Ezt az egészet azért kell megírni, hogy az utókor is   értesüljön róla. Továbbá azért, hogy egyértelműek legyenek   mindörökre Kövér László szavai: győzelemre ítélt az a   nemzet, amelynek olyan fiai vannak, akiktől még haló   poraik­ban is félnek.

Kezdjük ott, hogy múlt csütörtökre jogilag sikerült   sarokba állítani a román hatóságokat. Ugyanis arra   készültek, Nyirő József földi maradványai lesznek   újratemetve Udvarhelyen. S mivel az újratemetéshez   engedély kell, nyugodtak voltak a domnulék, mert azt majd   úgysem adják meg. Igen ám, de kiderült, hogy Nyirő József   magyar író hamvai lesznek újratemetve, ahhoz pedig a román   törvények szerint semmiféle engedély nem kell. S bár jól   ismerjük ezeket a fanariótákat, de ahhoz még ők is   kevesek, hogy a hét végén új törvényt gyártsanak. Tehát   csütörtökön minden készen állt, pénteken aztán a   székelyudvarhelyi esperes atya - figyeljetek, feleim,   jönnek a honi árulások! - bejelentette, neki bizony   szüksége van még egy papírra, mert anélkül nem temethet. A   magyar szervezők mondták, rendben, és szaladtak az   udvarhelyi városházára a papírért. A nevezett papír egy   formanyomtatvány, amelyen két rubrikát kell kitölteni: a   temetendő nevét meg egy iktatószámot. A nevet sikerült   eltalálni - Nyirő József -, az iktatószámot meg adta az   önkormányzat. Az egészet aláírta Bunta Levente RMDSZ-es   polgármester, s úgy tűnt, minden rendben. Olyannyira, hogy   Bunta Levente még nyilatkozatot is kiadott, amely szerint   mindenben támogatja az újratemetést. Mindenki   megnyugodott, látszólag még az esperes is.

És akkor, most   figyeljetek, kiadták a papírt péntek délelőtt. A kiadás   után 15 perccel pedig megjelent Udvarhelyen a Hargita   megyei román prefektus, és rendkívüli vizsgálatot   kezdeményezett. Mivel a prefektus Csíkszeredában székel,   az meg órányira van Udvarhelytől, nem tűnik   életszerűtlennek, hogy előre tudott a nevezett okmány   kiadásáról, sőt a nevezett okmányt a nevezett román   prefektus rendelte a nevezett Bunta Leventétől. És láss   csudát! A rendkívüli vizsgálat kiderítette, hogy az   okmányon téves az iktatószám! A prefektus roppant sajnálta   a dolgot, s mondta, így az újratemetés nem lehetséges,   ellenben ha kijavítják az iktatószámot, semmi akadálya. Ez   is megoldhatónak tűnt péntek dél körül még, ám ekkor Bunta   Leventén volt a csodálkozás sora. Ő csodálkozott a   legjobban, nyilatkozott, hogy szerinte az iktatószám jó,   különben pedig kedden ér rá legközelebb. Láttak már ilyen   szép összjátékot?   Az események pedig ekkor felgyorsultak. Mert a román, ha   egyszer gyanút fog, azt el nem ereszti. Így aztán   nekiláttak Nyirő-hamvakat keresni, és ügybuzgalmukban   belefutottak az összes pofonba, amelybe bele lehet futni.  

Mind közül a legszebbet pedig Lukács barátom vitte be   nekik. Lukács Csaba újságíró szombaton Marosvásárhelyre   repült, ott taxiba ült, és indult Udvarhelyre. S   poggyászában ott lapult egy urna. Hogy urna van nála, azt   tudták idehaza néhányan - az a kérdés, miként tudták meg a   derék román hatóságok. De megtudták - s bár a történet   végtelenül röhejes, azért ha belegondolunk, félelmetes is   ám! Szóval a románok Korondon megállították a Lu­kácsot   szállító taxit, és felszólították Csabát, nyissa ki a   csomagjait. Ő pedig közölte, hogy nem nyitja. Ugyanis   bejárta már a világot, de olyan nincs, hogy csak úgy   nyitogatják az ember csomagjait. Hozzanak neki ügyészségi   papírt, majd akkor kinyitja. Bevitték ekkor Lukácsot a   rémült taxissal együtt a korondi rendőrségre, ahol ötórás   várakozás után megjelent a román különleges ügyészség   terrorelhárító részlegének néhány embere meg egy ügyész,   és hozták a papírt, hogy kábítószer-csempészet a vád. És   akkor vegyvédelmi cuccba öltöztek a jó románok, s a nagy   turkálás közben aztán változott a helyzet: kiderült, hogy   irredenta, antiszemita és xenofób anyagok birtoklása a   vád. Találtak is egy irredenta gatyát, egy xenofób zoknit   meg egy antiszemita ümögöt. S megtalálták végre, amit   kerestek, megtalálták az urnát! No, felragyogtak, hogy   akkor itten van a casus belli, és viszik hamar Bukarestbe.   S olyannyira megörültek, és olyannyira amatőrök voltak, és   olyannyira türelmetlenek, hogy még csak álltak ottan   Korondon a nyitott bőröndöknél, amikor már bejárta a román   sajtót a hír, hogy megtalálták Lukács Csaba magyar   újságírónál Nyirő József hamvait. S ekkor Csaba barátom   elkezdett ragaszkodni hozzá, hogy nyissák ki az urnát. És   kinyitották. És ott állt az urna körül egy halom román, s   úgy álltak ott, hogy Kusturica sírva könyörgött a   receptért. Mert az urna üres volt! Tök üres.

S ekkor a   román különleges ügyész ordítani kezdett, hogy vádat fog   emelni a hatóság félrevezetéséért. Csaba pedig szelíden   kérte, hogy őrizzék meg az eddigi civilizált hangvételt,   amúgy ő a maga részéről ült egy taxiban, és hat órája   vegzálják, úgyhogy mondja már meg valaki, kit vezetett ő   félre és mivel. Kussolt erre az összes román, Csaba pedig,   hóna alatt az üres urnával, távozott a rendőrségről.   Ennyi a történet, barátaim.   S hogy hol voltak eközben a hamvak? Ez a jó kérdés. Nézzék   majd meg a felvételt az emlékünnepségről, s nézzék meg   Szőcs Géza amúgy gyönyörű beszédét. Látni fogják, hogy   Szőcs nagy táskával megy fel a színpadra, a táskát leteszi   az író fényképe alá, majd beszéde végeztével elviszi.  

Az udvarhelyiek tudni vélik, hogy ott volt az író az ünnepségen.