A vizuális művészetek világának is van hamupipőkéje. A textiltervező nemcsak a megrendelő igényeit kell hogy kielégítse, hanem figyelnie kell arra is, hogy az a szakszerűség belső hangját és alkotókedvét véglegesen el ne némítsa. 

A művész mindig az adott feladatnak, kötelességnek, helyzetnek rendeli alá tehetségét, mert ezt kívánja a megbízás, amelyre szerződést kötött. És csak ő, a tervező tudja, mit jelent egy kidobott rongydarabban felismerni hosszú órák munkáját, gyötrelmét, szenvedélyét. Névjegye nem kerül rá a végvásznakra, amelyekre a lelkében röpködő madarakat, lepkéket, a moccanó virágokat kivetíti.

Kun Emília textilművész a legszerényebb alkotók egyike. Az ontariói Hillsdale-ben lakik, a szó igazi értelmében vett festői környezetben. Életének a természet nemcsak kerete, hanem mindennapjainak pótolhatatlan része. Fák, kövek, virágok, füvek lüktetnek, állatok, bogarak és madarak hemzsegnek körülötte. Nevét alig ismeri a világ, legalábbis itt, Kanadában, ahol a múzsákat a lehető legmostohábban kezeli a pénzben érző, élő és gondolkodó társadalom. Pedig ő minden lakásban jelen van - egy-egy textildarabban legalább.

Kun Emília csodálatos kelméket tervez, amelyeket digitális eszközökkel önt végleges formába. Alkotói módszere a grafikától a fényképezésig nagyon sok területet fog át, hogy aztán a fonalak harmóniájában, varrott, szövött változatban kerüljön a megrendelő asztalára. Eközben azonban álmodik - műalkotásokat, a kolozsvári művészeti akadémián és a nagybányai festőiskola utódaként elképzelt nagy műveit álmodja formába. Így született meg egyik legmegrázóbb nagyképe, az 1956, amelybe belesűrítette a szabadságáért megindult magyar nemzet minden reményét, fájdalmát, szépségét és keserűségét. Csupa lüktetés, csupa erő a kompozíció, amely ennek a tragikusan felemelő történelmi eseménynek állít maradandó emléket.

A digitális fényképezés technikai megoldásai segítik a sokszínűség megvalósításában, ám nem tudják benne háttérbe szorítani a művészt. Minden, amihez mint alkotó hozzányúl, az adott témának, helyzetnek és hangulatnak rendelődik alá. Alkotásai közül nyugtalanító kisugárzása tulajdonképpen csak a modern nagyvárosi témájúaknak van. A metropolis elidegenedési életérzésére figyelmeztet pl. az Urban Zoo c. fotókompozíciója, vagy a CN Torony torzított, a természet törvényei előtt térdre kényszerülő épületcsoda képe. Kun Emília munkásságának egészét azonban a művészi szép jellemzi. A klasszikus összhangot örökíti meg a budapesti bejáratok és ablakok fényképsorozatán, a természet ezer arcát a virágok, kövek, vizek közelében és textilbe viszi át a kanadai levelek végtelen skáláját. Tulipánok fegyelmezett elrendezéséből a megtartó szerelem lángja lobban fel, az Ontariót jelképező Trillium pedig a tartomány titokzatos természeti szépségeit sejteti. Gyökerek kapcsolják össze a mélységet az éggel, templomok gótikája kezd új életet egy-egy faliszőnyegén.

Kun Emília művészi nyelve sokszólamú, és mindig mondanivalója szabja meg, hogy melyiket használja. Vizuálisan szépen felépített alkotásai derűsek, szinte minden képi megfogalmazásából kicsendül az élet szeretetének muzsikája, mert számára a teremtés örömforrás, amely az erdélyi szülőföld, a nagybányai nagy festők örökségeként is felfogható.

Nem tudjuk, ki izzadta kezünk alá nyári napozóruhánk mintáját, karácsonyi abroszunkat, ezért nem is becsüljük meg igazán azokat. Pedig igazi művész alkotásai azok, amelyeket nem árt megsimogatnunk tekintetünkkel. S talán nincs messze az idő, amikor lakásunk falára is büszkén akasztunk majd egy-egy Kun Emília-munkát, mert múlhatatlan szépségükkel megnyugtatnak és gyönyörködtetnek.