Az ember azt hinné, hogy a szeretet csupán lelki mozgatóerő, amire azért mégsem lehet építeni, mert egy erősebb szélvihar, mondjuk gyűlölet szította, el is söpörheti munkánk eredményét. Akkor előáll egy Tanár, mosolyogva, és azt mondja nekünk, hogy szeressük magunkat, azt, amink van: dalainkat, köveinket, imáinkat, azokat az embereket, akik megtartották ezeket a kincseket nekünk, és akkor mi fennmaradunk a történelem sodrásában. Ezt olyan egyszerűen, olyan sallang és pátosz mentesen mondja, énekli, muzsikálja el, mint ahogy a tavaszi szél vizet áraszt vagy, ahogy ama kiskacsa fürdik fekete tóban.

Január 13-án a torontói Magyar Kultúrközpontban hallgattuk meg Dr. Barsi Ernőt, Bartók Béla és Kodály Zoltán volt tanítványát, aki Mesterei hagyományát követve, életét - többek között - a néprajzkutatásnak szentelte. Többek között, mert ezzel párhuzamosan hegedűművész, főiskolai tanár, lelkész, kántor, tudományos előadó, író - a magyar kultúra elhivatott terjesztője, mentője. A magyar nemzeti tudat fenntartatásáért, ahol kell, felélesztéséért minden fáradságot vállaló tudós.
Az előadást dokumentumfilm vetítésével kezdte az est házigazdája, Bede Fazakas Zsolt, a Magyar Kultúrközpont kulturális igazgatója. A Sós Ágnes készítette Félálom c. film mintegy ízelítőt nyújtott abból a sokfelé ágazó, de minden területen alapos szakmai tájékozottsággal megalapozott tevékenységről, amelyet a 85. életévét taposó Barsi Ernő végez.

Ezután került sor a tulajdonképpeni közvetlen előadásra, amely a szülőfalu, Sály bemutatásával kezdődött. Jó értelemben vett lokálpatriotizmusból kaphattunk életre szóló leckét, mert ahogy Barsi Ernő beszélt bölcsőhelyéről, szinte visszaröpítette időben és térben a képzeletet.
Csak az előadást követő rövid beszélgetésünkből derült ki, hogy tulajdonképpen földiek vagyunk, mert az ő édesanyját nagyapám szülőfalujából, Kisborosnyóból űzte Nyugatra az 1916-os román betörés, apja pedig Málnáson született, egy futamodásra valamikori otthonomtól. Szívére tett kézzel említette tragikus sorsú osztálytársamat, Salamon Anikót, akit szakmai tanácsokkal látott el doktori értekezésének írásakor, és felsóhajtott: "Istenem, kicsi a világ!"

Igen, a világ valóban kicsi. Ez talán nem is mindig jó, de Dr. Barsi Ernő előadása után jónak, jobbá tehetőnek látjuk, ahol mindenkinek megvan a maga helye és szerepe.
De csak akkor, ha akár ars poeticának is tekinthető tanítását magunkévá tesszük: "A szeretet sugározzon mindenüvé, mert szeretet nélkül nem lehet sem muzsikálni, se tanítani, se írni. Szeresse mindenki az övéit, saját népét és értékeit, hogy a másokét is szeretni tudja."
Sályban tanító szüleitől kapja a népi kultúra értékelésének  példáját. A gazdag népzenei hagyománnyal rendelkező falu után Sárospatakon folytatja tanulmányait, ahol Dr. Szabó Ernőtől tanul hegedülni, és pataki diákként kezd népdalgyűjtésbe is.

Teológiai tanulmányait szintén Sárospatakon végzi, azután a Budapesti Zeneakadémián hegedűszakon tanul tovább. Itt kerül kapcsolatba Kodály Zoltánnal, aki az Akadémián népzenét tanít. Nevelői munkáját Sályban kezdi, ahol megírja első, országos elismerést kiváltó munkáját, Sály falu zenei művelődése címmel. 1947-ben az akkor létesülő győri Állami Zenekonzervatóriumba kerül, ahol tanítás mellett ismeretterjesztő előadásokat, falusi hangversenyeket tart. Feleségével, Varsányi Idával a magyar klasszikus és népzene népszerűsítését szolgálják évtizedeken keresztül hangversenysorozatokat szervezve.

Az ötvenes évek derekától rendszeres népzenegyűjtést végez, aminek eredményeit doktori értekezésében dolgozza fel 1970-ben az ELTE-n. Hatalmas életművéből munkáinak egyik kiadója, Takács Zsolt hozott Torontóba néhány szép példányt. Ezek egyikének borítóján olvassuk, hogy "A hallott szó elvész, a leírt megmarad." Hadd tegyük hozzá: és megőrzi írójának  lelkét is. Dr. Barsi Ernő szeretetre épített szellemvárát.