Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából felavatták az író egész alakos szobrát szombaton a szülőházánál Gárdony-Agárdpusztán.

Tóth István (Fidesz-KDNP), Gárdony polgármestere beszédében kiemelte: a városban élőknek méltóképpen kell őrizniük Gárdonyi Géza emlékét. Az új szobor és az elmúlt évek fejlesztései lehetőséget adnak arra, hogy a feladatot még jobban elláthassák - mondta.

A városvezető emlékeztetett rá, hogy az író szülőházát 2007-ben újították fel, majd a közelben lévő egykori magtárból galériát alakították ki. Megépült az egri vár rönkből épült kicsinyített mása, illetve a Gárdonyi Géza nevét viselő sétány, amely a város szívét köti össze az emlékházzal. Az emlékév keretében pedig megújult a Szent Anna-kápolna, ahol az írót megkeresztelték.

Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy az emlékévet szervező bizottság célja az olvasás népszerűsítése, valamint Gárdonyi életművének és az abban megfogalmazott értékeknek a képviselete volt: a hazafiság, a helytállás, a kitartás, egymás tiszteletének és a család szeretetének képviselete. A Gárdonyi emlékév gerincét adó programok e gondolatok köré csoportosulnak - tette hozzá.

A "drága egri remete" várbéli sírfelirata alapján kijelentette: "csak a teste nincs itt velünk, hiszen Gárdonyi minden más módon velünk, bennünk él". Sokan vannak, akik neki köszönhetően lettek a nemzet barátai. "A láthatatlan ember" mindazokban ott él, akik szeretik őt és könyveit nyitott szívvel olvassák - mondta Habis László.

L. Simon László, a Gárdonyi-emlékév fővédnöke, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke, a körzet fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Gárdonyi Géza a magyar irodalom egyik "állócsillaga", aki több műfajban is jelentőset alkotott. "Éppen ezért felelősségünk, hogy minden újabb nemzedék minden tagját értő és olvasó emberré tegyünk" - mondta, hozzáfűzve, a jövő oktatásának, kultúrpolitikájának az a tétje, hogy képesek lesznek-e olvasóvá tenni az embereket.

L. Simon László beszédét követően bemutatta az emlékévre megjelenő Szentjánosbogárkák: Gárdonyi világa című múzeumpedagógiai családi foglalkoztatófüzetet. Véleménye szerint a kiadvány korszerű eszköz ahhoz, hogy a változó szókészlet mellett is érthetővé, szerethetővé válhassanak olyan alapművek, mint amilyen Gárdonyi Géza Egri csillagok műve.

Keller Péter, az író dédunokája köszönetét fejezte ki a szobor felállításáért dolgozóknak, majd közölte: jóleső érzés, hogy az egész nemzet széles körben ünnepli dédapját.

Azt mondta, Gárdonyi Géza sikerének kulcsa "a misszió, a vízió és a célok összhangja" volt. Tudatos írónak nevezte, akinek küldetésének tartotta a nép oktatását.

Kligl Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Habis László, L. Simon László és Tóth István leplezte le. Az ünnepséget követően Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke bemutatta a születésnap tiszteletére kibocsátott Gárdonyi-emlékérmet.

Másfél százada született Gárdonyi Géza     
Kabdebó Lóránt

Országszerte ünnepelnek: százötven éve született Gárdonyi Géza, a nemzeti szellemben fogant prózairodalom nagy magyar mestere. Szerette az embereket, de nem szerette, ha munkája közben zavarták. Kialakította tehát sajtos életformáját. Hírlelték, ő az "egri remete", hiszen műveit az egri vár tövében lévő "alkotóházában" írta, minden zavaró jelenséget kizáró elvonultságban. Ugyanakkor a leginkább "tudásgyűjtő" életformát élte művei létrehozása érdekében. Mindent és mindenkit ismerni akart, hogy ezeket a tapasztalatait műveiben közkinccsé tehesse. Ellentmondás? Az írók sajátosképpen különcök. A nemzeti sorsfordulók megrajzolásához műveibe gyűjtötte az éber szemmel megfigyelt világot. Erről írtam a Magyar Nemzet 2013. augusztus 3-i szombati Magazinjának 36. oldalán. És arról, miként él bennem az Egri csillagok példázatos története, az emberi helytállás és az embert mentés csodás történelmi pillanata.

