Miska János
A magyarsággal foglalkozó kanadai irodalom első pillantásra elég késeinek és szegényesnek tűnik. Számarányunkhoz – az 1991-es statisztikai felmérés szerint 213 ezer lélek vallotta magát magyar származásúnak – és eredményeinkhez viszonyítva valóban alacsonynak látszik a velünk és főleg a harmincas évek bevándorló magyarjaival foglalkozó irodalom. Ez különösen akkor tűnik fel, ha a más népcsoportokkal, a germánokkal, a skandinávokkal, a szlávokkal foglalkozó tekintélyes mennyiségű irodalomhoz hasonlítjuk az adatokat.
Ez részben azzal magyarázható, hogy Kanada az elmúlt évtizedekig maga is kis nemzetnek számított és népe lélektani szempontból ámulattal vonzódott a nagy anyaországokból ideszármazott nemzetiségekhez.
Az irodalom tüzetesebb vizsgálata azonban azt mutatja, hogy a második világháborút és az ’56-os forradalmat követően meghatványozódott az angol nyelvű kanadai magyarságkutatás. Telek József háromkötetes, History of Hungary and Hungarians, 1848–1977 (Magyarország és a magyarok története, 1848–1977) című bibliográfiája a torontói egyetemi könyvtár közel tízezer magyar tárgyú citátumait sorolja fel, köztük kanadai kutatók munkáit is. E sorok írója Canadian Studies on Hungarians, 1886–1995 (Kanadai magyar hungarológia, 1886–1995) című négykötetes összeállításában közel kétezer könyvet, monográfiát, esszét, egyetemi disszertációt, recenziót tart számon, ámbár ezek jó kétharmada magyar származásúak tollából született.
Jelen tanulmány az angol nyelvű kanadai hungarológia felmérésével és értékelésével foglalkozik, három dimenzió – tudományos, szépirodalmi, valamint lexikális és antológiairodalom – alapján. A francia nyelvű irodalommal elenyésző volta miatt nem foglalkozunk. Ez részben azzal magyarázható, hogy a múlt század derekáig, de bizonyos fokig még ma is, a francia államalapító lakosság, lévén maga is kisebbségi státusban, igyekszik a fő hangsúlyt, érthető okokból, a maga léte, kultúrája ápolására helyezni.
A tudományos irodalomban
A kanadai magyarságismerethez tartoznak a magyarság történelmi, szociológiai, demográfiai, nevelésügyi, bevándorlási, felekezeti kérdéseivel foglalkozó kiadványok. Az első magyar tárgyú írások főleg enciklopédiákban (Encyclopedia Canadiana), folyóiratokban (Geographical Journal, Transactions of the Royal Society of Canada, Slavonic Review) jelentek meg és általános leírást adtak a harmincas évektől a bevándorló magyarok települési sajátosságairól, népszokásairól, beilleszkedéséről. Ezeket megelőzően a múlt század elején napvilágot látott néhány kiadvány főleg egyházi személyek, misszionáriusok tollából származik.
Az első ilyen munka az 1908-ban megjelent, James S. Woodsworth metodista misszionárius Strangers within our gates (Idegenek a kapunk előtt) című könyve, mely Kanada század eleji gazdasági, települési, népességi helyzetét tanulmányozza. Woodsworth a bevándorlók kihasználását morális alapon ítélte el. Rudyard Kipling népszerű nacionalizmusával szemben – amely azt vallja, a ,,portámon élő idegen személy, legyen bár jóindulatú és hasznos, mert más nyelven beszél, nem értem lelkiségét” – Woodsworth azt hirdette, hogy az idegen ajkút éppen úgy kell becsülnöd és szeretned, mint tenmagadat.
Woodsworth nem volt szakképzett antropológus, de járatos volt a korabeli szociológiai vonatkozású irodalomban, mely elutasította a modern ipari forradalom társadalmi kihatását. New Yorkban C. L. Brace, Jacob Riis, Lincoln Steffens, Londonban William és Charles Booth, Párizsban Atget, Németországban a szociáldemokraták foglalkoztak a bevándorlók mérhetetlen kihasználásával. Woodsworth vallási meggyőződésből ítélte el az embernek ember által való kizsákmányolását. Megértéssel kezelte a bevándorlók kiszolgáltatott helyzetét, tanulmányozta hagyományaikat, kultúrájukat. Néprajzi adatokat gyűjtött róluk, s jóindulatú ismeretanyag alapján próbált segíteni helyzetükön. A magyarokat is rokonszenvvel fogadta, kissé zárkózott, letargikus lelkületű, de alapjában véve munkaszerető és megbízható népcsoportként mutatta be.
