Kell egy ember, toppant a szobába Lacika, három évének minden lendületével. Nagy munkában volt, épült a város, derült ki egyetlen pillantás alatt: kezében erről árulkodtak az ismert játék építőelemei. Kell egy ember, ismételte meg, sürgetőleg, s hát első pillanatban Sándor György híres mondata jut eszembe, keresek egy embert, hiszen mindennek van valahol előzménye a kollektív tudatban; bár a kollektív tudatok között is vannak minőségi különbségek.

Kell egy ember, szólt Lacika és a mosoly oszlása után azért ott maradt a pillanat tanulsága. Igen – mindig kell egy ember. Akiben ott motoszkál az igény a többi ember megismerésére, megértésére, és nem önmagát helyezi minden helyzet fölé. Kell egy ember, akiben – mindegy, hogy okkal, vagy ok nélkül teszi, mindegy a miértje – van annyi egyenesség: nem videoüzenetben mond fel a kormányfőnek; hanem előbb egyeztet vele, s csak azután hozza nyilvánosságra döntését. És igen, abban a helyzetben, abban a pillanatban mindkét fél együtt jelentse be az előzményeket; ne így, hogy ilyen csúsztatásokra alkalmas pillanatok szülessenek.

Kell egy ember, aki valós okokkal áll elő, s nem negyedszázad hibás döntési sorozatait, a romastratégiák kurzuslovagjainak mentalitását erősíti fel. Előbb bizonyít, s csak utána állítja azt: akarat sincs a helyzet javítására. Talán valóban az átgondoltság fázisában tart még sok minden, de ebben az is közrejátszik: sokan próbáltak megélni a helyzetből, s mások leragadtak a hetvenes-nyolcvanas évekbeli – akkor még valóban értékes – helyzetelemzéseiknél. Azóta egy másik fázisba rohant – vagy lassult – a világ, a kettő lényegében ugyanaz, s hát ez a helyzet egyik kulcsa. Itt és most nem elemezném tovább, nem ez a fő gondolatom itt, de annyit mondanék: ezt a negyedszázadot, vagy talán jóval több időt, magam is végigszemléltem. (Könyvem bemutatóján aki ott volt, - köszönöm figyelmüket - tudja, hogy Kathy Horváth Lajos és Szentandrássy István kitüntető barátsága feljogosít némi véleményformálásra. Pont).

Kell egy ember, aki – hogy ott folytassam és mégis máshol – visszalát (és nem csak néz) az elmúlt évtizedekre. Aki tudja, hogy mekkora utat is tettünk meg, s mekkora vargabetűkre kényszerített bennünket olykor az a világ, amelynek végső döntését ma is kicsit tehetetlenül szemléljük. (Talán, de csak talán kicsit tehetetlenebbül, mint ahogyan ők szemlélik hosszú évek óta belső folyamataikat). Kell egy ember, aki e folyamatokat pontosan érzékeli és még pontosabban közvetíti – de mindenekelőtt őrzi a megszerzett bizalmat. Őrzi, emberséggel – mert másképp az megtarthatatlan. Másképp nem megy, arra egyetlen alternatív eszköz sem létezik. Ami minden más eszközzel szerezhető és tartható, annak a neve: hatalom. Lehet azt gyakorolni bizalom nélkül is. Csak jóval többe kerül; a legnagyobb, legpusztítóbb világválságnál is többe.

Kell egy ember, lépett a szobába Lacika. És körülnézett.