Magyar Krónika
Montréal,augusztus 8.
Lelkes Viktória, I.A. Magyar-Hon-Lap
|
|
...aztán új gyerekek jöttek folyamatosan ... |
Akik követik a magyarországi, de akár itteni vallásos "eseményeket", biztosan hallottak már Csaba testvérről, és az ő jótékony munkásságáról. Lassan húsz éve annak, hogy először szárnyai alá vette azokat a gyermekeket, akik árvák voltak, vagy épp a szüleik nem tudtak róluk gondoskodni. Akkor egyedül volt, de ma már sok segítője van, s ami akkor elindult, ma kiterjedt egész Erdélyre. Több mint 50 városban vannak otthonok, és több mint ezer gyermeket nevelnek, és készítik fel őket az életre. Sok-sok értékes lélek, amely az atya nélkül talán elkallódott volna.
Nemrég mi is Déván jártunk, ott beszélgettem Csaba testvérrel:
Mikor kezdődött a gyermekotthon "élete", hogy jött ennek az ötlete?
Azt gondolom, hogy Felvidéken is vannak ifjúsági lelkészek, például mint a Sanyi atya (Puss Sándor jezsuita atya szerk.), és én is egy ilyen lelkész voltam a gyulafehérvári főegyházmegyében és ott 1992-ben szerveztünk egy ilyen tábort szegény gyerekeknek, utcagyerekeknek a nyáron, persze azelőtt is foglalkoztam velük, de ez a tábor nagyon szépen sikerült, nem akartak hazamenni a gyerekek a végén, és mondták, hogy csináljunk egy éves tábor, az elején csak kacagtam, de aztán azt mondtam mért is ne csinálhatnánk, és most zárjuk a 17 ilyen éves tábort. Hát így indult, az első gyerekek, akik akkor bejöttek most már nagyjából mind kikerültek, idén végeztek az utolsók az egyetemen, de aztán új gyerekek jöttek folyamatosan és most is több, mint 50 helységben több, mint 1800 gyermeket nevelünk.
Milyenek voltak a kezdetek? Kaptak segítséget eleinte?
Az elején az államtól, ugye állami monopólium volt akkoriban itt is, de ha jól tudom Felvidéken is, a gyermeknevelésben civil a pályán, és ha ez a civil katolikus pap, a tetejébe még magyarul is beszél, biztosan szegény román testvéreinknek nem volt könnyű lenyelni, de idővel megtanultunk bízni egymásban, és úgy érzem mára már elég jó partneri viszonyban vagyunk a hatóságokkal is. Hisz együtt lehet működni. Egymást kölcsönösen meg kell tudni "szelídíteni" és nemcsak a gyermekeket, a szülőket, de a hatóságot is. Én hiszem, hogy jó szóval, szeretettel meg ehet győzni őket, hogy nem vagyunk ellenségek, ellenfelek.
Biztosan voltak nehezebb időszakok, hogy vészelték át - Isten segítsége mellett?
Az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, és keresi hogy kit nyeljen el, tehát ez folyamatosan itt van, és nem szabad, hogy éberségünk elaludjon, mert mindig van/adódhat valami gond, baj, és nemcsak a gyerekekkel, de kollégákkal, hatósággal, anyagi dolgok, de mikor éppen nem várja az ember, pont akkor "reped el egy cső, és önt el mindent a víz" , de ez hozzátartozik az élethez, és azt hiszem, hogy a földön Mennyországot nem lehet teremteni, és mindig lesznek sebek, fájdalmak, és ezeket alázattal kell tudni elfogadni. Sokszor mondtam a kolléganőknek, munkatársaknak is, hogy bizalommal forduljanak hozzám, mondják a kérdéseiket, kéréseiket, gondjukat, bajukat, és nem biztos, hogy meg tudom oldani, de legalább egy jó székelybácsis viccet mondok nekik.
Hallhatnánk mi is egy ilyen viccet?
Hát igen....Nagyon sokan panaszkodnak a gazdasági válságról, hogy milyen nagy baj van, az emberiség most nekiment valaminek, és akkor eszembe jutott az a vicc, mikor a székely bácsi megy haza a kocsmából, és nekimegy a villanypóznának, elkezdi tapogatni, megy körbe kereken, tapogatja, egyszer csak felsikolt: "Jaj, Istenem, be vagyok falazva!" És úgy gondolom, hogy az emberiség valaminek nekiment, de annyi más út van, és ha most hirtelen a fogyasztás, a birtoklási lehetőség kicsit meg is akadt, nem azt jelenti, hogy más irányba nem tudnánk menni. Hisz az egymás iránti szeretetben, a művészetben, és tényleg annyiféle dologban megtalálhatja az ember a boldogságot, mért pont épp a bevásárló-központokba való járkálástól függne?
Mit üzenne azoknak (azoknak a fiataloknak), akik ezt a cikket/interjút olvassák?
Ne higgyék el, mikor azt mondják, hogy nem lehet, nincs tovább, olyannak kell lennünk, mint a fenyőfa gyökere fenn a Hargitán, amely nem a kövekkel küzd, hanem a kövek közt megtalálja a repedést, továbbmegy és életet talál, és éppen ez a kő, amely látszólag akadály neki, segíti őt a viharban, ezekbe a kövekbe kapaszkodik meg, hogy talpon maradhasson. És így van a mi életünkben is, nem kell leülni mikor látunk valamit, hanem el kell mennünk mellette, meg kell találnunk a megoldást, és azt hiszem, hogy ezek a gondok erősebbekké tesznek minket... Ugye a súlyemelő sem haragszik a súlyra, melyet nap mint nap emelget, ő ettől súlyemelő, melyet nap mint nap emelget, ő ettől lesz bajnok.Nekünk sem kell sírógörcsöt kapni a bajoktól, hanem Istenben bízva le kell tudnunk küzdeni ezeket.
|