Megjelent egy füzetecske 1911-ben az elsőtelepes magyarokról, Joseph Jules Pirot katolikus lelkész tollából, One Year’s Fight for the True Faith (Egyéves küzdelmem az igaz hit szolgálatában) címmel. Ebben a magyarul nem beszélő, belga származású, a saskatchewani magyar egyházközség lelkésze szenvedélyesen támadja az “eretnek” Kováchy Lajos, Érdújhelyi és Németh Pál személyeket, s velük együtt a Magyar Testvéri Szövetség tagjait, akik annyiban vétkeztek az “igaz hit” ellen, hogy magyar nyelvű lelkészt kívántak magyar gyülekezetük élére.
A húszas és harmincas évektől kezdtek megjelenni szaktanulmányok a tárggyal kapcsolatban olyan történészek tollából, mint E. H. Oliver, A. A. Marchbin, Robert England, amelyek gazdasági, szociológiai, társadalmi szempontból vizsgálták a magyar bevándorlók szerepét Kanadában. Marchbin a Pennsylvaniából áttelepültek gazdasági helyzetét vizsgálta a Slavonic Reviewban (1934), Oliver pedig hatvanöt saskatchewani magyar család letelepedését és beilleszkedési folyamatát írta meg a Royal Society of Canada 1926-os évkönyvében.
Ugyanebben az időben kezdett Watson Kirkconnell foglalkozni a magyar, s általában az európai bevándorlók helyzetével. Az 1928-ban megjelent Western Immigration (Nyugati bevándorlás) című tanulmányában elsőnek emeli fel szavát a rasszista viszonyok között élő préribevándorlók érdekében. Erről a témáról fél évszázaddal később Howard Palmer, Jean Brunet és mások írtak hasonló együttérzéssel, de szakavatottabb könyvekben.
A szakirodalom a második világháború s főleg az októberi forradalom után foglalkozott behatóan a magyarokkal. A korábbi általános leíró cikkeket és rövid monográfiai bekezdéseket tárgyi szempontból specializált tanulmányok és egyetemi tézisek váltották fel. Megjelent pár könyvterjedelmű munka a Palmer házaspár, Howard és Tamara tollából az albertai magyarság történetéről, Donald Willmott munkája a bevándorlók szolidaritásáról Esterházy község környékén 1882 és 1940 között, valamint a magyarokat is érintő Post-war Immigrants in Canada (A háború utáni bevándorlók Kanadában) című könyv A. H. Richmond tollából.
1956 után népszerűvé vált a menekült magyarok részletes tanulmányozása felekezeti, foglalkozásbeli, nevelésügyi, nyelvi szempontból. L. Czazona, T. Knosson, Henry Gleitman, Nicholas Pfeiffer a letelepedés, beilleszkedés, asszimilálódás-integrálódás gyakorlati és lélektani problémáit vizsgálta egyetemi tézisekben és tanulmányokban. Hatalmas irodalma van az ’56-os forradalomnak és menekültjeinek is. Hidas Péter A kanadai visszhang című tanulmánya a magyar forradalommal foglalkozó kanadai országházi dokumentumok és kiadványok sokaságát sorolja fel. Számos neves újságíró, köztük Paul C. Newman, Michael Parkway és Leslie Newman foglalkozott az országba érkezett menekültekkel. Számottevő irodalma van a University of British Columbián létesített soproni erdőmérnöki karnak, L. A. Rotenberg, C. E. Kruytbosch és mások tanulmányaival.