Láthatatlan emberek

Mindnyájunkban benne él Eger vára megvédésének csodálatos története. Talán már ezzel a tudással születtünk, és nem is sejtjük, hogy Eger-képünk egy Gárdonyi-regény függvénye. Ikertestvére a másik romjaiban fennmaradt várnak, Szigetnek. Csakhogy míg a Szigeti veszedelem a bukásukban megdicsőülő hősökre emlékeztet, addig az Egri csillagok hőseinek emlékezete a ritka győzedelmes pillanatok felmagasztosultsága. Miként Dobó István várkapitány búcsúztatta a végül is sikeres védelem hősi halottait: "Lelketek már ott van a csillagokon túl, az örök hazában."

"Gondoltad-e, hogy valaha ezeken a megszentelt köveken sétálhatunk" - fordult Erdélyben élő húgához hazai látogatása alkalmából a Művészeti anatómia világismertségű alkotója, ahogy ő emlegette, "e kicsi haza" szerelmes rajongója, egyik legnagyobb festőművészünk, Barcsay Jenő, amikor a Miskolci Egyetem könyvtárában felállított mozaikját megtekintve hazafelé a múzeumzárás előtti pillanatokban még röviden széttekinthettünk Eger várában. Meghatott szavai bennem is rokon hangulatot váltottak ki, hiszen édesapám egri munkálkodása idején két éven át a vár tövében laktunk, Eger legszebb utcájában, a káptalan soron, az úgynevezett kisvárosházában. Éjszakánként az akkor kitört koreai háború kiterjedésétől remegve, mégis nyugalommal hajtottam le a fejemet alvásra, meggondoltam, hogy egy eljövendő atomháború esetén lesz annyi időnk, hogy a vár kazamatáiba meneküljünk. Naiv álomkép, de történetének ikonszerűsége eltölthetett efféle biztonságérzettel: a vár menedéket jelent a környék lakóinak. A mester bennem visszhangzó tisztelgő szavai aztán arra ösztönöztek, hogy még ünnepekre is nehezen összeterelhető családomat idevezessem, mind az öt unokástul: két fiam családjával együtt zarándokoltunk a nemzeti létünk végveszélyét kivédő esemény helyszínére.

Aztán felhívtam az ország egészen más táján élő valahai osztálytársamat, kamaszifjúságom leányideálját. Akivel személyesen 1951 óta nem találkoztunk, de bennem vele összekapcsolódott Gárdonyi egri jelenléte, hiszen ott laktak a Janicsár utcában, a Gárdonyi-ház szomszédságában. A vár romjai alatti völgybe költözött valaha az író, felöltve magára az "egri remete" legendás szerepkörét. Ma is megtekinthető ablaktalan alkotószobája, az íróasztal feletti ovális világítóablakkal dolgozóvá alakított helyiség. Sajátos titkosírással szinte megszüntette kapcsolatát - ma így mondanánk: a kommunikációt - véglegesen környezetével, hogy írói világában zavartalanul kapcsolódhasson alakuló mesevilágához.

