A XX. század nagy magyarjai között kiemelt helye van Esterházy Jánosnak. Emlékét sokan őrzik, s elkötelezett hívei minden alkalmat megragadnak, hogy tiszteletét terjesszék, emberi nagyságát hangoztassák.
Érthetetlen számunkra, hogy Szlovákia részéről elismerés helyett csak elutasítás érkezik. Talán ezt ellensúlyozza az a kezdeményezés, hogy legyen szobra Budapesten.
Fontosnak tartom ezt a gondolatot, különösen azt, hogy a költségeket közadakozás fedezze. A mi ügyünk magyaroké. Magyaroké, akik összetartoznak a szlovákokkal, ahogy Esterházy János is érezte ezt, sőt bizonyította, amikor Dél-Szlovákia visszacsatolása után is Szlovákiában maradt.

Akad-e 15 ezer magyar, aki rászán ezer forintot arra, hogy tisztelettel fejet hajtson a mártír politikus emléke előtt?
Bízom benne.
A szoborállítás egyik kezdeményezőjét, Kovács Gergelynét jól ismerem, tisztelem. Számomra az ő személye akkor is garancia lenne arra, hogy jó ügyről van szó, ha most hallanék először Esterházy Jánosról.