

Csak az "alapzene", a meg nem állítható, csupán olykor ritmust váltó emberi csuklás.
Az végig megmarad a filmben. Ez a "narrator". Az öreg padka is kitart az öreg emberi test súlya alatt, nem omlik össze, pedig a pusztulás feltartóztathatatlan.

Szép magyar táj, tipikus magyar falusi emberekkel, idõtlen korban - ma és mindig. A természet végzi a maga dolgát, a falu éli a maga eseménytelen életét. Minden olyan harmonikusan munkálkodik, mint egy óramû, amelynek az ingája visszabillenve a természeti szépet, elõrelendülve a tovalibbent idõt mutatja. De az id síkok között valami nyugtalanító üresség sejthet.

Fonódik-szövõdik a gazdag díszítõ elemekkel pompázó életlepel, és van egy pillanat, amikor úgy érezzük, hogy nem lebbenthet fel, mert veszélyes dolog mögé tekinteni. Pedig a felfokozott, felerõsített zajok, a soha nem látott, a természeti titkok fókuszba emelése mind arra ösztönöz, hogy mozdítsuk meg ezt a színes, hímes, csodálatos takarót. Mert valaminek lennie kell ebben a bukolikus, szinte álomba szenderült világban, ami emberi tapasztalatainkhoz idomítható. A galuskával tálalt csirkepaprikás várja a városból hazalátogató gyerekeket, a néz szájában összefut a nyál, és még mindig nem tudjuk elképzelni, hogy itt egy ördögi mechanizmus szemtanúi vagyunk. A kislány halálával hirtelen rájövünk, hogy az egyforma üvegecskékkel pepecsel öregasszony mérget adagol, amelyet aztán az asszonyok a férfiak meggyilkolására használnak.

Hidegvérrel, közös szövetségben, praktikus tárgyilagossággal. Hogy fennmaradhassanak a szegénységben. Vagyonért, pénzért összekovácsolódott gyilkos asszonyi gépezet végzi a maga pokoli dolgát. Alig fogható fel, hogy miként válhatott ennyire egyértelmûen közösségi morállá a férfiírtás ennek a falunak az életében. A végzetes tévedés, a gyereklány halála mintha a világmindenség lélegzetét is megállítaná egy pillanatra - elakad a csuklás, megfagy a levegõ, hogy azután elinduljon ismét, ritmikusan, közönyös folytonossággal hirdetve, hogy ilyen az élet. Gyönyörû és termékeny, sötét és pusztító, és nincs kiút bel le.

A természet törvényei az ösztönök világát mûködtetik, ennek megfelelõen választódnak ki az életrevalók, a túlélõk, az erõsek, az emberi társadalom gyilkos szelektálását azonban tudatosan végzi egy sötét szövetségben egyesült asszonyi lelkiség. Az ösztön és az értelem szférájának erre a párhuzamára építette rendezõi koncepcióját Pálfi György.

Mert a világ egységes, egész, csupán a szerkezetében állnak be mûködési zavarok. Mesterien megalkotott bûnügyi film, amely izgalomba hozta a 27. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál résztvevõit. A nézõk a vetítést követõen hosszasan faggatták a jelen lévõ Pálfit, aki a forgatókönyvet is írta. Nemcsak a magyar, hanem az angol nyelvû közönség és a szakemberek is elismeréssel nyilatkoztak a filmrõl, és egyre többet szerettek volna megtudni arról a világról, amelynek egy darabja lejátszódott a vásznon.

Hogy valós magva is van a történetnek, azt nemcsak a keretül szolgáló ozorai zsánerképek, hanem az a tény is elárulta, hogy nem hivatásos színészek, hanem a Kesernyésnek nevezett falu lakói szerepeltek benne. "Önök az elõ nézõk, akik nyilvánosan láthatják a filmet", mutatkozott be Pálfi a vetítés elõtt. Utána pedig elmondta, hogy "A történetet valóban a múltból vettem. A 20-as években derült fény egy bûtényre, az I. világháború után egy kis faluban az asszonyok úgy szereztek maguknak vagyont, hogy megmérgezték a férfiakat és a nagy szegénységben így tartották el a megmaradtakat, mármint úgy, hogy kevesebben lettek... Minden kis közösségnek van titka, amely fedve marad az elõtt, aki nem abban a faluban nevelkedett.

Amikor ebbe a kis faluba érkeztem, a fülembe jutott egy-két ördögi anekdota, de nem akartam, hogy a helyszínül választott falu és annak közössége a saját titkaival szerepeljen. Ezért választottam filmem témájául a korabeli, országosan ismert bûnügyi történetet. Ez volt az évszázad magyar "bûnténye".

A film végén egy lakodalmat látunk, amelyben az asszonyok énekelnek: 'Ki az urát nem szereti, nadragulyát fõzzön neki...', ezek szerint ez volt a méreg?
"Nem, hanem a magyar virágoskertek kedvence, a gyöngyvirág, amelynek fûzete halálos méreg."
A természeti elemek szerepére kérdezett rá egy nézõ.

"Azt szerettem volna elérni, hogy az emberek, állatok, a tájelemek egyenl súlyt kapjanak, és a filmnyelvet is úgy építettük fel, hogy a történet egyenlõ értéket kapjon azokkal a részletekkel, amelyek bemutatják ennek a kis közösségnek az igazi arcát. Egyúttal érzékeltetik azt is, hogy a sokszínû világban él ember egy nagyobb rendszer része."

A közönség hatalmas tapssal jutalmazta azt a hozzászólást, amelyben a nézõ az operatõr munkájáról nyilatkozott. Mert Pohárnok Gergely olyan filmezést valósított meg, amilyenre még nem láttunk példát ebben a modern, számítógépes technikákra alapozó világban. Mi a szerepe a modernkori elemekkel, amerikai vadászrepülõgép, fülhallgatós zsebrádió, mikrohullámos kemence stb. megvalósított idõszer sítésnek a múlt ilyen pokoli megidézésében?
"Ez a jelen. Még ma is érezni egy-egy kis, zárt közösség levegõjében, hogy van valami titkuk, ami összetartja õket."
Igazi krimisorozat játszódott le a szemünk elõtt, érdekes módon azonban erre elég késõn döbbentünk rá.
"- Szándékos rendezõi fogás volt ez a "késleltetés"?
"Olyan filmet akartam alkotni, ahol látszólag nem történik semmi, akárcsak a valóságos életben. Csak lassan ébredünk rá, hogy nagyonis zajlott körülöttünk az élet, és szinte észrevétlenül részeivé váltunk egy nagyobb rendszernek."

Pálfi György az idei budapesti Filmszemlén a Hukkle c. munkájával elnyerte az elsõ filmes díjat és a külföldi kritikusok Gene Moskowitz díját. A film további életét a soron következõ fesztiválok döntik el, többek között a San Remo-i és a brit-kanadai-vancouveri nemzetközi seregszemlék.