Mindnyájunkban benne él - írtam, de hogyan alakult ki énbennem a Gárdonyi ihlette Eger-kép? Akárha életrajzomat követném. Kezdődő gyermekségemtől rabja voltam egy állandó vetélkedésnek. Budapesten születtem, elemista osztálytársam, legjobb barátom Egerből származik. Két fiú mit tehet rivalizáló kiskamasz éveiben, mint hogy szülővárosát szembesítse. A csellel török kézre játszott Buda vára könnyen leüthető labda volt barátom számára. Pláne amikor apám az ostrom után a gyöngyösi közművek kis teherautójával magával vitt egy napon Pestre, és én nagynénémet arra kértem, vezessen fel a budai várba. Ellenkezett, végül beadta a derekát. Üszkös romok között mászkáltunk. Egyetlen üde pillanat: a Ruszwurm cukrászda romjai mellett, a kapu alatt már lehetett fagylaltozni. Aztán karácsonyra nagynéném elküldte leányai agyonolvasott, de díszkötéssel felújított két kötetét: olvasd inkább az Egri csillagokat! Belebetegedtem. Emlékezetem idézi, amint az ünnepek után az úgynevezett "úri szobában" fekszem a kiságyamban, és olvasom a könyvet. Ott pedig csak akkor tároltak szüleim, amikor doktor bácsit vártunk. De aztán a nemes viadalban megadtam magamat. Egri lakosként szinte hetente végigjártam a kazamatákat, kívülről tudtam az idegenvezető szavait, emlékszem Dobó itt őrzött márvány síremlékére, és a koponyák gúlájára, melyet vörös fénnyel világítottak ki. És évek múlva, amikor egyetemi csoportommal kirándultunk Egerbe, én vezettem kollégáimat, előre mondva az ismertető szöveget. Majd irányítottam a bástyán Gárdonyi sírjához társaimat, mutatva a feliratot: Csak a teste.

A lelke? A mi lassan elmúló földi nemzedékünk számára alapvető olvasmány volt. Ha jól meggondolom, már azelőtt olvastuk, hogy az iskolában szóba került volna. Életünk meghatározó történetét jelentette. A mai fiatalok? Egyik leányunokám kötelező olvasmányként találkozott vele. Hédi néni lelkes felkészítéssel, ajánlásokkal vezette figyelmüket a könyv lapjaira. Mégis lassan haladt a szünidei olvasással. Nagyanyja segíteni próbált, amíg én Miskolc és Budapest között az autót vezettem, újra hallhattam a regény szövegét. Jól formált, biedermeierre visszhangzó beszélgetések és leírások zsongtak körül. Feleségem utóbb megjegyezte: egyszerűsítettem is a mondatokon. De hát a nagy Jókaival, ifjúságomtól mind a mai napig kedves olvasmányaimmal is jártam hasonlóképpen. Az semmiképpen nem megoldás, amit volt tanítványom ajánl ifjú olvasóinak: a mondatok átírása. Bizony, itt a történetnek kell vinni az olvasó figyelmét. Megértetni fiataljainkkal, hogy ehhez a történethez nem illene a mai tévéfilmek szlengjének a társítása. A szöveg más kor szülötte. Jelen esetben: csak a teste a fenséges történetnek. Legyen a történet felemelő ünnepélyessége a mű elfogadásának kiváltója.

Gárdonyival megtörtént a csoda: annak ellenére, hogy kötelező irodalomként szerepel az iskolákban, amikor önkéntesen, jószántukból szavaztak a XXI. század elején a könyvolvasók, első helyre került a Nagy Könyvek sorozatában. Az Egri csillagok a magyar regény Jókai-Mikszáth fénykora végeztével, a Nyugat felívelése előtti pillanatban keletkezve korszakokon át meg tudta tartani ezt a vezető helyét a magyar regény olvasottsági listáján. És ha írója egyik regényével ily magas helyezésben tudta megfészkelni magát, szinte éves egymást követéssel még két maradandóan népszerű regénnyel jelentkezett. A Láthatatlan emberrel és az Isten rabjaival. Felvillantva általuk a nemzeti öntudat válságos, mégis diadalmas előtörténeti és történeti jeleneteit.

Mi lehetett a módszer, ami segítségével történelmi sorsfordulókat, nemzeti fennmaradásunk kritikus pillanatait - mondjuk ki pontosan: iskolás tananyagot - Gárdonyi úgy tudott előadni nemzete számára, hogy abban minden egyes olvasója érdekeltnek érezze magát. Ne elriassza az olvasástól a súlyos nemzeti fordulók megtárgyalása, épp ellenkezőleg: az olvasóját belevonja vállalt történetébe. Akiktől elzárkózott, azokat vonta be regényei szerepeibe. Nem a történelem hősei érdekelték, hanem környezetének mindennapi emberei. Ezekkel népesítette be a történelmet. Mert tudatára ébredt: minden kor, minden sorsfordulat ugyanazon mindennapi emberek mindenkori történetéből szerveződik. Gárdonyi történelme a mindennapok emberének életébe ágyazódik. Itt élünk, vagyunk, arcunk látható, de mögötte ott él mindenkiben egy "láthatatlan ember", akit senki más nem ismer, de benne mégis megnyílik egy másik végtelen, amely az emberiséget tovább élteti.