A hetvenes évektől, a kétnyelvűség (bilingualism) és multikulturális törvény beiktatását követően, kimerítő szakkönyvek jelentek meg az új társadalmi helyzetről. Olyan kutatók, mint Dean Wood The People We Are (Ilyen nép vagyunk), K. G. O’Bryan Non-official Languages (Nem-hivatalos nyelvek), B. R. Blishen Canadian Society (Kanadai társadalom) című munkákban a bevándorlók szociológiai, gazdasági, politikai jelentőségét tanulmányozták. Ezek az öszszehasonlító munkák nem kifejezetten egy-egy nemzetiség, de a bevándorlókat érintő sajátosságok alapján elemzik azok nemzetgazdasági és politikai jelentőségét. Első alkalommal jelenek meg munkák a kanadai történelemben észlelhető rasszizmusról – H. Palmer: Mosaic versus Melting Plot (Mozaik, illetve olvasztótégely), Nativism and Ethnic Tolerance in Alberta (Bennszülöttség és etnikumi tolerancia Albertában) –, melyek a vallási kisebbségű mormonok, dukhobourok, mennoniták, valamint a kelet-európai kisebbségek kiszolgáltatottságai alapján illusztrálják az elkendőzött társadalmi és politikai visszaéléseket.
Megemlítendők a magyarsággal foglalkozó kanadai okiratok. Ezek között szerepelnek hivatalos dokumentumok, törvényhozással, bevándorlással, földkiosztással, közbiztonsággal kapcsolatos okmányok, valamint félhivatalos vagy privát levéltári dokumentumok. Kanadában a bevándorlás 1917-ig a Földművelésügyi Minisztérium (Agriculture Canada and Colonization) hatáskörébe tartozott. Ezt követően két új minisztérium, a Bevándorlásügyi és a Belügyi Minisztérium foglalkozott a bevándorlás és letelepedés ügyével. A velük kapcsolatos évszázados dokumentumok a National Archives of Canada birtokába mentek át. Itt őrzik a fenti minisztériumok anyaga mellett a bevándorlókkal foglalkozó, más hivatalos szervek, az igazságügy, a külügy, a titkos tanács (Privy Council), valamint a Kanadai Királyi Lovascsendőrség (Royal Canadian Mounted Police) iratait, a sajtócenzor, a nagy vasútvállalatok – a Canadian National Railways és a Canadian Pacific Railways – iratait. Ez utóbbiaknak nagy szerepük volt a népességtelepítés intézésében, s gyűjteményük számottevő magyar vonatkozású adatokat tartalmaz. A központi és tartományi levéltárakban találhatók magánjellegű okiratok, sajtókivágások, egyházi értesítők, egyéni levelezések, kéziratos memoárok, irodalmi próbálkozások nyomai, családi albumok, fényképgyűjtemények. Ezek pontos forrásmegjelölése megtalálható a Canadian Studies on Hungarians (1987) című bibliográfiámban s három kiegészítőjében.
Az angol nyelvű irodalom általában pozitív szellemben mutatja be a magyarságot. Megjelent néhány kiadvány, mint James Gray Redlights Over the Prairies (Piros lámpák a préri felett) című dokumentumkönyve, mely rendőri jegyzőkönyvek és bűnügyi dokumentumok felhasználásával foglalkozik a prérivilág életével. Ebben a harmincas években bevándorolt magyarok, a szerbekkel, szlovákokkal, horvátokkal együtt, elég negatív színben jelennek meg. Az említett nemzetiségeket iszákosnak, verekedőnek írja le, rajtuk csupán a magyarok tesznek túl. A mieink a bányamunka végeztével teleöntötték a fürdőkádakat sörrel, körülülték, s hazavágyó nótaszóval vedelték a hűsítő italt. Ha evésre szottyant kedvük, kenyeret aprítottak az éltető nedűbe, s kanalazva fogyasztották. Volt negatív sajtóvisszhang az ’56-os ,,hivatásos” forradalmárokról is. Szemünkre vetette némely napilap, de még országházi képviselő is, hogy válogatósak, dologkerülők vagyunk. Az elfogulatlan történészek, közírók azonban – köztük Watson Kirkconnell, Paul C. Newman, az államférfi John W. Pickersgill – Kanada magyar bevándorlóit tehetséges, szorgalmas és hasznos nemzetiségnek tartják. Ez utóbbi személyiség úgy nyilatkozott, hogy erre a népcsoportra mindig büszke lesz.
(folytatjuk) |