A klasszikus magyar költői iskola egyik tehetséges és népszerű művelője, s a Kanadai Magyar Írók Köre alapító tagja, Németh Ernő 1903-ban született Kecskeméten. Szegeden doktorált jogtudományból, majd a Nemzeti Bank  tisztviselőjeként dolgozott. Az októberi forradalom leverése után érkezett családjával Kanadába, s Ottawában telepedett le, melyről mint ,,Tisztafényű város"-ról emlékezett meg:

Régen megszerettem e várost,
tizenöt éve tartó szerelem,
hozzá nőttem, mint gyümölcs a fához,
együtt ébred és lélegzik velem...

Költészetében a huszadik század eleji hagyományos magyar versformát követte, versei iskolapéldáját adják a tökéletes verstechnikának, a rimnek, a ritmusnak, az érthetőségnek, a szépnek. Első kötete, Októberi árnyak, 1966-ban jelent meg. További írásai éveken át újságokban (Magyar Élet, Katholikus Magyarok Vasárnapja), folyóiratokban és antológiákban láttak napvilágot. Bár kanadai környezetét megértéssel, gyakran hálával fogadta, lélekben megmaradt európainak, illetve magyarnak. ,,Idegen ég" című versében így szól ezzel kapcsolatban: "Idegen ég fénye alatt járok, / idegen ég tőled mit sem várok..." Idegen számára a falu és a város, idegen a dal, hidegen cseng az idegen szó a lelkében. ,,Idegen ég, mennyi van még hátra?" A haza tiszta emlékét hordozza szívében. ,,Hazám! - amikor neved kimondom, - érzések hulláma fut át rajtam..."- írja ,,Önéletrajz" című versében. Majd a ,,Halvány fényednél" címűben így szól:

Tengerekre hoztalak magammal,
s bennem mélyen elmerül világod,
hogy is gondolhatnék rád haraggal,
megbocsátást inkább tőled várok;
magammal hoztam tájaid csendjét,
megvígasztal, fáj is ez az emlék.

A haza emléke mellett a család, a társadalom, a hit, az erkölcsiség hatja át gazdag költészetét. Édesanyjáról írja: Anyám szelíd volt, mint a fűzfa, / s olyan szomorú is talán... Szeretett hitveséről is gyönyörű verseket írt egész pályája során. Az októberi forradalom emléke mély nyomot hagyott lelkében. Számtalan verset írt róla, felidézve az elnyomás nehéz éveit, a szabadságharc röpke pillanatait, a kilátástalan de hősiesen vívott harcot (,,Tizennégyévesek," ,,A Corvin közben," ,,Októberi árnyak"). Ez utóbbiban így emlékezik pesti fiatalokra, a szabdságért életüket áldozó hősökre és mártírokra:

Nem látta már a szálló estét,
hű fegyverét a lába mellett,
valami megmarkolta testét,
hívó szóra indulni kellett,
kötelesség parancsszavára
támolyogva roggyant a térde,
indult az örök-éjszakába,
hogy a társait utolérje.

Az évek múlásával egyre nosztalgikusabb hangon szól a szülőföldről, melynek megitta ,,szeretet sugárzó forrásvizét" (,,Önéletrajz"), s a hozzá fűződő városokról, személyekről és tárgyakról, a vidám szüreti emlékekről, a diófáról, a szép őszi tájakról. Ezek a költemények, mint a gyönyörű cselló-zenére emlékeztető Németh-versek általában, nagy népszerűségnek örvendtek nyomtatásban, de különösen élő előadásban irodalmi esteken és hazafias ünnepségeken. Nagy Imre írja róla: ,,Kedvenc évszaka az ősz, ez az év alkonya... Fények, hangok, színek, álmok fonódnak össze és viszik haza az olvasót..." Posztumusz kiadásban jelent meg Megtalált évek (1987) és a 407 oldalas életmű: Összegyűjtött versek (1989). Ottawában halt meg 1987-ben.