Emlékmüvet emeltem egykor a hiábavaló reménynek
Háborús füstökből s a várakozás éveiből
- egy verset a fogságodról a fogságotokról
De feledésre itélték azt is mint titeket
Én most mégis makacsul visszatérek ahhoz a vershez
Mint hullám a parthoz fészkére madár amelyet nem tud
S nem is akar elhagyni soha
Vissza mint eszelős dal
Mert maholnap vége ennek a félévszázadnak
S én továbbra se tudom hol rejtőzik sírotok
Semmilyen fénycsóva nem világítja meg azt a tájat
És a styeppék sólymai más áldozatok fölött keringenek
Ma tehát még egyszer utoljára
Dúlt álmok s a fölszabadító erők megidézésének lidérces
órájában
amikor ököllel döngeti valaki az örök hallgatás falát
új versben hirdetem ki a világnak
nem kutatom többé a tetteseket
és azt se kívánom már hogy dögvész csókolja őket szájon
hadd lélegezzék be ugyanazt a levegőt amit én is
megvénültek kiégtek becsapottak

Belevájom inkább magamat kemény derekű fákba
Vagy madárijesztőként táncolok végig vetett és újra
Letarolt vidékeken
Az agyalágyult időt így talán fölingerlem
Hogy évszakaival együtt minél előbb robbanjon szét
És szörnyeteg titkai is hulljanak vele darabokra

Talán egy gondos történész lép majd a színre akkor
- miért is ne lépne – hogy Kelet sötét stációit
- Sztarobjelszkot Osztaskovót és Kozelszket –
Odaírja a szenvedés és a borzalom ismerős tájai mellé
Fölsóhajt fölöttük mint Karthágó fölött
S hozzájuk sorolja még Katynt miközben megtörli
Szemüvegét és fölteszi teáját

De én már most akarom tudni
Hova kell majd elutaznom
gyertyát gyújtani
halottak napján

1988

(Fordította: Csoóri Sándor)