Felfedezi egri magányában és regényei főszereplőjévé fogadja azt az epizodista formátumot, amelyet kortársa, az Amerikából Angliába átigazolt nagyszerű huszadik századi költő, T. S. Eliot az életelbeszélés alapvető szereplőjeként nevezett meg: "Hamlet királyfi, én? Nem, erre senki se gondolt, / Csak a kíséretből egy úr, ki épp annyit tehet: / Egy csoportot növel, elindít egy-két jelenetet". Pedig feltehetően nem is hallottak egymásról. Bornemissza Gergely és Cecey Éva valójában ilyen epizódszereplők a sorsemberek, Török Bálint és Dobó István kíséretéből. De Gárdonyi regényében a mindenkori szerelmesek és az ifjú család példájaként olyan modellt képviselnek, amely mintaértékű emberpárt mutathat számunkra. Dobó István a történelem egyszeri csodája, az Eger-ikon történelmi szereplője. De az ő sikere éppen a Bornemissza Gergelyek és Cecey Évák minden időben jelen lévő, feladatukat vállaló mintaemberségének megjelenésével válhat történelmi jelentőségűvé.

Zéta, a Láthatatlan ember Átilla ténykedésének, a catalaunumi csata vérzivatarának és a hun király temetésének szemtanúja, a szegény apa által valaha rabszolgának eladott görög gyermek maga fejti ki a regény elején Gárdonyi alkotási elméletét: "Azután mondják meg majd ők is, hogy ismertek-e engem. Dehogy ismertek! Az állatok ismerik egymást, az ember nem. Még Dzsidzsia sem ismer engem, pedig feleségem és őrzőangyalom, s nyitva előtte fiókom és szívem egyaránt. De azért nem ismer. Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan." És Jancsi fráter, a kertész fiú körül ott forog a tatárjárás utáni Közép-Európa, ott a nyulak-szigeti klastrom történelmi viharzása, Szent Margit áldozatos szeretetvallása, - de ő csak a virágzásra figyel, a mindenkori létezéshez szükséges segédkezés világát tudja a maga életébe, rajongásába belefogni. Úgy lesz szemtanú, mintha ma, miközöttünk élne, és mai eseményeket élne át hasonló intenzitással, mai bonyodalmak "igájából" akarna szabadulni. Bennük és általuk valósul meg Gárdonyi írói csodája: lámpásával embereket keres, akik magukra veszik a korszakok eseményeiben való részvételt. Ő maga pedig visszavonul "remeteségébe", hogy számba vehesse és elénk állíthassa mindazokat az embereket, akik képesek a történelem folyamatosságát példázatos életükkel tovább éltetni.

Gyanakszom, Ady ars poeticának szánt verse, a Hunn, új legenda a Láthatatlan ember történelméhez is kötődik. Hiszen Gárdonyi történeteiben is "Messziről jön s messzire megy ez élet / S csak: élet ez, summája ezrekének". És éppen a vers keletkezése előtt írott Nyugat-béli Figyelőjében fogadta a költő a maga módján megértő szeretettel társaságába az írót: "Soha és senki ilyen könnyen, ilyen összetett filozófiával, ilyen kedvesen magasról, ilyen poétasággal magyarul nem mesélt, mint a legújabb Gárdonyi. Tudom, hogy szerénységében bántom meg, ha Dickens nevét írom ide, de ő mégis egy szentségesen primitív, de magyar, de új Dickens vagy legalább bölcs derűjében hozzá hasonló. Boldog vagyok, hogy a Nyugatban s éppen a Nyugatban írhattam meg ezt Gárdonyiról, a Nyugatban, ahol nemcsak >lapunk íróit< lehet meglátnunk s ahol nagy öröm minden, ami szép, bárhonnan, bárkitől, bármikor s bárhogyan késve -keletiesen jön."