Magyar Krónika
Toronto,augusztus 20.
Dancs Rózsa 

	. Szervátiusz Tibor: .a 301-es parcella

Egy kicsi, akár zsebkönyvnek is tekinthető kötet a Mindörökké, Erdély. A Kairosz Kiadó 2009-ben adta ki Szervátiusz Klára csokorba foglalt beszélgetéseit férjével, Szervátiusz Tibor szobrászművésszel.

Nem érdeklődéssel, hanem sokkal inkább izgalommal nyitottam rá az első oldalra, ami gondolom, az imádságos cím után nem is meglepő. És már ott, a művész írta bevezetőben ilyen vallomást olvashattam: "Ha magyarnak születtem, a művészetet is anyanyelvemen kell beszélnem. Vállalom népem hagyományait, sorsát, történelmét, múltját, jelenét és jövőjét. Keleti szép örökségünket Nyugatba ötvözve."

Ünneplőbe öltözik az ember lelke, mielőtt továbblapoz.

A könyvecske felépítése hagyományos szerkezetű, nem ugrik át időn és téren, szabályos kronológiát követ. A kolozsvári gyermekkor emlékeivel indít. Azzal a képpel, ami Észak-Erdély életének legszebb történelmi mozzanatát jelentette. 1940. szeptember 11-én a magyar honvédek bevonultak Mátyás király szülővárosába, mert Észak Erdély huszonkét évi gyötrelmes várakozás után visszatért. "Ez az életem legszebb élménye, semmi sem múlta felül azóta sem." (8.o.)

Ebből a felvillantott képből eredezteti Szervátiusz Tibor ars poeticájának egyik tételét: ".a magyar történelem, annak nagy mozgatórugói: a szabadságharcok, a honfoglalás s az előtte való idők. Ez sok művemnek az ihletője, kiindulópontja lett." (12.o.)

Édesapja kíséretében tett gyermekkori barangolásai megismertették szülőföldjével - a havasok csúcsaitól "a legapróbb fűszálig", és mondja:"ezek növelték ragaszkodásomat Erdélyhez, úgy éreztem, összenőttünk mi ketten, mindörökké."

Miközben ifjúkori ihletforrásairól mesél, történelemmel, szociográfiával, néprajzzal és politikával ismertet bennünket. Székelyföld, Kalotaszeg, Moldva jelenik meg előttünk, a művész szemével látjuk a "pompás magyarok" Kalota parti felvonulását, a "gyönyörű parasztfejeket". Ezekből született létportrékat látunk magunk előtt, a székelység jellegzetes vonásait magukba sűrítő alkotásokat. És a felfedezés, a tényfeltárás erejével mutatja be a moldvai csángók életérzését, sorsát, szokásait, hiedelmeit. A világtól elzárt, anyanyelvében, vallásában máig nyomorított moldvai csángók iránti érdeklődése régi keletű, ma még divatba is jött anélkül, hogy kitermelt volna valamiféle lényegi változást. Ősibb kultúrát és archaikus nyelvet, ősrégi, az össznemzet előtt ismeretlen szokásokat őriztek meg a moldvai csángó magyarok, hiszen - ahogy tudjuk és maga is meséli - "Nagyon tiltották, hogy a csángók közé magyarok menjenek vagy más idegenek. Hiszen az ő ősi kultúrájuk napnál világosabban mutatta meg, hogy honfoglaló népe vagyunk e földnek. Hogy mi vagyunk a honfoglaló népe!... Megláttam és megszerettem a népet. Az én népem ők, akiktől tartást, becsületet tanultam, a művészetemhez ihlető forrást találtam náluk." (17-19.o.)

Nem könnyű egyetlen művésznek sem elindulnia hírneves szülője nyomdokain, és keserves harcot kell folytatnia, amíg megtalálja a maga egyéni útját, stílusát, kifejezési formáját. Szervátiusz Jenő erdélyi művészfejedelemnek számított, aki elvárta fiától, hogy őt túlszárnyalja. Ennek a módját azonban a fiúnak kellett megtalálnia. Ennek az elvárásnak mindketten tudatában voltak. Tibor ezt így fogalmazza meg: ".kerestem az élményeket, amelyek kiindulópontjaim lehetnek. Ilyenek voltak a székelyföldi, erdélyi, moldvai barangolásaim. A valódi népi művészet megismerése, s ebben jelentősége volt a népzenével való találkozásomnak is. Mindezek összeadódtak bennem, és fokozatosan alakították, érlelték formavilágomat, a kompozíciós elképzeléseimet, a szerkezeti megvalósításaimat. És mindezekből alakult ki évek hosszú során az én egyéni stílusom." (30.o.)

Ennek az egyéni stílusnak megvalósításai a későbbi, a mai hatalmas életművet kitevő, a nemzeti sorsot megjelenítő szobrok. Ezek közül való a Tüzes trónon c. nagy Dózsa-szobor is, amelyet ha "a hátára fordítanánk, kirajzolódik Nagy-Magyarország térképe," állapítja meg Szervátiusz Klára.

"Nem terveztem," vallja a művész, "így alakult. S nem véletlenül alakult így. Hiszen ez a magyar tragédia bennem volt, bennem van, s minden művem ennek az átérzéséből, vállalásából jött létre. Dózsa ismeretes, ismert a tragédiája. Ennél tágabb értelmet akartam adni a műnek, besűríteni a bukásainkat, tragédiáinkat, a későbbi tüzes trónjainkat. Benne vannak tehát a későbbi forradalmi bukásaink, de benne van Trianon is. benne van az egész huszadik század,. az egész emberiség tragédiája benne sűrűsödik." (44-45. o.)