Évente október második hétfője a hálaadás ünnepe Kanadában a betakarított javakért, az évi  terményért.
Az ünnep eredete 1578-ra nyúlik vissza., amikoris Frobisher Martin Angliából indult, új utakat keresve, Kanadai északnyugati részére. A harmadik utján, Frobisher Bay felé Baffin Szigetét érintve a mostani Nunavuthoz, azon szándékkal, hogy ott egy kisebb település alapjait lerakja. a 15 hajót, amin a szükséges anyagot, élelmet, és embereket szállította, jéghegybe ütközött, csaknem minden elvesztett A vihar szintén károkat okozott, de a flotta amit  szétvert, csodák utján mégis találkozott ismét Frobsher Bay kikötőjében.
A királynő által kinevezett pap, Mayster Wolfall hálaadó misét tartott, ez volt az első vallásos ceremónia ezen a földrészen, ami Isten nevében történt.
Ez az esemény tekinthető a ma ismert Thanksgiving Day eredetének.
Hivatalosan először 1872. április 5-én ünnepelték a hálaadást Kanadában, a walesi herceg súlyos betegségből való felépülése alkalmából. A következő hivatalos hálaadás csak 1879-ben volt, mikor is a parlament nemzeti ünnepnek nyilvánította. Pontos időpontját többször áthelyezték, míg végül 1957-ben nyerte el a naptárban mostani helyét, október második hétfőjét.

Today, upon a bus, I saw a very beautiful woman
and wished I were as beautiful.
When suddenly she rose to leave,
I saw her hobble down the aisle.
She had one leg and used a crutch.
But as she passed, she passed a smile.

Oh, God, forgive me when I whine.
I have two legs;          

the world is mine.

I stopped to buy some          
candy. The lad who sold it
had such charm. I talked with
him, he seemed so glad.
If I were late, it'd do no harm.
And as I left, he said to me, "I thank you,          
you've been so kind.
It's nice to talk with folks like you.
You see," he said, "I'm blind."

Oh, God, forgive me when I whine.
I have two eyes;

the world is mine.

Later while walking          
down the street, I saw a
child I knew. He stood and          
watched the others
play, but he did not know what to do.
I stopped a moment and then I said,
"Why don't you join them dear?"
He looked ahead without a word.
I forgot, he couldn't hear.

Oh, God, forgive me when I whine.
I have two ears;

the world is mine.

With feet to take me where I'd go.
With eyes to see the sunset's glow.
With ears to hear what I'd know.
Oh, God, forgive me when I whine.

I've been blessed; indeed, the world is mine.

If this poem makes you feel thankful, just
forward it to your friends. After all,         
it's just a simple reminder that we have so much to be
thankful for! Give the gift of love.

It never comes back empty!