Lassan két éve, hogy Szlovákiában 100 eurós arany emlékérmet adtak ki Miksa magyar királlyá koránázásának 450. évfordulója alkalmából. Miksa (Maximilian) sok szempontból különbözött a Habsburgoktól, talán mert édesanyja Jagelló lány volt.
Jelen pillanatban mind jelleme, mind a magyar történelemben játszott szerepe lényegtelen. Most a koronázási emlékéremről lesz szó, amely 9,5 fél gramm súlyú. 26 mm átmérőjű. Noha idén már két éves lesz, hogy elkészült, a magyar nyelvű interneten most is vitákat vált ki.
Mindenek előtt nézzük meg magát az érmet:

Az egyik oldalon Miksa arcképe látható, a másik, amit bemutatok a képen, váltja ki a kritikát: a Magyar Szent korona látható rajta.

Vérlázítónak tartják egyesek, történelem hamisításnak. Mi közük a szlovákoknak Szent István koronájához? Már ezt is el akarják venni tőlünk? Legalább másolnák pontosan ferde kereszttel! Van egyáltalán valamijük, amit nem tőlünk loptak? A történelem nem ismer szlovák királyt, stb.
Vannak más vélemények is. Miksa magyar királyt Pozsonyban koronázták meg a magyar szent koronával. Ha ennek évfordulóját megünneplik, jól teszik. Akik ma Szlovákiában élnek, azoknak az ősei, bárhogy is nevezték őket, Miksának is alattvalói voltak. A közös történelemre emlékezni nekik épp annyi joguk van, mint nekünk. A Szent Korona inkább összeköt, mint elválaszt bennünket. A király művelt ember volt, akit sok szempontból készítettek fel az uralkodásra. A német mellett elsajátította a spanyol, francia, olasz, cseh, magyar és latin nyelvet is. Mivel a cseh és a szlovák akkor még nem vált el élesen egymástól, alighanem meg tudta értetni magát Felső-Magyarország népével is. Miksa egyébként cseh király is volt. Mit szólnánk hozzá, ha Csehszlovákiára gondolva, cseh királyként emlékeztek volna meg róla? Ilyen értelemben ez az emlékérem előrelépés. Közös történelmünk közös vállalása.

Számtalan jele volt és még van is annak, hogy a szlovákok hajlamosak radírral írni a történelmet, azaz elfelejteni, elhallgatni mindent, ami a magyar múltra emlékeztet. Reflexszerű védekezés ez, a célja egyértelmű: nehogy visszajöjjenek még a magyar idők. Persze teljesen eltagadni nem lehet, tehát a radírozás mellett a befeketítés, az ezer éves elnyomás hangoztatása is fontos volt.

Ennek fényében igen megörvendeztetett a pozsonyi dóm tornyán a Szent Korona másával. 1959-ben láttam először, majd a templom felújítása után is örömmel üdvözöltem, amint ott fényeskedett továbbra is: féltem ugyanis, hogy eltávolítják.

Mára kiderült, hogy a mai Pozsony is büszke koronázó városi rangjára, ami némi ellentmondásban van a radírral írt szlovák történelmi felfogással. Nemcsak a nyaranta megrendezett koronázási ünnepségeket említem, hanem azt a 100 euró értékű emlékérmet, amelyet 2013-ban adtak ki, Miksa királyunk koronázásának 450 éves évfordulójára emlékezve. Az érem egyik oldalán a magyar Szent Korona képe látható.
Erre két magyar reakciót ismerek. A kétségbeesés és a düh hangját, és az öröm, de legalábbis a remény hangjait.

A nagy kérdés: képesek vagyunk-e mi elfogadni, hogy a Magyar Királyság többnemzetiségű ország volt? Tudjuk-e, hogy a király alattvalóinak, ma úgy mondanánk az ország állampolgárainak jó része nem magyar anyanyelvű, de a többiekkel egyenrangú ember volt? Könnyen rávágjuk: igen. Ám ebből több minden következik: például az, hogy Szlovákiában épp oly joggal tisztelhetik a Szent Koronát, mint Magyarországon. Ők is a Szent Korona népei közé tartoznak.

A mai acsarkodásokat érdemes volna felváltani az összetartozás érzésével.
Próbálkozzunk.