Karácsony a keresztény világ legszentebb családi ünnepe. Nem az a fényözön teszi kiváltságosan jelentőssé ezt a napot, amelyben a fejlett nyugati országok gazdag fogyasztói társadalma megfürdet bennünket, hanem a pénzre nem váltható szeretet. A kereszténység nem remélhet nagyobb földi ajándékot annál, mint amit megadott nekünk a Teremtő: egyszülött fiát, bűneinket megváltó Jézus Krisztust. A karácsony éjszakáján megszületett Jézus mindenkié, aki hisz őbenne. Ez a hitünk szeretetben, egymás féltésében, segítségében ölt testet. József Attila számára a karácsony bibliai szimbolikussága a családi harmóniára való sóvárgást jelenti. A zsenge életkorban árván maradt, idegenek között hányódó költő számára ez a vágy, az egyéni boldogságvágy az élet értelmévé tágul. A vers tartalma a jól ismert bibliai történet: a Megváltó születését köszöntő három király üdvözlése. A vallásos vershelyzetet földivé változtatja a "kismama" szemérmes, de anyai féltésből adódó határozottsága, amint elköszön a látogatóktól.

A költemény kétféle területről vett képanyagból építkezik: a valóság és a képzelet elemeiből. Valóságra emlékeztető a három király alakja, akik naiv magyar népi humorral jelentik be érkezésüket: "gyalog jöttünk, mert siettünk". Mint jó atyafiak, amikor "Úgy hallottuk, megszülettél./ Benéztünk hát kicsit hozzád..." Kedves esetlenséggel magyarázkodnak, hiszen tudják, nem illik vendégségbe üres kézzel menni, de "Főtt kolbászunk mind elfogyott, /fényes csizmánk is megrogyott" a nagy sietségben. Csak a népmesékben lehetséges az a teljesítmény, amelyet a "szerecsenyek" országától a jászolig "gyalog" megtesz a három király.

Figyeljük meg, mennyire földi, mennyire ismerős a befejező rész: "Irul-pirul Mária, Mária, /boldogságos kismama.../ ...Meg is kéne szoptatni már..."

A képzelet, illetőleg a bibliai legenda területéről való az irányt mutató "lángos csillag", "kis juhocska mondta" motívum, valamint a fohásszal összekapcsolódó hit, hogy "Megváltó" született: "Segíts, édes Istenem." "...szegények királya lettél."

"Üdvösségünk, égi ország!"

A kétféle ábrázolásmód sajátosságainak egymásba fonódása feszültséget eredményez. Ez a feszültség azonos az érzelmi fokozással, és végkicsengése az az áhítat, amely a karácsonyok lelkiállapotát jellemzi. József Attila azt a családias mozzanatot választja jelképi mondanivalója közvetítésére, amely a legtöbb meghittséget, melegséget és ünnepélyességet jelenti az ember életéhen: a legnagyobb családi örömöt, a születést, a gyermekáldást.

A művészi üzenet azokban a zenei, hangtani, képi és mondattani sajátosságokban realizálódik, amelyek jellegzetesen József Attilai-vá emelik a verset. Ez a jelentés tehát rejtett módon van jelen, és nem más, mint a költő vágyódása a családi melegre, a gyermekáldásos boldog karácsonyi hangulatokra. Az anyaságot a szentség szférájába emeli. Ezáltal a születés konkrét jellegét és jelentőségét egyetemessé tágítja. Ezt az általánosító tendenciát szolgálja az
alaphelyzet megválasztása, a bibliai keret is: a Megváltó születését szimbólumként használja az életét befonó, ki nem elégített vágy közvetítése. A költő személyes érzése, a sóvárgás földi jellege kizárja a transzcendenciát, de maga a verset ihlető lelkiállapot a vallásos áhítathoz közelítő ünnepélyesség hőfokára emelkedik.

A három király beköszönése és bemutatkozása a zsoltáros hangulatnak megfelelően a biblikus kifejezési módot követi. Az első három versszakot záró bemutatkozás látszólagos pongyolasága, a hang közvetlensége fokozza annak a versmelódiának komoly-játékos hangulatát, amely a karácsonyok ünnepi atmoszférájával azonosítható. Az epikus előadásmód folytonosságát az utolsó strófa hat sora töri meg, amelyekben: a "boldogságos kismama" érzései vezetődnek le. A költemény hangulati egységét az biztosítja, hogy mindenki az esemény jelentőségéhez igazodik. József Attila ezt az érzelmi túlfűtöttséget nagyfokú formai sűrítéssel valósítja meg. A tömörítést szolgálja a már kiemelt biblikus keret, amelyet grammatikailag a köszönések biztosítanak. A négy versszaknak megfelelően négyszer hangzik el üdvözlő, illetőleg búcsúzó mondat: "Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!", "Istenfia, jónapot, jónapot!", "Adjonisten, Megváltó, Megváltó!", és a búcsúzás: "Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!" Ez az ismétlés tulajdonképpen az alapdallama is a versen végigvonuló zenének. A beköszönés és az elköszönés között belső ellentét feszül. A boldogságos anya büszkesége és gondja földi asszony boldogsága és féle1me, a három király személye csak metaforikus, a kisdednek a Megváltóval való azonosítása is jelképes - mind arra szolgál, hogy az élet születését és az anyai boldogságot egyetemes érvényűvé tágítsa. A kötőszó nélkü1 egymáshoz kapcsolt rövid mondatok tartalmilag pátosz és megkapó esetlenség, boldog meghatottság és tréfás magyarázkodás keverékei. A költemény komplex képeiről elmondhatjuk, hogy földi, mindennapi élet konkrét fordulataival fonódnak egymásba: "Lángos csillag állt felettünk", "Üdvösségünk, égi ország!".

Ezek együttesen segítik az érzelmi fokozást, ezáltal a zsoltárosan komoly hangulatokat a bölcsőringatás gyöngédségébe simítva.